keresés

Vissza a propaganda mocsarába?
A válság mélyül, a jelenlegi politikai osztály teljes csődje szükséges a folyamat megfordításához.

Ki emlékszik még – ki nem emlékszik már – az újságíró szerepére a Ceauşescu-diktatúra utolsó éveiben? A megfelelni akaró propagandistának csupán arra kellett figyelnie és azt kellett írnia, amit a hatalom parancsolt, még akkor is, ha az ellenkezett személyes meggyőződésével. Nem szabadott, de nagyobb kockázat vállalása nélkül nem is lehetett nyilvánosan állást foglalni egy-egy politikai döntés, gazdasági lépés, társadalmi cselekvés helyes vagy helytelen voltáról.

A munkaköri leírása és a hatalom elvárása szerint az újságíró feladata az volt, hogy kiálljon a közössége elé és elmagyarázza, hogy a hatalmi központban hozott döntés miért jó, miért egyedülien üdvözítő. Az újságolvasó természetesen hamar alkalmazkodott e sajtófilozófiához, sajtónyelvhez és sajátos módon dekódolta az üzenetet: minél többen, minél többször bizonygatják, hogy az intézkedés az ő érdekében történt, annál bizonyosabb, hogy az megszorító, káros és védekeznie kell ellene.

A nyolcvankilences fordulat egyik – sokak szerint az egyetlen – eredménye, hogy a sajtó komolyan vette feladatát, azt, hogy felelős azért, hogy az információk eljussanak a polgárokhoz, akik ezáltal tájékozott és tevékeny résztvevői lehetnek a demokratikus társadalomnak.

A sajtószabadság erősítése a demokratikus hatalom érdeke is, hiszen a média építi a bizalom hídját a vezetők és vezetettek közt. Ezen az információs hídon az áramlás kétirányú, így a hatalom értesülhet intézkedéseinek, cselekedeteinek helyességéről vagy hiányosságairól, és korrigálhatja kilengéseit.

A demokrácia szabályaira figyelő hatalom lehetővé teszi az újságírók fokozottabb védelmét. Törvénymódosítást kezdeményeztek például Németországban, nem is akárki, hanem az igazságügyi miniszter. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger azt jelölte meg célként, hogy biztosítsák az újságírók és forrásaik erőteljesebb védelmét az államügyészség bosszúja ellen. A miniszter támogatója az alkotmánybíróság, amely korábban két határozatával is az államügyészség által megtámadott újságírók mellett foglalt állást.

Az első a hírhedt Spiegel-ügy volt. Az ügyészség razziát hajtott végre a hetilap szerkesztőségében, és őrizetbe vette a főszerkesztőt. Az újság ellen az volt a vád, hogy egy titkos NATO-dokumentumot hozott nyilvánosságra, amit az akkori védelmi miniszter hazaárulásnak minősített. A másik ügy: a Cicero című magazin idézett a szövetségi bűnügyi hivatal egyik jelentéséből, ezt követően az államügyészég a belügyminiszter jóváhagyásával közbelépett.

Mindkét esetben az alkotmánybíróság kimondta: az újságírók forrásainak titokban tartása az alkotmány védelme alatt áll és sérthetetlen. Az igazságügyi miniszter szavatolni kívánja, hogy a hivatali titok kiszivárogtatásában való közreműködés vádjával a jövőben senkit ne lehessen üldözni. Ezen kívül jelentősen megszigorítanák a sajtódokumentumok, illetve a szerkesztőségi számítógépek ügyészségi elkobzásának lehetőségét is. Megkönnyítik tehát az újságíró munkáját.

És mit tesz az a hatalom, amely fittyet hány a demokrácia szabályaira? A hatalom, amelynek gyakorlói szeretnék, ha a sajtó ismét a propaganda mocsarába fúlna? Akadályozza a szerkesztőségek, újságírók munkáját. Nyereségadót rónak ki a válság évében a veszteségekre. Uniós ajánlás ellenére megadózzák a szerzői jogdíjakat és megalázzák azokat, akiknek meg van a véleményük a hatalomról. Olyan törvénymódosításokat készítenek elő, amelyek a karhatalmi erőket, a titkosszolgálatokat, a minisztériumokat, az ügyészséget, a törvényszéket védik az újságírók ellenében.

A koalíciós partner sajtó ellen irányuló intézkedéseihez asszisztál az RMDSZ is. Nem tudom kitörülni a tévében látott képet: a miniszterelnök nem túl meggyőzően, szenvtelen hangon mondja, hogy a szerzői jogdíjak megadózása nem az értelmiségiek ellen irányult, a háta mögött rezzenéstelen arccal áll a művelődési miniszter. Ismerem őt, bízom benne, hogy magánbeszélgetés során azért elmondta a kormányfőnek, meglehet, nem irányult a demokrácia házőrzője ellen a rendelet, de nagy kárára van, és vesztére lehet a demokráciának.

  vélemény