keresés

Mézesmadzag

A sajtóban az „egyik holland kereszténydemokrata pártnak” nevezett alakulat, a módszereit átadó SGP ugyanis Hollandia botránypártja, a két évvel ezelőtti parlamenti választásokon az Állatok Pártja mögött az utolsó helyen végzett a maga másfél százezer szavazatával; az egyébként kilenc évtizedre visszatekintő reformpártnak nevezett tömörülést 2006-ban törvényes úton majdhogynem felszámolták. Nyilvánvalóan nem a szavazatszámok miatt.

Az SGP ugyanis a Bibliára hivatkozva tagadja a nők részvételi jogát a pártban, és ezzel nem csupán egész sor diszkrimináció ellenes nemzetközi egyezményt, hanem magát a holland alkotmányt is megszegi. Programjában ugyanakkor kimondottan európaiintegráció- -ellenes és az úgyszintén biblikus „szemet szemért” alapon a halálbüntetést is szeretné visszaállítani.

A pártnak semmi köze ahhoz a hollandiai kereszténydemokrata unióhoz, amely a szocialistákkal felváltva sikeresen vezeti az országot, és irányítja a királyságként is liberális holland társadalomban az igen hatékonyan működő államgépezetet. Ráadásul Hollandiában a polgármestereket nem választják, hanem szakegyetem elvégzése után négy évre kinevezik, és ha szükséges, áthelyezik.

Nem ez az egyetlen jele annak, hogy a Magyar Polgári Párt nem nagyon tud mit kezdeni az elnöke által olyannyira pufogtatott választás szabadságával. A polgármesterjelölt-állításokkal kapcsolatban például ugyanúgy kapkodik, mint a tréninggel, és stratégiája - ha van ilyen – jól láthatóan egyetlen szempontot követ: mindegy, ha értenek hozzá, ha nem, ha szakemberek, ha nem, ha van választási programjuk, ha nincs, a legfontosabb olyan embereket megkörnyékezni és jelöltség-elfogadásra buzdítani, akik a maguk szűkebb-tágabb környezetében valamiképpen ismertek.

Lehetnek labdarúgóedzők, orvosok, papok, újságírók – a helyi magyar showbiznisz Erdélyben még gyermekcipőben jár – a lényeg az, hogy el lehessen hitetni az indulóval saját közösségi mítoszát. Nagyon ravasz, agyafúrt és meglehetősen alattomos módszer ez, mert a mézesmadzagra ráharapó jelölt választási bukásával addig összegyűjtött bizalmi tőkéjét is elveszítheti.

Nem véletlen például az, hogy a 89 utáni, úgymond forradalmi évek elteltével az újságírók meglehetősen ritkán vedlenek át központi, vagy helyi politikussá, ha pedig megteszik, akkor csak igen nehezen találják meg a visszautat. Az egyetlen párthoz tartozás nem azonos a médiamunkások által felvállalt, a közösség egészét figyelembe vevő szakmai magatartással, a valós vagy feltételezett hatalom füstjétől pedig olyannyira el lehet bódulni, hogy az elcsábított egykori önmagát is elfelejti.

De hát amint a kampánytrénig mutatja: rossz lovakra is lehet fogadni…

  vezércikk