Perelni készül a FSLI a tanügyi elbocsátások miatt
Jogorvoslatot kér a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Tömörülés (FSLI), mert szeptember 1-jétől országszerte több száz, kisegítő személyzetként dolgozó tanügyi alkalmazottat bocsátanak el.
A rendkívüli intézkedéssorozatot egy augusztus 24-i, tanügyminisztériumi rendelet írja elő. Az oktatási tárca szakértői tájékoztatása szerint a leépítés az iskolai adminisztrációban dolgozókat, a hivatásos autóvezetőket, a takarítókat, és az örző-védő szolgálatot ellátókat érinti, és a költségvetési megszorítások jegyében történik.
A szakszervezet attól tart, hogy a most elbocsátottak feladatait a pedagógusokra hárítják. „Megalázó, hogy tanárok végzik majd a takarítók és a titkárnők feladatait, ráadásul úgy, hogy ezért nem kapnak majd bérkiegészítést” – figyelmeztet a FSLI tegnapi közleményében. A dokumentum arra is kitér, hogy a kisegítő személyzet átlagbére 600 lej, ez pedig nem akkora összeg, amely révén jelentős megtakarítást lehet elérni.
Az érdekvédők azzal vádolják továbbá a tanügyminisztériumot, hogy nem tartja be a kollektív munkaszerződésekre vonatkozó szabályokat, az elbocsátások ugyanis „gyorsított ütemben” hat nap alatt léptek érvénybe, a jogszabályok azonban 20 nap felmondási időt írnak elő. Az egyetemek esetében, emlékeztet a szakszervezet, sérül az egyetemi autonómia is: a felsőoktatási intézményekből ugyanis négyszáz alkalmazottat bocsátott el a szaktárca az egyetemi vezető testületek megkérdezése nélkül.
- nincs kapcsolt cikk!
- Fűtésrendszer a derzsi templomban
- MOGYE: nem lesz magyar diákszenátor
- Romániai RAR-vizsga külföldi autókra
- Szatmári böllér-verseny RMDSZ-módra
- Fogyasztóvédelmi együttműködés
- Törvényt szigorítana Albert Álmos
- BBTE: Pozsony Ferenc visszalépett a jelöléstől
- Áfacsökkentést javasol Valeriu Tabără
- Kilenc év börtön liliomtiprásért
- Szigorodó szociális támogatások
PartizánokMár jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »
Sike Lajos
Légből kapottBús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »
Gyulay Zoltán
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!