Clujtól Kolozsvárig… és vissza
Salamon Márton László | 2010-08-24 08:46:18
nyomtat | elküld

Újra Kolozsvár lett Cluj – örvendeztek a kincses város magyarjai az Erdély elszórványosodott fővárosában idén első ízben megszervezett városnapoknak. A rendezvény pozitív politikai töltetet kapott azáltal is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a tavalyi európai parlamenti választásokra létrehozott Magyar Összefogás két alkotó szervezete, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közösen szervezte meg.

Újra Kolozsvár lett Cluj – örvendeztek a kincses város magyarjai az Erdély elszórványosodott fővárosában idén első ízben megszervezett városnapoknak. A rendezvény pozitív politikai töltetet kapott azáltal is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a tavalyi európai parlamenti választásokra létrehozott Magyar Összefogás két alkotó szervezete, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közösen szervezte meg.

És a szervezők elégedettek is lehetnek, hiszen a rendezvény összességében sikeres volt, részvételben és visszhangban egyaránt. A szimbólumok szintjén az, hogy Gheorghe Funar ultranacionalista polgármester egykori városának Főterén román feliratozással, többezer néző előtt levetíthető az István, a király rockopera, majd teli torokból elénekelhető a magyar Himnusz anélkül, hogy ez valamilyen következményekkel járna, már hatalmas eredmény.

Azon lehetne vitatkozni – mint ahogyan teszik is most utólag többen is –, hogy az augusztusi időzítés a legjobb-e, vagy a több mint tízezres magyar diákság bevonását lehetővé tevő őszi időpont lenne a megfelelőbb, de ez nem változtat azon az - immár - bizonyosságon, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra – augusztusban, vagy máskor, ezzel az elnevezéssel, vagy másikkal, de – szükség van.

Az elnevezéssel egyébként, akárcsak az időzitéssel, szintén lehet vitatkozni. Erdély fővárosában “„agyar napokat” szervezni egyrészt elismerése annak, hogy Kolozsvár (már) csak ilyenkor, kivételes alkalmakkor tud újra „magyar város” lenni, másrészt a Kolozsvári Magyar Napok elnevezésnek van egy enyhe kizáró, elkülönülést mutató jellege is.

Ez a kizáró, elkülönülő jelleg az, ami valahol felróható a rendezvény kitalálóinak, szervezőinek, kivitelezőinek. Az alacsonynak is csak nagy jóakarattal mondható román részvétel a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein ugyanis erős negatívuma a színvonalas, változatos, érdekes eseménysorozatnak. És éppen mert nem a színvonallal volt a baj, nagyon el kellene gondolkozni azon, hogy miért nem képes megszólítani az erdélyi magyarság a román többséget, miért élünk mi, erdélyi magyarok és románok továbbra is külön társadalmakban? (Aminek eredménye közösség szintjén talán valóban az, hogy házába húzódó csigaként a magyar kisebbség meg tudja védeni magát bizonyos asszimilációs hatásoktól, egyének szintjén viszont az, hogy a főként román közegben élő, szocializálódó magyar embert kiközösíti, „a románok” felé taszítja saját magyar közössége.)

Lehet, hogy nemcsak a többségiekben van a hiba?   

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Fulladjon meg Ady Endre?

Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »

Sike Lajos
Mellesleg szilikon

Egészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »

Gyulay Zoltán
Hát mi lesz itt, tekintetes úr?

Választások lesznek ez évben, s nem mindegy, hogy a magyarság (vagy az őt képviselő pártok, ami nem ugyanaz, legkevesebb három halmazról beszélünk) miként szerepelnek a megmérettetésen. Jó esély van arra, hogy megint kommunistázzunk, szekuzzunk meg Neptunozzunk orrvérzésig, ahogy ezt megszoktuk. »

Krebsz János