keresés

Hé, állam, húzz a francba!
Magas szintű tévedések

Nem írtam a szerzői jogdíjas szerződésekre vonatkozó törvénymódosításokról, amíg azokról csak elvi szinten folyt a vita. Mégpedig három okból.

Először: nem tűnt számomra elvileg helyesnek, hogy az újságírók céhe, amely hatalmas jelképes hatalommal rendelkezik, visszaéljen ezzel a hatalommal, hogy tulajdonképpen kivételezést érjen el az alól az alapvető szabály alól, miszerint egyenlő jövedelmekért mindenki egyenlő arányban adózzon.

Másodszor: világos, hogy a sajtótrösztök visszaéltek a törvény régi formájával, s az egész személyzetet, beleértve a sofőröket és takarítónőket, jogdíjas szerződés alapján fizették. Sőt, az újságírók nagy tömegének szerzői jogdíjas szerződéses alapon való fizetése is formálisan egyfajta visszaélés volt, Románia csaknem összes újságírójának munkakönyvébe a minimális bért jegyezték be, a többit szerzői jogdíjként kapták.

Egyértelmű, hogy ez szabálytalan, hiszen az újságíró is alkalmazott. A tetejében a romániai átlagújságíró arra ébred majd, hogy minimális összeget kap nyugdíjként, pusztán e törvényes fortély következtében. Vártam tehát, hogy lássam, miképpen oldja meg az állam ezt a bonyolult helyzetet. Nem volt világos számomra, hogy valóban új szabályozásra volt-e szükség, vagy a régi szigorú alkalmazásával is megoldható a kérdés. Hiszen a Munkaügyi Felügyelőség a régi törvény alapján is bebizonyíthatta, hogy egy takarítónő nem végez alkotómunkát, még ha szerkesztőségekben porszívózik is.

Van aztán egy elvi kifogásom is – az időzítéssel kapcsolatban: a tömegtájékoztatási ipar romokban hever, a jövedelmek több mint a felével estek vissza, a komolyabb sajtót amúgyis kiszorították a bulvárlapok, a minőségi sajtónak fontos közszolgálati szerepe van (ezért is finanszírozzák – átláthatóan – egyes európai országokban, mint például Svédországban).

Más szóval az állam kedvező időkben könnyítéseket adott a sajtónak a szerzői jogok aluladóztatásával, utána eltűrte a törvény alkalmazásában elkövetett szabálytalanságokat, most pedig, amikor amúgy is bajban van a sajtó, az állam (...) megszünteti a kedvezményeket, és túlszabályozáshoz folyamodik. Mint a szellemes mondásban, miszerint a bankok esernyőt adnak, ha süt a nap, és elveszik, amikor esik az eső.

Mindezeken az elvi kérdéseken túl, az új törvény (tulajdonképpen sürgősségi kormányrendelet) hihetetlenül hülye. Ismétlem, nem magát az elvet tagadom, hanem a gyakorlatot. Először is a különböző hatóságok állandóan ellentmondásba keveredtek az általuk kidolgozott törvény alkalmazását illetően. Végül döntöttek, az alkalmazási normák pedig felháborítóak.

Fogózzanak meg jól: bárki, akinek van egy szerzői jogdíjas szerződése, havonta köteles három különböző intézménynél megjelenni: a nyugdíjpénztárnál, az egészségügyi pénztárnál és a munkaerő-elosztó ügynökségnél. Más szóval, nekem, Ghineának, aki ezért a vezércikkért szerzői jogdíjat kapok, minden hónapban el kell mennem a nyugdíjpénztárhoz, sorba kell állnom, és ki kell fizetnem a nyugdíj-hozzájárulást.

Minthogy hozzávetőleg 500 ezer román van hasonló helyzetben, feltételezem, hogy minden hónapban sorban állás lesz. Aztán ugyancsak minden hónapban elmegyek az egészségbiztosító pénztárhoz, hogy kifizessem az egészségbiztosítási hozzájárulást, és sorba állok: „Nesze, te, állam, itt az egészségügyi pénzem is!” Aztán megyek a munkanélkülisekhez, szintén havonta, szintén sorba: „Nesze, te, állam, itt a munkanélküliségi hozzájárulásom!” (Kíváncsi vagyok az elvi motivációra, vagyis hogy miképpen maradhat az ember munkanélküli szerzői állásából? És ha nincs többé szerződésem, mivel segít az állam engem mint munkanélkülit, keres egy másik lapot, ahová vezércikkeket írjak? Vagy más színházat, ahol felléphetek, a színészek számára!)

És még nincs itt a vége. Ha van egy szerzői jogdíjas keretszerződésem, vagyis van egy szerződésem a România Liberánál, miszerint X összeggel fizetnek cikkenkért, de előfordul, hogy az illető hónapban egyetlen cikket sem írtam, bármilyen okból, mert nem volt kedvem, mert megharagudott rám Dan Turturică, ki tudja, tehát ha egy hónapban egyetlen lejt sem veszek fel, akkor is el kell mennem személyesen a nyugdíjpénztárhoz, az egészségügyi pénztárhoz és a munkanélkülisekhez, hogy kijelentsem, nem vettem fel pénzt.

Lehet, hogy Turturică főszerkesztő nem haragszik rám, és közli cikkeimet, de akik írásból élnek, tudják, hogy gyakran fordul elő, hogy keretszerződésed van különböző szervezetekkel, a fizetéseket pedig nem havonta, hanem nagyobb időközönként eszközölik. Nos, így is minden hónapban el kell mennem e három helyre, sorba kell állnom, hogy elmondjam: „Hé, állam, köszönöm az irántam tanúsított érdeklődést, de ebben a hónapban nincs fizetnivalóm neked!”

Mi történik, ha nem állok sorba havonta három helyen? Az állam megtudja a munkaadótól (...), hogy felvettem valami pénzeket, és megbüntet 5000 lejre. (...) Miért nincs egyetlen online pénztárablak, ha az állam amúgy is le akarja venni a munkaadók válláról ezeket a nyilatkozatokat? Miért ne évente nyilatkozzunk, ha amúgyis évente teszünk egy általános jövedelmi nyilatkozatot.

Miért tegyünk útra félmillió embert havonta, ha nem muszáj? Lehet, Emil Boc csodálkozik, hogy vajon miért nem szeretik őt az emberek. Nos, ezért. Mert a bürokráciát, amelyet vezet, hagyja elharapózni. (...) Milyen nehéz felmérnie egy minisztériumi illetékesnek, hogy nem csak 500 ezer olyan emberrel szembesülnek, akik nemcsak azért érzik kifosztottnak magukat, mert elveszik a pénzüket, hanem azért is fel vannak háborodva, mert fölöslegesen járatják és még büntetéssel is fenyegetik őket.

Ilyen körülmények között nem mondhatok mást: „Hé, állam, menj a francba! Nekem dolgom van, ha pénzre van szükséged, otthagytam a fridzsideren valami borítékokat, szívesen látlak, hogy inkasszáld a pénzt!” (Fordította: K. B. A.)

  színkép