Egy legenda szerint Markó Béla azt mondta az egyik könyvbemutatón, hogy érdekes, míg például a József Attila szonettjei szonettek maradnak, addig a Szabó Lőrincéi kétségtelenül Szabó Lőrinc szonettjei.

Mikor és mennyire határoz meg egy forma egy alkotót? Mikor és hogyan jutunk el odáig, hogy egy mindenki által ismert és sokak művelte forma a miénk legyen, annak ellenére, hogy a mindenkié?

A Tulajdonképpen mindent* néhány motívum abroncsozza össze. A kert, a tücskök, Anna és Balázs – ezek talán a legfontosabbak, s mindezt együtt úgy is lehetne nevezni, a családdá vált, mindig megújuló, mégis problematikus szerelem. Problematikus, mert a versek beszélője gyakran tesz fel kérdéseket a mindenségnek, folyamatosan foglalkoztatják Isten hozzá fűződő szándékai; problematikus, mert az élet is az.

A szonettek kordában tartott, de süvítő feszültsége éppen ebből származik: mindenben lehet bízni, ami rajtunk múlik, csakhogy egyáltalán nem múlik rajtunk minden; több dolog múlik rajtunk, mint Istenen, ő azonban egy pillanat alatt mindent megváltoztathat.

Ilyen értelemben vallásos líra ez, Istent kereső és vele vitatkozó, szenvedélyes és keserűen ironikus (a Szonett egy tubus fogkrémről című versben – 76. – még Markó ritkán felvillanó humora is ott mosolyog); olyan költészet, amely nem megy túl egy határon (például Tudor Arghezinek az Úrral viaskodó zsoltáraihoz képest jólnevelt), de konokul és változatosan ugyanazt mondja: „...mert ettől él az Isten, / hogy foghat minket, más értelme nincsen.” (Közhely Istennel, tücsökkel – 117.)

Az Isten értelmetlen értelméből adódik a szerelem lelki sokarcúsága is. Nagyon szép versek szólnak Annáról (még ha nem hangzik el a neve ebben vagy abban a műben, a kötetből akkor is nyilvánvaló, hogy ő a múzsa); szépségük elválaszthatatlan attól a kettősségtől, amelyik szinte mindegyikre jellemző: egyfelől a nyugalom, a beteljesült szerelem, a teljesség, másfelől a nyugtalanság, a kérdezés, a mindig-csak-töredék trópusai. Az Anna fénye (23.) igazán úgy indul, akár egy óda: „Egyet-egyet úszom, s elnézlek téged, / hogy napfürdőzöl itt az örök parton, / Apollónak kínálkozol kitartón, / és éjszaka majd visszasüt a fényed...” – azt hihetnénk, ide már igazán nem sompolyoghat be a kétely.

De megteszi, méghozzá a zárásban, tehát nem is sompolyog: „...de gyűlt-e benned annyi nap, hogy egyszer, / ha sötét marad reggel is a tenger, / tovább világíts nekem szakadatlan?” Ettől a zárástól aztán már az örök part sem annyira örök és az „elnézlek” sem csak a szépségnek szól. Ugyanilyen hangulatban hagyja az olvasót a Kívánatos a kert (25.) befejezése is: „elnézem arcod egy nyugodt sugárban, / van-e helyünk a következő nyárban?”

Ezekre a különös helyekre vezet a kötet szép, zavarba ejtő, fájdalmas erotikája is. Markó nem riad vissza a kellemetlen képektől: „...szét-válik már testünk csípős szaga” – mondja az Egymásban elmerül utolsó sora (46.), s a Kezünk egyberoppan (50.) sem a nyugodt kielégülésé: „együtt fekszünk a hideg sugarakban, / s már így maradnánk egyetlen alakban, / amely megölt, pokolba s égbe vitt, // de most elernyed, kettékulcsolódva / feltámadunk, s zavartan mosolyogva / szétválogatjuk egymás részeit.”

Az eredendő és egyben végső kérdés talán az, amely a Szonettszerűben (101.) fogalmazódik meg a legélesebben és a legegyértelműbben: „nem találunk, mert egyformák vagyunk, / egyszerre lendülünk vagy torpanunk, / egyszerre heppenünk vagy huppanunk, // s nincs titkom, mert tudod, mit gondolok, / elviseled azt is, hogy horkolok, / mégis szeretlek: micsoda dolog?” A fene se tudja, a fene se érti, mi sem – a költő azonban szépen értetlenkedik.

Bár a feszültségekből s a kételyekből Balázst sem lehet kivonni (szép példája ennek a Balázzsal egy eltört vázáról – 28.), a szerelem mellett mégiscsak a gyermek a legerősebb kapocs, az, akihez mindkét felnőttnek egyformán van köze és akinek ártatlansága a kételyt is súlytalanabbá teszi: „sötétedünk mi is, még megmerítjük / hűlő arcunk a fényben, s melegítjük / Balázs izzadt, kócos fején kezünket.” (Sötétedünk mi is – 28.)

Bármiről is szóljon ez a kötet, Szabó Lőrinc hatása kétségtelen. Csodálatos, hogy mire nem képesek ezek a tücskök; mindenütt ott cirpelnek. Már maga a szó is Szabó Lőrincre vall (Tücsökzene!), letagadni sem lehetne; de ennél jóval fontosabb, hogy a versnyelv, a verszene, a ritmus is. Nem olyan „csonttörő” (Szilágyi Domokos találta el így a szabólőrinci beszédmódot); Markó teltebb, zengőbb, dallamosabb, mégis sokat köszönhet a nagy előd lényének és lelki küzdelmeinek: ha csak A szonett meghódítását olvassuk, láthatjuk, milyen „örökölt megszakítások” tördelik a sorokat: „Kevesebb / vagy több? Tehát: elvettél? Hozzátettél? / Úgy értem: századmásodperceket. / S nem csak... Jobb voltál-e ellenfelednél // valamivel?” (114.) Nem epigonizmusról beszélek, hanem arról a minden alkotót mélyen érintő problémáról, hogy irodalmárként kit vagy kiket vall az apjának.

Ezt a vallást, ezt a vállalást érzi Kovács András Ferenc is, amikor a fülön levő szonettjében (amely egyébként formájában megegyezik azzal, amit A huszonhatodik év szerzőjétől megszoktunk; Markó jóval klasszikusabb ebből a szempontból, végig betartja a két kvartina–két tercina struktúrát) a tücsökzenét emlegeti. Ezzel egyrészt az ember–természet dichotómiába-harmóniába veti bele az olvasót, másrészt az önmagunkkal való elszámolás igényébe, hiszen Szabó Lőrinc verses regénye elsősorban az: „bár teljes, mégse kész / a mindenség, de minden rész egész / szavak terében röppen, él, forog / a pillanat, s mint tördelt félsorok, / versben ragyoghat minden sárba vert / fűszál, virág, ha nyílik, s vár a kert.”, mondja a Markó Béla könyvére.

„Nekem az írás a legfontosabb” – nyilatkozta Markó a Literán Zelki Jánosnak, s bár ezt nem mindig (nem mindig ezt) tapasztalhattuk, most örömmel látjuk, hogy olyan kötet született, amelyből az derül ki, az írásnak is fontos az, aki a verseket kihordta. Nem kongó szonettek ezek, amelyeket fáradt költők szoktak csengetni-bongatni; egzisztenciális ihletésűek: muszáj volt megíródniuk.

*Markó Béla: Tulajdonképpen minden. Szonettek. 2009. július – 2010. február. Bookart, Csíkszereda 2010.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!