Sokk
Az az igazság ugyanis, hogy az ilyen típusú nyílt támadásoktól az RMDSZ és a romániai magyar közvélemény már eléggé elszokott, illetőleg az utóbbi időben már csakis a parlamentből a november 30-i választások nyomán éppen kiesett Nagy-Románia Párttól számítottunk ehhez hasonló megnyilvánulásokra.
Egy héttel ezelőtti vezércikkemben írtam egyébként azt: csalóka látszat csupán, hogy a Nagy-Románia Párt kiesésével a nacionalista erők távoztak a román parlamentből. Igaz, a Vadim-féle párt elveinek követőit akkor jórészt a Demokrata– Liberális Párt soraiban véltem felfedezni.
Amit egyébként fenntartok, azzal a kiegészítéssel, amely a tegnapi nap fejleményeit tekintetbe véve feltétlenül szükséges. Éspedig, hogy a parlamentből teljesen eltûnt Nagy-Románia Párt képviselőinek helyeit voltaképp „elosztották” egymás közt a bejutó román parlamenti pártok. (Remélhetőleg a nemzeti liberálisok nem cáfolnak rá a PSD-éhez hasonló gyorsasággal korábbi, magyar szempontból pozitív megítélésükre. Mindenesetre a román nacionalizmus parlamenti eloszlási arányának megállapítására rendelkezésünkre áll mostantól kezdve négy teljes év…)
Ami a koalíciós tárgyalások várható kimenetelét illeti, a szociáldemokraták tegnapi döntése tovább bonyolíthatja a képletet. A belső szavazáson most alulmaradt Iliescu–Năstase–Hrebenciuc vonal hátrányba kerülése a 2000 és 2004 közötti PSD–RMDSZ protokollumok végeredményben pozitív emlékét törli el szinte teljesen, és hozza vissza az amúgy is nehezen alakuló modern román szociáldemokrácia helyébe a kilencvenes évek első felének baloldali nacionalista stílusát, hangulatát.
Ilyen helyzetben pedig az RMDSZ-nek fel kell készülnie arra, hogy – saját elképzeléseitől és a közvélemény elvárásaitól eltérően – a következő négy évben az önvédelem lesz az elsőrendû feladat. Sajnos, az építkezés rovására.
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos
Mellesleg szilikonEgészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »
Gyulay Zoltán
Hát mi lesz itt, tekintetes úr?Választások lesznek ez évben, s nem mindegy, hogy a magyarság (vagy az őt képviselő pártok, ami nem ugyanaz, legkevesebb három halmazról beszélünk) miként szerepelnek a megmérettetésen. Jó esély van arra, hogy megint kommunistázzunk, szekuzzunk meg Neptunozzunk orrvérzésig, ahogy ezt megszoktuk. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!