Ha megnövök, festő leszek, mert az ember legyen hűséges az álmaihoz, mondta egyszer Irsai Zsolt, már legalább ötven évesen. Nagy Pál keze alatt tanult Marosvásárhelyen a Művészeti Líceumban, tíz évig hiába felvételizett Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskolára. Mikor bejutott végül, akár tanárnak is felvehették volna, mert volt benne valami ízig-vérig tanári, vagy annál is több, nem csak mondta, amit tudott, hanem megosztotta mindekivel, aki figyelt, és akit érdekelt az ő tudása. Végül aztán tanított is a Színházművészeti Egyetemen, de rövid lett ez a két szemeszter...

Fontosabb ennél, amit sokan, sokfelé tanultunk tőle, mert rengeteget tudott és valahogy mindenhez értett: a festészethez, a szobrokhoz, a vashoz, a fához, a színházhoz, a filmhez, a politikához, a földhöz és az emberekhez. Figyelni tudott, ellenkezni és hallgatni.

Tudta, hogy a művészet nem csak ábrándozás, de mesterség is, hogy elkezdeni és befejezni valamit egyaránt nehéz, és közben az embernek a világgal és főleg önmagával súlyos küzdelmeket kell vívnia. Tudta, hogy a művészet nem egyszerűen szép és tetszetős meg drága tárgyak létrehozása, hanem egy végtelen beszélgetés mindazokkal, akik értenek, akarnak és látnak, egy befejezetlen beszélgetés azok között, akik hűek maradnak az álmaikhoz.

Azt is tudta, hogy az ember olykor egyedül marad az álmaival, mert a barátok, pályatársak, a szerettek és az ellenlábasok elmennek, elköltöznek, meghalnak, egyik-másikból híres alkotó lesz, nem is kevésből, másokból nem lesz, de mindenkit érdemes számontartani. Ismerte a műveket, a múzeumokat, a gyűjteményeket, és látta korok, alkotók, elképzelések összefüggéseit. Ha beszélt valamiről, olyan elevenné tudta tenni az anyagot, hogy látni kezdte az is, akinek fogalma nem volt a kortárs képzőművészetről. Nem csak tudást, hanem élményt osztott meg.

Erős ember volt, attól függetlenül, hogy ceruzát, ecsetet, hegesztőpákát, lapátot vagy ráverő kalapácsot használt, mert egyetlen anyag sem adja magát könnyen, mondta, legyen az papír, fa, réz, rugóacél vagy tipográfiai jel. Ha a levegőbe rajzolsz, megmarad, mondta egyszer ez a kemény ember, aki az anyagra esküdött, ám azt is tudta, hogy nem az anyag a maradandó, hanem a gesztus.

Irsai Zsolt életművét számbavenni itt és most nem tudjuk, de van három folyóirat, amelynek a kinézete az ő művészetét dicséri, ez a Jelenlét (1990–1992), A Hét (19...) és a Látó (...), tervezett tucatnyi könyvet, mert tanult szakmájának a könyvgrafikát tartotta. Épített házat, kovácsolt vaskaput, festett képet. Rajzolt, faragott, vakolt és modellezett, készített installációt, volt egyéni és csoportos tárlata, és mindezeken túl szervezett, magyarázott, értelmezett. Összekapcsolt embereket és művészeket.

Nélküle egészen más volna az erdélyi képzőművészet.

Nélküle egészen mások leszünk mi.

Nélküle most nem tudom...

Vida Gábor, a barátok és művész kollegák nevében

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!