Necces kórház-pingpong
Kovács Zsolt | 2010-07-14 00:03:26
nyomtat | elküld

Nem halad zökkenőmentesen a kórházak decentralizálása, bár az intézmények több mint hetven százalékát átvették a helyi illetékesek, néhány megyében egyre élesebb viták kísérik az Egészségügyi Minisztérium által irányított folyamatot.

Nem halad zökkenőmentesen a kórházak decentralizálása, bár az intézmények több mint hetven százalékát átvették a helyi illetékesek, néhány megyében egyre élesebb viták kísérik az Egészségügyi Minisztérium által irányított folyamatot.

A Szeben megyei önkormányzat három intézmény átvételét tagadta meg különböző szakmai és adminisztratív okokra hivatkozva. De függőben van az átvétel a Kovászna megyei Baróton is. A lapunknak nyilatkozó Cseke Attila egészségügyi miniszter úgy véli, csak ott adódnak gondok, ahol a helyi illetékesek nem tájékozódtak kellőképpen.

Meghúzzák a határt

„Nincs olyan kitétel a decentralizációs törvénycsomagban, amely kötelezné az átvevő önkormányzatot, hogy egy lejjel is többet költsön a kórház fenntartására, mint eddig. Azaz: július elseje után sem kell a polgármesteri hivatalnak vagy a megyei tanácsnak fizetnie sem az orvosok fizetését, sem pedig a villanyszámlát” – nyugtatta a helyi elöljárókat a tárcavezető, aki úgy véli, ha van helyi akarat, akkor eredményesen működtethetőek az intézmények.

Pozitív példaként a Maros és a Szatmár megyei önkormányzatot említette, ahol önerőből, valamint uniós pályázatból biztosították a fejlesztésekhez és működtetéshez elengedhetetlen többletforrásokat. A szebeni kórházátadás körül kialakuló vita után Cseke azt nyilatkozta, hogy „meg kell húzni a határt”, ameddig a decentralizációs folyamatnak be kell fejeződnie.

Képünkön Cseke Attila egészségügyi miniszter a besztercei megyei kórházat adja át. Tegnap már a huszadik megyén, Galacon volt a sor

Képünkön Cseke Attila egészségügyi miniszter a besztercei megyei kórházat adja át. Tegnap már a huszadik megyén, Galacon volt a sor

Azokat az intézményeket pedig, amelyeket a helyi önkormányzatok nem hajlandóak átvenni, bezárás fenyegeti. Úgy tűnik azonban, hogy mégsem lesz tömeges kórházbezárás Romániában. Lapunk kérdésére ugyanis a tárcavezető leszögezte: nem híve ennek a drasztikus megoldásnak, annak ellenére, hogy több önkormányzat „könnyebbik megoldásként” ezt szorgalmazza.

„Sok helyen jártam már az országban, és igazából lenne olyan intézmény, amelyiket be kellene zárni, de ez nem ilyen egyszerű, hiszen az egészségügyi ellátást biztosítani kell” – figyelmeztetett Cseke, aki szerint a megszűnő intézmények problémájára megoldást nyújthat a mentőszolgálat fejlesztése, az ügyeleti ellátás biztosítása, akárcsak a háziorvosi ellátás reformja.

Azt, hogy melyik intézményre kerül mégis lakat az elkövetkező időszakban, vizsgálat dönti majd el: a kihasználtság mértékétől függ az, hogy megszűnik-e a kórház, vagy tovább működhet. A tárcavezető jelezte: a kórházi vagyon értéket képvisel, mint ahogyan kiemelten figyelnek majd az érintett intézményekben dolgozó személyzet további foglalkoztatására is, annál is inkább, mert a hazai egészségügy szakemberhiánnyal küzd.

Politika kontra szakma

A decentralizáció körül burjánzó konfliktusok természetéről megoszlanak a vélemények. Szebenben többféle nyilatkozat is napvilágot látott, a helyi önkormányzat egyrészt a kórházak rendezetlen adósságállományára, másrészt adminisztratív kifogásokra hivatkozva tagadta meg az átvételt.

A megyei tanács vezetője úgy vélte, hogy az átvétel – mivel az önkormányzat közvagyonát érinti – kétharmados döntést igényel, bár a minisztérium szakértői jelezték, hogy a kórház önálló költségvetése megmarad, így a tanácsot vagyoni felelősség továbbra sem terheli. Végül politikai döntés született: a demokrata párti tanácstagok az átvétel mellett, a szociáldemokraták pedig ellene szavaztak, a liberálisok pedig tartózkodtak.

