Tăriceanu: a washingtoni nagykövet nagyon gyenge teljesítményt nyújtott

Nagyon gyengén teljesített washingtoni nagykövetként George Maior – vélekedett szerdán Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök.

A felsőház külügyi bizottsága szerdán hallgatta ki Románia egyesült államokbeli nagykövetét. Tăriceanu azt kérdezte Maiortól, hogy a külügyminisztérium beleegyezésével tette-e a Rudolph Giuliani levelével kapcsolatos nyilatkozatait.

„A nagyköveteket arra készítik fel, hogy ne kommentálják annak az országnak a politikai helyzetét, ahova küldik őket, és aki ezt a szabályt nem tartja be, az egyrészt magát hozza kellemetlen helyzetbe, másrészt – és ez a súlyosabb – azzal, hogy lemondott a pártatlanság elvéről, az otthoni politikával kapcsolatos semlegességéről, azt a gyanút kelti, hogy ezt otthonról megengedték neki” – mondta a szenátusi elnök, aki szerint az olyan diplomata, aki így jár el, elfordul nagyköveti küldetésétől és „partizán politikai ügynökké” válik.

Tăriceanu kijelentette, hogy George Maior az Amerikai Egyesült Államokkal való viszony tekintetében nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, mert semmiféle előrelépés nem történt kinevezése óta a román állampolgárok amerikai vízumkötelezettsége terén, és a kormány- illetve parlamenti szintű politikai párbeszéd, valamint a gazdasági együttműködés se lett élénkebb. „Stratégiai szempontból Klaus Johannis elnök látogatása valóban egy előrelépés, de többet vártunk volna” – mondta a felsőház elnöke.

George Maior cáfol

George Maior washingtoni nagykövet cáfolta a szenátusi elnök azon állítását, miszerint beavatkozott volna az amerikai belpolitikába.

„Egyetlen nyilatkozat, egyetlen gesztus, egyetlen állásfoglalás sem támasztja ezt alá az Amerikai Egyesült Államok részéről. Egy magánszemélyről nyilatkoztam (Rudolph Giulianiról - szerk. megj.), aki közzétette véleményét. Azt hiszem, a román nemzeti érdeket szolgáltam akkor, amikor a román közvélemény előtt kimondtam az igazságot, mert ellenkező esetben teljesen hamis elképzelés alakulhatott volna ki a politikai párbeszéddel kapcsolatos amerikai álláspontról, a két ország közti, értékrendekről való dialógusról, és ez nem szolgálta volna a román nemzeti érdeket” – mondta Maior a meghallgatáson, hozzátéve, hogy az amerikai fél hozzáállása egybehangzó volt azzal, ahogyan ő fellépett a román nemzeti érdek védelmében.

Tăriceanu: Maior megsértette a diplomáciai normákat

Levélben tájékoztatja a szenátus külügyi bizottsága a külügyminisztériumot a George Maior washingtoni nagykövet meghallgatása után kialakított álláspontjáról - közölte Călin Popescu-Tăriceanu.  „A nagykövet úr nem hallgatott, amikor hallgatnia kellett volna, és ma, amikor magyarázatot kellett volna adnia nekünk, elszalasztotta ezt az alkalmat” – mondta a kihallgatás után a felsőház elnöke, hozzátéve, hogy az elhangzottakról írásban fogja tájékoztatni a külügyminisztériumot. Tăriceanu hozzátette: a szenátus külügyi bizottságának nem áll hatáskörében kérni a nagykövet visszahívását, csak megállapíthatja, hogy Maior megsértette a diplomáciai normákat. 

„Azt mondanám, hogy de facto kizárta magát a nagyköveti pozícióból” – jelentette ki Tăriceanu az egyesült államokbeli nagykövetről, hozzátéve, hogy a bizottság hétfőn fog dönteni a külügyi tárcának írandó levél tartalmáról, amelynek alapján várhatóan meghozza döntését a külügyminiszter Maiorral kapcsolatban. 

Cristian Dumitrescu, a külügyi bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy a szaktárcának címzendő írásbeli állásfoglalás vitájára hétfőn 15 órakor kerül sor. 

Maior szerint politikai hiba lenne a Washingtonból való visszahívása

A román-amerikai viszony tekintetében politikai tévedés lenne visszahívni őt washingtoni küldetéséből, mert példásan tett eleget feladatának a román nemzeti érdek védelmében - vélekedett George Maior, Románia egyesült államokbeli nagykövete a szenátus külügyi bizottsága előtti felszólalásában.  

Maiort szerdán hallgatta ki a szenátus külügyi bizottsága. A kihallgatás végén a nagykövet azt mondta, a román-amerikai partneri viszony a lehető legjobb, és ez az eredmény neki is köszönhető. Megismételte korábbi álláspontját, miszerint „politikai érdek” fűződik ahhoz, hogy visszahívják washingtoni küldetéséből, és kifejtette, hogy a román-amerikai kapcsolatok szempontjából hiba lenne a visszahívása. 

A diplomata fenntartotta azon álláspontját, hogy a Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere által küldött levélre reagáló nyilatkozata helyénvaló, a valóság által alátámasztott és időszerű volt, mert annak hiányában a romániai közvélemény félreértett volna egy bizonyos amerikai véleményt országunkkal kapcsolatban. „Nagyköveti kötelességem volt beszélni” – jelentette ki Maior a meghallgatáson. 

Kapcsolódók

Kimaradt?