Menesztené a miniszterelnököt az USR és Cioloș is

Viorica Dăncilă miniszterelnök leváltását kéri a Szociáldemokrata Párttól (PSD) a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amely szerint a kormányfőnek az Európai Unió vezetőihez intézett levele "felháborító és veszélyes".

"Kérjük a PSD-től, hogy haladéktalanul váltsa le Viorica Dăncilát, a miniszterelnök szégyent hoz az országra. Az európai vezetőknek küldött levelével Dăncilă miniszterelnök ismét bebizonyította, hogy csak egy marionettbáb Liviu Dragnea kezében. A levél tartalma felháborító és veszélyes" - írják az alakulat képviselői egy pénteki Facebook-bejegyzésben.



Ebben ugyanakkor rámutatnak, az európai uniós hivatalosságok jól tudják, hogy mi váltotta ki az augusztus 10-i tüntetést, mint ahogyan azt is, hogy miként zajlott a demonstráció.  "A több száz videofelvétel és az áldozatok vallomásainak ismeretében a miniszterelnök azon kijelentése, miszerint 'erőszakkal kísérelték meg félreállítani a kormányt', elfogadhatatlan, és ugyanolyan hiteltelen, mint a kormány, amelyet vezet" - áll még a bejegyzésben.

A Románia Együtt Mozgalom elindítója, Dacian Cioloş nyílt levélben kérte pénteken Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását. "A saját állampolgárai ellen visszaélésszerűen, illegálisan és aránytalanul alkalmazott erőszakkal a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta kormány elbukott egy fontos tesztet, átlépett egy határvonalat, amelyen túl csak egyetlen megoldás létezik: a lemondás" - fogalmaz a volt miniszterelnök a kormányfőhöz intézett nyílt levélben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?