SRI: egyetlen olyan megállapodás sincs érvényben, amely befolyásolná az igazságszolgáltatást

Egyetlen olyan megállapodás sincs érvényben, amely befolyásolná az igazságszolgáltatás megvalósulását - nyilatkozta péntek esti sajtóértekezletén Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója. 

"Már a legelején feltettem a kérdést az intézményben, hogy szükség van-e ezekre a megállapodásokra. Ezek nélkül nem tudjuk alkalmazni a törvényt? Azt a választ kaptam, hogy, de, tudnánk, de ez voltak a hagyományos eszközei a törvények alkalmazásának. Belső auditot rendeltem el, és döntöttem arról, hogy az összes olyan egyezséget felmondjuk, amelyet nem ír elő a törvény, vagy nem a Legfelsőbb Védelmi Tanács határozatának értelmében kötöttünk. A legelején, 2017 februárjában elkezdtük ezen egyezségek felmondását az igazságszolgáltatási intézményekkel. Egyetlen olyan protokollum sincs érvényben, amely befolyásolná az igazságszolgáltatás megvalósulását" - közölte Eduard Hellvig.

A legfőbb ügyészséggel 2016 decemberében kötött két megállapodásról szólva Hellvig azt mondta: ezek a nemzetbiztonságot érintő bűncselekményekkel és terrorizmussal kapcsolatos együttműködésre vonatkoznak. "Az első nem titkos, és azt rögzíti, hogy miként használhatják a bűnüldöző szervek a SRI műszaki infrastruktúráját. Ez még ma is érvényben van, de nem feltételez semmiféle beavatkozást a SRI részéről az ügyészség munkájába. (...) A második, titkosított megállapodás arról rendelkezett, hogy miként működik együtt a SRI a legfőbb ügyészséggel nemzetbiztonságot érintő, illetve terrorista bűncselekmények esetén. Egy ilyen megállapodás megkötését kötelezővé teszi a SRI szervezéséről és működéséről szóló jogszabály, ennek törvényes voltát nem lehet megkérdőjelezni" - szögezte le Hellvig. 

A SRI igazgatója szerint a megállapodást felmondták, mert a belső audit arra következtetésre jutott, hogy a SRI enélkül is el tudja látni feladatát. "Semmi takargatnivalóm nincs. (...) Azért ragaszkodtam a protokollumok felmondásához, jóllehet a törvény nem kötelezett volna erre (...), hogy eloszlassak mindenféle gyanút, hogy a SRI megpróbálná befolyásolni az igazságszolgáltatást" - nyilatkozta Eduard Hellvig, aki hozzátette: elszánt, hogy "az utolsó pillanatig" harcoljon mindenféle visszaélés ellen, akárki is próbálná azt elkövetni. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?