Dragnea: elképzelhető, hogy hazaárulásért bíróság elé állítjuk Johannist

Kilátásba helyezte a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy a koalíciós pártok feljelentést tesznek Klaus Johannis államfő ellen hazaárulás miatt.

Liviu Dragnea azt mondta vasárnap az Antena 3 hírtelevízióban: fontolgatják, hogy feljelentést tegyenek az elnök ellen hazaárulás miatt. Hozzátette, a PSD jogászai dolgoznak egy erről szóló dokumentumon, amelyről azonban nem egyeztetett még a kisebbik koalíciós párt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetőjével, Călin Popescu Tăriceanuval.

"Még nem jutottunk oda, és én azt szeretném, hogy ne is kerüljön sor erre, de nem lehetetlen, mivel tetteivel (Klaus Johannis államfő - szerk. megj.) gazdasági, politikai és stratégiai szempontból is hátrányos helyzetbe hozta Romániát" - fogalmazott Dragnea.

A PSD-elnök rámutatott, Johannis "több közelmúltbeli tette" is kimerítette a hazaárulás fogalmát. Ezek közé sorolta azt, hogy az elnök felszólította a kormányt, közölje, van-e pénz az államkasszában nyugdíjakra és a közalkalmazottak bérére. Dragnea úgy véli, ha ilyen felszólítás hangzik el az államfő részéről, erre a nemzetközi piacok azonnal reagálnak, ez kárt okozhat az országnak, akár a lej-euró árfolyamot is befolyásolhatja.

A szociáldemokrata pártelnök szerint ugyanakkor amiatt, hogy "nem parlamenti eszközökkel" próbálta megbuktatni a kormányt, az alkotmányos rend megváltoztatására való felbujtással vádolható Johannis, aki több ízben is a kormány és a parlament ellen "uszított", "hazugságokat" állítva, és ezáltal azt a benyomást kelthette a külföldi befektetők körében, hogy nem stabil a román gazdaság.

Az alkotmány szerint az államfő vád alá helyezéséről a parlament kétharmados többséggel dönt. A legfelsőbb bíróságon zajló per idejére az elnököt felfüggesztik tisztségéből.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?