A szebeni kórház adósságállományára való hivatkozás – figyelmeztetnek a szakértők – azért nem állja meg a helyét, mert a nagyváradi intézmény háromszor akkora „örökséggel” kerül az önkormányzat felügyelete alá, és egyelőre úgy tűnik, ilyen léptékű hátralékot is lehet kezelni.

A kórházátadás Bihar megyében és általában Erdélyben – kevés kivétellel – zökkenőmentes volt

A kórházátadás Bihar megyében és általában Erdélyben – kevés kivétellel – zökkenőmentes volt

Kirakat vagy struktúraváltás?

A szebeni kórházaknál nagyságrendekkel kisebb a baróti intézmény, amelyre ráadásul a helyiek szerint fokozottan szükség van, az önkormányzat pedig ennek ellenére mégis tartózkodik átvenni. A kis kórházat bezárás veszélye fenyegeti, mivel Nagy István polgármester attól tart, hogy nincs fedezet a működtetésére, ezért nem is írta alá a megállapodást.

Az elöljáró szerint a megyei önkormányzat gyűléstermében, Cseke Attila egészségügyi miniszter jelenlétében szervezett protokolláris átadás-átvétel csupán reklámcélokat szolgált, a jelenlévőknél nem volt pecsét sem, illetve a szerződéshez nem tudták mellékelni a kórház anyagi helyzetét mutató mellékleteket. Nagy kitartott amellett, hogy addig nem lép, amíg nem világos, miből lehet fenntartani az intézményt.

A nézeteltérés után megérkeztek a polgármesteri hivatalba a baróti kórház pénzügyi helyzetére vonatkozó adatok: az egészségügyi intézménynek 333 ezer lej tartozása van, ezt viszont a szaktárca megtéríti. A polgármestert azonban továbbra is aggasztja, hogy a kórház havi 37 ezer lej veszteséggel „dolgozik”, miközben a havi összjövedelme 251 ezer lej, ennek javarészét pedig fizetésekre költi el.

Nagy István szerint a háromszéki városok közül Barót jövedelme a legkisebb, ezért nem tudja fenntartani az intézményt, ugyanakkor egyetlen törvény se kötelezi a környező településeket, hogy kis-régiós szinten hozzájáruljanak a költségekhez. Háromszéken a kórházak átadásával Henning László a megyei tanács alelnöke foglalkozott, aki lapunk érdeklődésére elmondta: ha a baróti önkormányzat meg szeretné tartani a kórházat, akkor kénytelen lesz átvenni.

Henning ugyanakkor leszögezte: a baróti polgármester félremagyarázza a decentralizálásról szóló törvényt, hiszen az a kórházak menedzsmentjének átadásáról rendelkezik, az intézmény finanszírozása semmit nem változik.

Markó: törvényellenes az ellenkezés

„Erre törvény van, és aki nem akarja véghezvinni, az törvényt szeg. Meg kell nézzük, hogy hogyan lehet ebben az esetben jogilag eljárni” – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Markó Béla.

A miniszterelnök-helyettest arról kérdeztük, milyen eszközökkel élhet a kormány – esetleg az illető polgármesterek, tanácselnökök felfüggesztésével? –akkor, ha az önkormányzati vezetők nem hajlandók átvenni az egészségügyi intézményeket, amelyek a kórház-decentralizáció nyomán helyi hatáskörbe kerülnek. (S. M. L.)

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Hofi után, szabadon

Ha nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »

Bogdán Tibor
Mind egyformák?

Idősebb emberek még emlékeznek rá: a ’89-es fordulat után néhány héttel viszonylag jól szervezett propaganda folyt annak érdekében, hogy a hatalmat még átmenetileg se gyakorolja a „kommunista-gyanús” Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Tanácsa, hanem adják azt át a hadseregnek, és legalább a választásokig, de ha a nép úgy akarja, akkor akár meghatározatlan ideig vezessék be a katonai diktatúrát – az majd rendet teremt az országban, véget vet a „terroristák” garázdálkodásainak, a monarchista és legionárius bandák aknamunkájának. »

Székely Ervin
Fulladjon meg Ady Endre?

Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »

Sike Lajos