A búcsúlevél
A másik következtetés az, hogy a kormány nem véletlenül vette célba a szabadfoglalkozásúakat.
Székely Ervin | 2010-09-06 08:32:48
nyomtat | elküld

Némi malíciával azt is mondhatnám, hogy Sebastian Vlădescu és Mihai Şeitan pénzügyi, illetve munkaügyi ex-miniszterek búcsúlevelét a kormány főtitkárságának a honlapján olvashatják el az érdeklődők.

Némi malíciával azt is mondhatnám, hogy Sebastian Vlădescu és Mihai Şeitan pénzügyi, illetve munkaügyi ex-miniszterek búcsúlevelét a kormány főtitkárságának a honlapján olvashatják el az érdeklődők. A dokumentum a 2003/571-es (folyamatosan változó) Pénzügyi Törvénykönyv módosítását célzó sürgősségi kormányrendelet tervezete, amelyet a két leköszönő tisztségviselő közvitára bocsátott.

Szigorúan jogi szempontból vizsgálva a kérdést, amíg az új tárcavezetők nem vonják vissza a jogszabály-tervezetet, az a kormány hivatalos törvénykezdeményezésének tekintendő, hiszen az intézmény jogfolytonosságát nem befolyásolja egyik vagy másik miniszter cseréje.

A szóban forgó dokumentum az engedélyköteles független tevékenységeket gyakorlók, magyarán a szabadúszók társadalombiztosítási, egészségügyi és munkanélküliségi illetékeinek több mint megkétszerezéséről rendelkezik(16,5 százalékról 35 százalékra). Az intézkedés – amennyiben a kormány életbe lépteti – mintegy félmillió embert (művészeket, újságírókat, építészeket, könyvelőket, kisiparosokat stb.) fog érinteni, gyakorlatilag ellehetetlenítve tevékenységük gyakorlását, megfosztva őket a munkához való alkotmányosan is garantált joguktól.

A jogszabály indoklásában egyebek mellett olyasmi olvasható: az intézkedést az teszi szükségessé, hogy nincs biztosítva a kellő mértékű információáramlás az állam intézményei között, és nincs kellő összhang a béralap mértéke és társadalombiztosítási járulékok között.

Ez magyarul annyit tesz, hogy az állam képtelen nyomon követni a járulékfizetési kötelezettséggel rendelkezők számát, és nem tudja, hogy a szabadfoglalkozásúak mennyit keresnek, ezért aztán aki fizet, az fizessen azok helyett is, akiket a finánc keze nem ér utol, illetve a biztonság kedvéért az alacsony jövedelműek is fizessenek sokat, nehogy véletlenül a magas jövedelműek keveset pengessenek le a társadalom- és egészségbiztosító pénztárakba. Arról már nem is beszélek, hogy végképp érthetetlen, miért kell egy szabadfoglalkozásúnak munkanélküli illetéket is fizetnie, hiszen még elméletileg sem részesülhet soha segélyből.

Világos tehát, hogy a Pénzügyminisztérium a saját tehetetlenségének a költségeit igyekszik az adófizető állampolgárok nyakába varrni: könnyebb megsarcolni a jól fizető, nyilvántartottakat, mint fellelni a feketén dolgozó adócsalókat, és könnyebb egységesen mindenkit megvámolni, mint ellenőrizni a jövedelembevallások őszinteségét. A jogszabály miniszteri indoklása arra a cinikus tézisre épül, hogy minden szabadfoglalkozású született adócsaló, ezért előbb meg kell büntetni, s csak utána elemezni esetleges vétlenségét.

Politikai értelemben a tervezett intézkedésnek két értelmezése is van. Világossá teszi, hogy a végrehajtás változatlanul kizárólag restrikciós eszközökkel kívánja növelni a költségvetés bevételi oldalát. Hiába figyelmeztettek a hazai és nemzetközi szakemberek (Liviu Voinea, Lucian Anghel, Pieter Wessel), hogy a megszorítások már középtávon is gazdasági visszaeséshez vezetnek.

Az a tény, hogy a kormányátalakítás másnapján megjelent Bukarestben a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, élén Jeffry Franks-szel (akinek minden esélye megvan arra, hogy átvegye a rosszemlékű Paul Thomson helyét) biztosítékokat kapni arra nézve, hogy az új pénzügyminiszterrel nem változik az ország pénzügyi politikája, arra utal, hogy a kormány nem is nagyon tehet mást, a hitelezők immár szigorúbban a körmére néznek.

A másik következtetés az, hogy a kormány nem véletlenül vette célba a szabadfoglalkozásúakat. Miután az állami alkalmazottakat nem szorongathatta tovább, olyan társadalmi réteg ellen fordult, amelyik nem rendelkezik országos érdekvédelmi szervezetekkel, esetleges tüntetéseik, sztrájkjuk megszervezése nehézkes feladat lenne.

Másfelől az államfő legkeményebb bírálói, az úgynevezett mogulok tulajdonában lévő televíziós társaságok és napilapok, amelyek a legtöbb független újságírót foglalkoztatják. A kormány most közvetve az ő vélemény-nyilvánítási szabadságukat is korlátozni kívánja, azáltal, hogy veszélyezteti a megélhetésüket biztosító jövedelmeiket.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János
Mister U, a keresett profi

Tagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »

Ágoston Hugó
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály