A bukaresti városi tanács PSD-s tagjai beálltak Gabriela Firea mögé

Támogatásáról biztosította Bukarest főpolgármesterét a fővárosi városi tanács 24 szociáldemokrata párti tagja. 

A csütörtökön közzétett nyílt levél címzettje a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége és tagjai – közölte Aurelian Bădulescu alpolgármester. 

Az aláírók leszögezik, hogy Gabriela Firea főpolgármester mindig a helyi közigazgatási problémák megoldásáért harcolt, például a költségvetések kiegyensúlyozásáért vagy a közbeszerzési és a közigazgatási törvény módosításáért.

„Megértjük tehát Firea asszony politikai fellépését és teljes támogatásunkról biztosítjuk, meg lévén győződve afelől, hogy nincsenek rejtett szándékai” – olvasható a szociáldemokrata városi tanácsosok állásfoglalásában, akik leszögezik, hogy a főpolgármester ezután is számíthat szavazataikra minden olyan kezdeményezésében, amely Bukarest érdekeit szolgálja. 

A tanácsosok ugyanakkor hozzáteszik, hogy a fővárost az 1989-es forradalom óta most először vezeti összetartó csapat, és hogy Gabriela Firea főpolgármestert, akárcsak a tanácsot, a főváros legsürgetőbb problémái foglalkoztatják, mint a közlekedés, a metróépítés vagy az elavult fűtésrendszer kérdése. „Ezek a dolgok folglalkoztatnak minket, és ezekért harcol Gabriela Firea főpolgármester asszony” – áll a nyílt levélben. 

(Címlapfotó forrása: Mediafax)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?