Călin Popescu-Tăriceanu: Maiort le kellene váltani, Giuliani levele nagyon hasznos

George Maior, Románia washingtoni nagykövete, „már hosszú ideje árt hazájának” és le kellene váltani - jelentette ki kedden Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a szenátus elnöke.

„Elsősorban sok kárt tett az országnak, mint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője, és soha nem értettem, hogy ezzel miként érdemelhette ki, hogy washingtoni nagykövet legyen, ahol folytatja káros tevékenységét. Véleményem szerint már rég vissza kellett volna hívni, ám az egy igen bonyolult eljárás, nem a külügyminisztérium hatáskörébe tartozik. (...) Ilyen nagykövetekkel Románia örökre a korruptak országa marad, mert Maior, Coldea és a többiek eldöntötték, hogy ezt a címkét kell az ország homlokára ragasztani” - jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE vezető tanácsának ülése után.Véleménye szerint a korrupció ellen valóban küzdeni kell, de úgy látja, hogy a nyugati országokban ez éppen ilyen súlyos probléma, „még talán súlyosabb is”, mint Romániában és mégsem ez lesz az illető ország „márkája”.


Az ALDE elnöke „nagyon hasznosnak” minősítette Rudolph Giuliani levelét, és „rosszakaróknak” nevezte azokat, akik a levél megírását „egy lobbi eredményének” szeretnék feltüntetni.

Popescu-Tăriceanu értékelte Giuliani kiváló ügyészi munkáját „a valódi New York-i maffia ellen”, és úgy véli, hogy ez észlelte a „szőnyeg alá sepert” ügyészségi visszaéléseket, és elítélte az igazságügyi intézmények és a titkosszolgálatok közötti titkos megállapodásokat.

„Giuliani levele nagyon-nagyon hasznosnak tűnik. Olyan emberként mond véleményt, akinek nagyon alapos jogi ismeretei vannak, és aki valószínűleg érzi a román politikai hangulatot, amelyben nagyon nehéz észszerű vitát folyatatni az igazságszolgáltatásról” - álltja Tăriceanu.

Kapcsolódók

Kimaradt?