FRISSÍTVE - Referendum: részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra buzdít az RMDSZ

FRISSÍTVE: Az RMDSZ arra kéri a választóit, hogy vegyenek részt az október 6-7-i alkotmánymódosító referendumon, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint – jelentette be a Szövetségi Állandó Tanács pénteki ülése után Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Az ülésteremből időnként kiszűrődő hangoskodás és az eredetileg 14 órára meghirdetett sajtótájékoztató kétórás elcsúszása jelezte: heves viták előzték meg a Szövetségi Állandó Tanács pénteki ülésén az alkotmánymódosító referendummal kapcsolatos RMDSZ-álláspont kialakítását. Kelemen Hunor szövetségi elnök utalt is arra, hogy egy ilyen kérdésben nehéz dűlőre jutni.

„A család alkotmányos meghatározásának módosítása az erdélyi magyar közvéleményt is foglalkoztatja és megosztja” – jelentette ki a SZÁT döntéseiről beszámoló sajtótájékoztatóján a politikus. Közölte, hogy az RMDSZ számára ismert a választóinak az álláspontja ebben a kérdésben: egy idén májusban végzett felmérés szerint nagyon nagy többségük a „hagyományos”, a férfi és nő házasságán alapuló család híve.

„Ugyanakkor rögtön hozzá kell tennünk, hogy a különböző véleményeknek egymás mellett el kell férniük. Ez a tolerancia minimuma. Ha a vélemények nem férnek meg egymás mellett, akkor előbb-utóbb az emberek sem fognak. Az erdélyi társadalomra az volt a jellemző, hogy elfértek a vélemények és az emberek is” – mondta Kelemen Hunor.

A SZÁT a fentiek alapján hozta a döntést: az RMDSZ arra kéri a választóit, hogy éljenek a demokratikus jogaikkal, vegyenek részt a referendumon, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint. „Ez szerintem az az álláspont, amely minden irányban kielégítő. Kielégíti az erdélyi szellemiséget, hiszen garantálja a különböző véleménye egymás mellett való elférését, ugyanakkor a polgároknak lehetőséget biztosít arra, hogy értékrendjüknek megfelelően szavazzanak a referendumon” – magyarázta a politikus.

Mint ismert, a Maszol több véleményt is ütköztetett az elmúlt napokban a referendummal kapcsolatosan. Elsőként Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke fejtette ki, hogy értelmetlennek, károsnak és kirekesztőnek tartja a referendumot. Megszólaltattuk azt a három RMDSZ-es szenátort, akik nem szavazták meg az alkotmánymódosító törvényt. Interjúztunk Szabó Ödön Bihar megyei képviselővel, aki támogatja a népszavazást. Emelett kilenc, szakterületén tekintélynek számító erdélyi magyar civilt és egyházi személyiséget is megkérdeztünk arról, hogyan vélekednek a népszavazásról és a referendum tárgyáról.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?