keresés

A bárányok hallgatása
A demokratikus országokban nem sokat beszélnek az állami intézményekről. Azok ugyanis működnek.

A napokban azon tűnődtem: a kormányátalakítás vajon kit vagy mit rázott meg leginkább Romániában? Az érintett minisztereket? A kormányt? A kormánykoalíciót? Az ellenzéket? A bankrendszert? Az állami alkalmazottakat? A lakosságot?

Azután csakhamar rájöttem, hogy egyik sem igaz. Hanem a médiát. De azt alaposan. A tévécsatornáktól a megyei napilapokon át a legkisebb helyi rádióig nem egyszer, nem kétszer, hanem napokon át minden hagyományos és hagyománytalan, írott, mutatott és beszélt médiaforma öntötte magából a legfontosabb hírt: átalakul a kormány. Lehet, hogy megy X. De az is lehet, hogy Y. is. Sőt, Z sem kizárt. És helyettük lesz A, B, C. De az is lehet, hogy D, E vagy F És mi rejlik az átalakítás mögött? Előtte, fölötte, mellette, alatta?

És miért jobb, ha mindez ma történik? És miért nem holnap vagy holnapután, miért nem tegnap vagy tegnapelőtt? És így tovább, és így tovább. A hatalmas kormányátalakítási médiapánik nem ismert határokat, néhány hír erejéig csupán a nyugat-nílusi vírusok és a szúnyogok törték meg, és egy ugyancsak későn felriasztott kommunikációs kacsa, miszerint a bulgáriai aranyhomok radioaktív, tehát hogyha honfitársaink tízezrei a nyáron már ott hagyták a fekete-tengerparti román fürdőhelyeket, akkor legalább télen ne folytassák.

Vajon kinek és minek van szüksége arra, hogy a hazai média jellegétől függetlenül ennyit foglalkozzon egy kormányátalakítással, amelyet a legtöbb országban elintéznek egy rövid közleménnyel, és minden megy tovább a maga útján? A lakosságnak semmiképpen, hiszen amint eddig sem érdekelte mondjuk az előző távközlési miniszter neve, ugyanúgy közömbös az újabb meg újabb nevekkel kapcsolatban.

A demokráciának, a közéleti nyitottságnak? Éppen ellenkezőleg. A média állandó sürgés-forgása és fontoskodása a személycserék körül éppen azt a szemléletet sulykolja a tisztelt állampolgárok fejébe, hogy mifelénk még mindig a központtól függ minden, soha nem önmagunktól, továbbra is a csodavárás a fontos, nem pedig a cselekvés. Talán a nyitottságot és a szabad tájékoztatást jelzi a kormány átalakításról való szóözön? Inkább a médiafogyasztók lenézését, hiszen csak azoknak kell leírni és elmondani ötször vagy tizenötször ugyanazt, akiket teljesen tökkelütöttnek tartanak, akikről úgy gondolják, hogy nem értenek az első szóból.

Minden kormánynak van egy programja, azokat a minisztereket, akik nem igazodnak hozzá, leváltják. A valóban demokratikus kormányzati hagyományokkal rendelkező országokban egy kabinetátalakítás ilyen egyszerű. Mint ahogyan a kormány mindennapi tevékenysége sem médiatéma, és csak akkor válik azzá, ha valamilyen területen nagyon eltér a szokásostól.

Ezekben az országokban úgyszintén kevésbé érdekli a médiát, hogy ennek vagy annak a pártnak a politikusa, az alsóháznak vagy a felsőháznak a tagja mit nyilatkozott arról, hogy miért kék az ég és miért zöld a fű, és nem sokat beszélnek általában az állami intézményekről sem. Azok ugyanis működnek. A maguk természetességében, az állampolgárnak fölösleges ismernie a gépezet minden fogaskerekét vagy – hogy huszonegyedik századiak legyünk – az adatforgalom minden digitális kapuját, és foglalkozhat a saját dolgaival.

A minap a Székelyföld egyik falujában a bérlő négykerék-meghajtásos terepjárójával szándékosan agyongázolt húsz juhot, mert azok a már learatott területen legeltek. Az állatok – mondotta – mikroorganizmusokkal szennyezik a talajt és ezért sokkal többek kell költenie vegyszerekre. Nagyon kíváncsi lettem volna, mit ír a hasonló tettekkel kapcsolatban az állatvédelmi törvény.

Mit szólnak hozzá az állatvédők. Mit mondanak a szakemberek a legeltetés és a mikroorganizmusok kapcsolatáról. Hogyan vélekedik és hogyan cselekszik az a székely faluközösség, amelynek hagyományos önrendelkezéséről olyan szépen tudunk ömlengeni. Vagy mit mond az igazságszolgáltatás az önbíráskodásról.

Minderről azonban nem sokat tudtam meg. Annál inkább a bukaresti kormányalakításról. Nagyon aggódtam, hogy nem fog sikerülni. És akkor mi lesz velünk? De sikerült.

A bárányok pedig hallgatnak.

  vélemény