Forró szakszervezeti ősz
„Forró őszt ígérnek a hazai szakszervezetek, szeptembertől újrakezdődnek a nyár elején felfüggesztett tiltakozások. „Minden idők leghatározottabb tiltakozássorozatát készítjük elő” – jelezte tegnap a belügyminisztérium ötvenezer alkalmazottját, a rendőri és a szerződéses állományt képviselő szakszervezeti tömörülés, a FSNPPC elnöke, Marin Gruia.
Szünetelő közbiztonság„Ilyen még nem volt, az állampolgárokat azzal szembesítjük majd, mi történik, ha a rendőrök nem látják el a feladataikat. A fennakadás okaira pedig a belügyminisztérium vezetőinek kell majd választ adniuk” – ismertette a minden eddiginél határozottab stratégiát a szakszervezeti vezető, aki elmondta: idén júniusban az államfő figyelmét is felhívták a rendőri állományon belüli feszültségekre.
A FSNPPC a Társadalmi Egyeztető Tanács tagjait is arra kérte június 21-i nyílt levelében, tegyen meg mindent a testület a társadalmi párbeszéd hatékonysága érdekében. Ám Marin Gruia szerint a kezdeményezésekre nem érkezett érdemi válasz, több mint két hónap után az érdekvédőknek mindenképpen lépniük kell. Október 7-én a hadsereg és a rendőrség együtt tiltakozik a bértörvény ellen, október 25-én pedig, a hadsereg napján a katonák készülnek az egész országot érintő demonstrációsorozatra.
Fotó: Tofán Levente
Tüntetéseket helyezett kilátásba tegnap a belügyminisztérium ötvenezer alkalmazottját képviselő szakszervezeti tömörülés vezetője
Petru Dandea, az Alfa Kartell alelnöke megerősítette, csatlakoznak a fegyveres erők kezdeményezéséhez október 7-én. A cél felhívni a figyelmet arra, hogy a közalkalmazottak is elégedetlenek a bérezés és foglalkoztatás jelenleg érvényes feltételeivel, nem nyugodtak bele sem az elbocsátásokba, sem a bércsökkentésbe. Arról, hogy lesz-e általános sztrájk, és ha igen, milyen forgatókönyv szerint szüntetik be a közalkalmazottak a munkát – Petru Dandea szerint – szeptember 15-én dönt az Alfa Kartell.
Romulus Niţă, aki szintén alelnöki tisztséget tölt be a szakszervezeti tömörülésben, emlékeztetett: azt várják a kormánytól, hogy a 2011-es fizetéseket a 2009-es decemberi értékek és ne a 2010 júliusi, 25 százalékkal csökkentett bérek alapján számolják újra. Az alkotmány vonatkozó passzusai és az Alkotmánybíróság érvényes döntése értelmében – emlékeztetnek a szakszervezetek – a bércsökkentés ideiglenes jellegű, és az csak a folyó évre érvényes.
„Ragaszkodunk a minimálbér növeléséhez a következő évben, mert ez segíthet hozzá a feketegazdaság visszaszorításához, és a hazai adózási kedv növeléséhez” – emlékeztetett Niţă. A kormány a hét elején 650 lejes minimálbér bevezetésére tett javaslatot, ezt azonban a szakszervezeti képviselők „viccnek” minősítették, és leszögezték: legalább 705 lejes minimálbér bevezetését tartják elfogadhatónak.
Most kezd fájniA nyár eleji tiltakozáshullámot júliusban a tanárok zárták, ám most úgy tűnik, kivár a pedagógustársadalom. Az érintettek zömét tömörítő Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) szeptember 9-én dönt az őszire tervezett országos tiltakozó akciókról, ekkor ülésezik ugyanis a szövetség vezetősége – tudtuk meg Aurel Corneától, a FSLI elnökétől.
„Konzultálnunk kell a tagságunkkal, a szakszervezet megyei vezetőivel, ennek függvénye a tiltakozások várható menetrendje” – mondta az ÚMSZ-nek Cornea. A szakszervezeti vezető kitérő választ adott arra a kérdésünkre, elképzelhető-e, hogy a tanárok bojkottálják a tanévkezdést. „Nem előlegezném meg a FSLI vezetőségének döntését” – jelentette ki.
Fotó: Tofán Levente
Tüntetésekkel fenyeget a belügyminisztériumi alkalmazottakat képviselő szakszervezet
Cornea mindemellett nem zárta ki azt sem, hogy a pedagógusok az országos akciók menetrendjétől függetlenül spontán tiltakozásba kezdenek szeptember 13-a után után, azaz egyszerűen nem mennek be az órákra.
„Ez már valóban veszélyeztetheti több iskolában is a tanévkezdést. A pedagógusok ugyanis most szembesülnek azzal, hogy a kormány tényleg levágta a bérük egynegyedét” – magyarázta lapunknak a szakszervezeti vezető.
Tájékoztatása szerint egy kezdő okleveles tanári fizetés mindeddig nettó 931 lej volt, a 25 százalékos lefaragás után ez az összeg 618 lejre csökkent. „Elképzelheti, mit érezhet a tanárember, amikor ezt a fizetést megkapja” – mondta Aurel Cornea.
Már a sztrájkban se hisznekA vidéki tagszervezetek a következő napokban mérlegelnek. Kocs Ilona, a FSLI Hargita megyei képviselője az ÚMSZ-nek elmondta, egy héttel a tanévkezdés előtt egyeztetnek az ország többi részében működő fiókintézményekkel, és eldől, tiltakozással indul-e az új iskolai év.
„Felemás érzéseim vannak a tiltakozásokkal kapcsolatban. A tavalyi évet kaotikus körülmények között, feszülten zártuk, most ugyanígy kezdünk, a béreink pedig vérlázítóan alacsonyak” – nyilatkozta lapunknak Oltean Alina Maros megyei pedagógus, aki nem zárkózott el a sztrájk lehetőségétől.
„Én más módot keresnék az érdekérvényesítésre, mert az eddigi akciók nyilvánvalóan nem vezettek eredményre, a tüntetésekben és a sztrájkokban nem hiszek” – fűzte hozzá kolléganője véleményéhez Tóth Ferenc tanár, aki szerint hatékonyabb önkormányzati, kormányzati egyeztetéssel sokat lehetne javítani a pedagógusok helyzetén.
- Üres az államkassza
- Leépítések: négyből egy hazamegy
- Fogatlan oroszlán a lej
- „Fehér” számlákkal a feketegazdaság ellen
- Fűtésrendszer a derzsi templomban
- MOGYE: nem lesz magyar diákszenátor
- Romániai RAR-vizsga külföldi autókra
- Szatmári böllér-verseny RMDSZ-módra
- Fogyasztóvédelmi együttműködés
- Törvényt szigorítana Albert Álmos
- BBTE: Pozsony Ferenc visszalépett a jelöléstől
- Áfacsökkentést javasol Valeriu Tabără
- Kilenc év börtön liliomtiprásért
- Szigorodó szociális támogatások
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!