Megjelent az ÚMSZ-ben
Esővel kelesztett kenyárár
Mivel az esőzések miatt kevesebb és gyengébb minőségű az idei búzatermés, a szakemberek akár harmincszázalékos áremelkedésre is számítanak, mely megjelenik majd a kenyér és más péktermékek árában is.
Bár a termés minőségére nem panaszkodnak, már sok pékség kénytelen volt drágítani, másutt pedig most tervezik az áremelést. A sütőipari cégek azonban ennek ellenére sem számolnak a vásárlóerő jelentős csökkenésével. A búza drágulását megerősítette Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár is, aki rámutatott: stabilizálódnak ugyan az árak, de mindenképp magasabbak lesznek a tavalyi szintnél.
Országomat egy l(og)óért
Kínos plágiumtörténetté dagadt a nagy cécóval beharangozott román turisztikai brand sanghaji leleplezése: az idegenforgalmi minisztériumot azzal vádolják, hogy az ország jelképéül választott logó egyik központi grafikai elemét, a zöld levélkét pimaszul eltulajdonították egy internetes szolgáltatótól. A „turpisságot“ hazai bloggerek fedezték fel és szellőztették meg a világhálón aznap, amikor a Kínában rendezett Világkiállítás Romániának szentelt napját tartották.
Napszámosmunka, kifehérítve
Kockázatos és költséges az idén napszámost fogadni: fokozottan ellenőrzik a hatóságok a feketemunkát. Egy új, az RMDSZ négy parlamenti képviselője által kidolgozott törvénytervezet értelmében a jövőben a munkaadó adózik majd az alkalmi munkások után, de a napszámosoknak továbbra sem jár sem nyugdíj, sem betegbiztosítás. A munkaadók és alkalmazottak egyaránt panaszkodnak: megemelkednek a munka költségei, és tovább nő az érintettek kiszolgáltatottsága.
Zöldülőben a székely házak
A háromszékiek vezették augusztus elején a Zöld Ház programra sikeresen pályázó személyek lajstromát – derült ki a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetősége (AFM) által közölt adatokból. A sikeres pályázókat sokhelyütt már azelőtt megrohanták árajánlataikkal a napkollektorokat forgalmazó cégek, hogy az AFM közzétette volna névsorukat.
Csökkentve is késik a bér
Egymásnak ellentmondó kijelentések nyugtalanítják Romániában a kedélyeket egy körvonalazódó újabb valutaalapi hitelmegállapodás, illetve az ősztől várhatóan késéssel folyósítandó nyugdíjak és bérek „ésszerűsítésének” kérdésében. A pénzügyi helyzetet súlyosbítják a romló növekedési kilátások, és az a körülmény, hogy az ország kölcsönhöz való jutásának esélye a nemzetközi és a belföldi bankpiacon egyaránt kedvezőtlen. „Pénz nélkül maradhat az állam” – fogalmaztak név nélkül nyilatkozó kormányközeli források.
- nincs kapcsolt cikk!
- Wellnesshétvége az ÚMSZ-szel
- Legyen Öné A nap képe!
- Áldott karácsonyt és boldog 2012-es évet!
- ÚMSZ-előfizetési akció – 2012
- Új Magyar Szó-előfizetés
- Népszámlálás 2011 - fontos tudnivalók
- Felhívás a külföldön élő, magyar nemzetiségű, román állampolgárok számára
- Brassói Business Days
- Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására
- Különleges BRD-ajánlat a fogyasztási hitelekre
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!