Lesz elég legény a gáton?
Újabb árvizek fenyegetik Romániát, noha csak szűk két hónap telt el a „történelminek” mondott nyár eleji áradások óta. Az ország kétharmadában ezekben a napokban is sárga vészjelzés van érvényben, heves esőzések, nagy mennyiségű csapadék teszi próbára a gátakat.
Azokat a gátakat, amelyeket megviselt a nyári ár, és jelentős többségüknek amúgy is rég lejárt a „szavatossága”: megerősítésre, átépítésre szorulnak. Augusztus elején a kormány új rövid, közép- és hosszú távú védelmi stratégiát fogadott el, a következő időszak lesz az első próbája annak, hatékonyan tervez-e a szakpolitika.
Bárhol, bármikor jöhet a vízA Világbank jelentése szerint Romániának legalább húsz évre van szüksége, hogy felkészüljön a meteorológiai szélsőségekre, és évi 250 millió eurót kell a védelmi rendszerek korszerűsítésére fordítani ahhoz, hogy 2030-ra valóban biztonságban legyen az egész ország.
Dávid Csaba, az Országos Vízügyi Hivatal vezetője az ÚMSZ-nek elmondta, hogy az augusztus elején elfogadott stratégia megvalósítása folyamatban van, helyenként már most vannak fontos előrelépések, számos területen azonban még csak ezután kezdődik meg a konkrét védekezés. A szakember szerint az idei Kovászna és Hargita megyei árvizek egyértelműen bizonyították: nincs védett terület, a legkisebb patakok is olyan katasztrófát okozhatnak, amelyre eddig nem volt példa.
Fotó: Mihály László/archív
A kormány adatai szerint ma Romániában 900 ezer ember él közvetlen árvízveszélyben és 88 ezer ingatlant vihet el bármikor az ár
Egyelőre sürgősségi kormányhatározat révén támogatáshoz jutottak azok a területek, amelyeket a nyáron katasztrófa sújtott. Így 25 millió lejes támogatást kapott Săuceşti – ezen a bákói településen kétszer is munkalátogatást tett Traian Băsescu államfő, a falu helyzetét fokozott figyelemmel kísérte a sajtó.
Negyvenmillió lejes támogatást kapott Neamţ megye, Doljeşti-Rotunda környéke – itt Dávid Csaba tájékoztatása szerint nemcsak az árvízvédelmi rendszerek újratervezése, de a kivitelezés is folyamatban van. Százmillió lej jutott Hargita és Kovászna megyének, itt még csak a tervezésnél tartanak az illetékesek, de a vízügyi szakember arra hívta fel a figyelmet: ha a tervek elkészülnek, három hónapon belül a beruházásnak is meg kell történnie.
A Hargita Megyei Tanács tájékoztatása szerint eddig néhány, árvízzel fenyegető folyó és patak medrét rendezték a beérkező támogatásokból, saját forrásból pedig Nagygalambfalva és Csíkszentlélek rehabilitációját támogatták.
Fotó: ÚMSZ/archív
A hazai hatóságok dolgát nehezíti, hogy a házak egy része árterületekre épült
Az igazán nagy gond szakértők szerint ott merül fel, ahol az „urbanizációs robbanás” következtében az árterületek jelentős részét beépítették: az ország északi, északnyugati régióiban, a Szamos, a Tisza, a Körösök, a Maros, a Bánát és a Szeret vízgyűjtő medencéjében. A Környezetvédelmi Minisztérium adatai szerint ma Romániában 900 ezer ember él közvetlen árvízveszélyben és 88 ezer ingatlant vihet el bármelyik pillanatban az ár.
Pontos árvíztérképe még nincs az országnak, de lesz – legalábbis erre kötelez minket egy uniós előírás – 2013-ig minden megyére kiterjedő adatbázisnak kell elkészülnie. A munkálatok egy része – a Szamos-Tisza, a Körösök, a Maros, a Bánát, a Zsil, az Olt, a Ialomiţa és a Szeret vízgyűjtő medencéjében – már négy éve elkészült, a folytatásra azonban csak most kerül sor.
A közép- és hosszú távú stratégia célkitűzése – a környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint –, hogy húsz éven belül a harmadára csökkenjen az árvizek által veszélyeztetett lakosok aránya. A cél, figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, nem feltétlenül az ország „elgátasítása”, a folyók természetellenes szabályozása, hanem az árterületek rehabilitációja, az „ökobarát” árvízvédelem.
„Dilettáns” biztosítási törvényAmíg azonban ez a 25 évre tervezett stratégia megvalósul, addig gyors és szakszerű védelemre van szükségük a veszélyeztetett területen élőknek. Az idén a kormány előírta például a kötelező lakásbiztosítást, ez azonban a biztosítótársaságok ellenállása miatt akadozik. „Érthető, ha a biztosítótársaságok igyekeznek kibújni a feladat elől, ki köt biztosítást egy olyan házra, amit el fog vinni a víz?” – mondta lapunknak az ellentmondásos helyzetről Bíró Albin, a Biztosítótársaságokat Felügyelő Tanács tagja.
Leszögezte azonban: a biztosító köteles szerződést kötni minden olyan ingatlanra, amely rendelkezik építkezési engedéllyel, függetlenül attól, hogy az ártéren van, vagy nincs. Bíró tájékoztatása szerint a kötelező biztosításról szóló törvényt máris módosítani készül a szenátus. „A jelenlegi törvény, ismerjük el, dilettáns, szükség van egy olyan verzióra, amely ésszerű feltételek között biztosít védelmet” – jelentette ki lapunknak.
- Újabb árvízi riasztás
- Árvíz után szúnyoginvázió
- Halálos áldozatai is vannak az árvizeknek Szlovákiában
- Segítség a székely árvízkárosultaknak
- Árvizekkel jön az ősz
- Fűtésrendszer a derzsi templomban
- MOGYE: nem lesz magyar diákszenátor
- Romániai RAR-vizsga külföldi autókra
- Szatmári böllér-verseny RMDSZ-módra
- Fogyasztóvédelmi együttműködés
- Törvényt szigorítana Albert Álmos
- BBTE: Pozsony Ferenc visszalépett a jelöléstől
- Áfacsökkentést javasol Valeriu Tabără
- Kilenc év börtön liliomtiprásért
- Szigorodó szociális támogatások
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!