Talán sokunkban megragadt Obama kampányának egyik utolsó epizódja. Pár nappal a cél előtt, feleségével az oldalán, megjelent a színen Bill Clinton, és fergeteges buzdításba kezdett Obamáért. Ilyesmiket mondott: „Az igaz, hogy Obama fölényesen vezet, de nincs vége a meccsnek, ezért ne bízzuk el magunkat, mert az utolsó pillanatban is lehet meglepetés. Inkább kapcsoljunk még nagyobb sebességre, és szóljunk barátnak, szomszédnak, munkatársnak, rokonnak, a sarki trafikosnak és akit csak ismerünk, hogy menjenek el szavazni, mert az ő voksuk is nagyon fontos!”

Az a Bill Clinton volt ilyen lelkes Obamáért, aki két-három hónappal előbb, mint felesége vetélytársát, még pokolra kívánta. Az előmeccs nem Clintonék javára dőlt el. Ám ők túltették magukat a vereség kellemetlenségén, és a demokraták érdekének megfelelően, teljes energiájukkal volt ellenfelük mellé álltak.

Ki tagadná, hogy Clintonék magatartásának van üzenete az erdélyi magyarság számára is? A júniusi helyhatósági választás egyféle vízválasztó, ha úgy tetszik, a mostani parlamenti választás előválasztása is volt. Az MPP bejegyzésével immár a „választás szabadsága” nevében dönthettük el, hogy rá vagy az RMDSZ-re voksolunk.

Az eredmény ismert: a hazai magyarság 85 százaléka szavazott az RMDSZ és csupán 15 százaléka az MPP jelöltjeire. Lesújtó vereség ez a polgáriak számára azért is, mert korábban mind azt hangoztatták, hogy az RMDSZ-ből kiábrándult tömegek futnak hozzájuk. Kiderült: nem futnak, mert az erdélyi magyarok sokkal gyakorlatiasabbak, pragmatikusabbak, tisztán látják, mit lehet, és mit nem, s nem ülnek fel olcsó ígéreteknek, még ha oly csábító nemzeti mezbe öltöztetik is.

A júniusi fiaskóból az következett volna, hogy az MPP a mostani parlamenti választáson, a sérelmeket félretéve, az összmagyarság érdekében, az RMDSZ jelöltjei mellé álljon, hisz a magyarság érdeke egyértelműen ezt követeli, mert nincs más lehetőség.

Ezzel szemben olyan „független” magyar jelölteket támogat, akiknek csak arra van esélyük, hogy a parlamenti bejutáshoz szükséges magyar szavazatok számát csökkentsék. Íme, nem csak Szász Jenőben, de Kincses Elődben és Garda Dezsőben is sokkal erősebb a vágy a bosszúra, az RMDSZ vezetőinek „megbüntetésére”, mint az erdélyi magyarság sorsa iránt érzett felelősség!

Sajnálatos, hogy Tőkés László, aki Brüsszelben az erdélyi összmagyarság nevében beszél, itthon azokat támogatja, akik ártanak a magyarság parlamenti képviseletének. Lám, ő sem egy Clinton!

Talán sokunkban megragadt Obama kampányának egyik utolsó epizódja. Pár nappal a cél előtt, feleségével az oldalán, megjelent a színen Bill Clinton, és fergeteges buzdításba kezdett Obamáért. Ilyesmiket mondott: „Az igaz, hogy Obama fölényesen vezet, de nincs vége a meccsnek, ezért ne bízzuk el magunkat, mert az utolsó pillanatban is lehet meglepetés. Inkább kapcsoljunk még nagyobb sebességre, és szóljunk barátnak, szomszédnak, munkatársnak, rokonnak, a sarki trafikosnak és akit csak ismerünk, hogy menjenek el szavazni, mert az ő voksuk is nagyon fontos!”

Az a Bill Clinton volt ilyen lelkes Obamáért, aki két-három hónappal előbb, mint felesége vetélytársát, még pokolra kívánta. Az előmeccs nem Clintonék javára dőlt el. Ám ők túltették magukat a vereség kellemetlenségén, és a demokraták érdekének megfelelően, teljes energiájukkal volt ellenfelük mellé álltak.

Ki tagadná, hogy Clintonék magatartásának van üzenete az erdélyi magyarság számára is? A júniusi helyhatósági választás egyféle vízválasztó, ha úgy tetszik, a mostani parlamenti választás előválasztása is volt. Az MPP bejegyzésével immár a „választás szabadsága” nevében dönthettük el, hogy rá vagy az RMDSZ-re voksolunk.

Az eredmény ismert: a hazai magyarság 85 százaléka szavazott az RMDSZ és csupán 15 százaléka az MPP jelöltjeire. Lesújtó vereség ez a polgáriak számára azért is, mert korábban mind azt hangoztatták, hogy az RMDSZ-ből kiábrándult tömegek futnak hozzájuk. Kiderült: nem futnak, mert az erdélyi magyarok sokkal gyakorlatiasabbak, pragmatikusabbak, tisztán látják, mit lehet, és mit nem, s nem ülnek fel olcsó ígéreteknek, még ha oly csábító nemzeti mezbe öltöztetik is.

A júniusi fiaskóból az következett volna, hogy az MPP a mostani parlamenti választáson, a sérelmeket félretéve, az összmagyarság érdekében, az RMDSZ jelöltjei mellé álljon, hisz a magyarság érdeke egyértelműen ezt követeli, mert nincs más lehetőség.

Ezzel szemben olyan „független” magyar jelölteket támogat, akiknek csak arra van esélyük, hogy a parlamenti bejutáshoz szükséges magyar szavazatok számát csökkentsék. Íme, nem csak Szász Jenőben, de Kincses Elődben és Garda Dezsőben is sokkal erősebb a vágy a bosszúra, az RMDSZ vezetőinek „megbüntetésére”, mint az erdélyi magyarság sorsa iránt érzett felelősség!

Sajnálatos, hogy Tőkés László, aki Brüsszelben az erdélyi összmagyarság nevében beszél, itthon azokat támogatja, akik ártanak a magyarság parlamenti képviseletének. Lám, ő sem egy Clinton!

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!