Ezért „kosarazott ki” két minisztert Klaus Johannis?

Az államfő „rangján alulinak” találta, hogy két miniszterrel tárgyaljon, ezért két elnöki tanácsost küldött a csütörtöki találkozóra - nyilatkozta csütörtökön a Digi 24 televíziónak Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. 

 

„Ha az államfő tényleg párbeszédet akart volna, akkor nem arra az időpontra küldi a kormányfőnek a meghívót, amikor tudta, hogy Spanyolországban lesz. (...) Így történt, hogy engem és Toader igazságügyi minisztert jelöltek ki, hogy elmenjünk a Cotroceni-palotába. Az államfő viszont nem jött el, mert talán rangján alulinak találta, hogy két miniszterrel tárgyaljon, ezért két tanácsosát küldte a megbeszélésre” – részletezte Teodorovici. 

A miniszter szerint a helyszínen szembesültek azzal, hogy az elnök nem vesz részt a találkozón. A napirenden a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) struktúrájában szereplő intézmények költségvetése volt. „Nem értettük, miért ilyen körülmények között beszélünk erről, tekintettel arra, hogy a két tanácsos nem vesz részt az elnöki hivatal részéről a CSAT ülésén” – mondta el Teodorovici, főleg azután, hogy az ülésen mindenki egyetértett abban, hogy a kormányfőtől és a pénzügyi tárcától biztosítékokat kaptak arra, hogy minden betervezett tevékenységükre létezik anyagi fedezet. 

A két miniszter a megbeszélés ideje alatt arra kérte a tanácsosokat, hogy hívják oda az államfőt, hisz minden olyan kérdésére konkrét választ kaphat, amit nyilvánosan feltett, de erre nem került sor. 

Klaus Johannis államfő szerdai levelében hívta a csütörtöki tárgyalásra Viorica Dăncilă miniszterelnököt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?