Folyamatosan előremenekülünk
Beszélgetés Gáspárik Attilával, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektorával
Zsehránszky István | 2010-08-26 19:48:23
nyomtat | elküld

A hazai, a magyar és a hazai magyar bábos színházi mozgalom újabb jelenségeit, esélyeit, jellegzetességeit – rokon szálakat, kapcsolódásokat, különbségeket is felfedezve – több beszélgetés során taglaltuk ezen a helyen. Mostani interjúalanyunkkal is a bábosok sajátos művészi minőségét szem előtt tartva vizsgáljuk, hogyan találja meg a helyét ez a specifikus szerepkör a mai színházi összképben, és hogyan viszonyul a társművészetekhez. Közben közelképbe kerül a beszélgetőtársunk által vezetett tanintézmény is.

Nemrég az Ariel Színházban, a bábostalálkozón olyasmit mondott a bábosokról, amit színész szájából még nem hallottam. A bábos sajátos művészi minőségéről beszélt, elismerően. Milyen színész is a bábos?

– A bábos sokkal komplexebb színész annál, mint ahogy azt régen képzeltük. A színházi formanyelv változott, kibővült. Ma már a színész nemcsak a színpadon működik, hanem lejön a nézőtérre. A jó színésznek énekelnie, táncolnia kell, akrobatikus mutatványokat kell bemutatnia. A bábos kijött a paraván mögül, tehát a testét árulja, az arcát árulja, ugyanazt teszi, mint minden színész, csakhogy ezenkívül ismernie és művelnie kell a bábmozgatást, animálnia kell a kezében lévő tárgyat.

Alapvetően át kell gondolnunk mindent, amit eddig színháznak hittünk és tudtunk, mert megváltozott. Sokkal komplexebb és többrétűbb dolog a bábszínészet, egyáltalán a színészet.

De ezt csak a szakma tudja, a társadalom nem veszi tudomásul. A foglalkoztatási törvény szerint még mindig nincs szükség felsőfokú végzettségre ahhoz, hogy valaki bábszínészként tevékenykedjen. És ez ellentmond annak, amit az előbb hallottunk, hogy a bábszínészet rendkívül igényes munka, pontosan olyan, mint bármelyik művészet művelése, amelyik esetében elvárják a főiskolai végzettséget – nem a diplomáért, hanem a tudásért, a felkészültségért. A bábosok státusát illetően pedig minden úgy van, mint, tegyük fel, harminc évvel ezelőtt? Ezen nem lehet változtatni?

– Lehet, csakhogy ezért a bábosok is kellene hogy tegyenek valamit. Mert ameddig az alkalmazásban lévő bábosok nyolcvan százaléka nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ők nem fogják erőltetni azt, hogy a munkaügyi minisztérium által kibocsátott hivatalos okmányok a bábszínészektől is megköveteljék a felsőfokú végzettséget.

Tehát érzésem szerint van egy bizonyos piaci zár, zárlat. Mert feltételezem, zavarja a bábszínház-igazgatót, aki érettségivel rendelkezik, hogy egyetemet végzett embereket alkalmazzon, akiknek a fizetése is jóval nagyobb, mint az övé. Tehát a szakma kell hogy végre hallassa a szavát a munkaügyi besorolást illetően. De minket itt és most a bábszínészképzés tekintetében az foglalkoztat, hogy a bábszínházban magában forradalomnak lehetünk a tanúi.

A bábszínház ma már sokkal több annál, mint kölyköknek való, pedagógusok által kedvelt, hetente egyszer egyórányi szórakozás, amely valamennyire leköti a gyermeket, ameddig a pedagógus kimegy cigarettázni. Jelenleg az animációs színház szerte a világban óriási rajongótáborral rendelkezik.

Én magam láttam 18 éven felülieknek szóló bábszínházi előadásokat, többek között a Csárdáskirálynőt; a Vaskakas Bábszínház játszotta Győrben, fantasztikus élmény volt. Most azért folyik a harc, és ezt nekünk kell megvívnunk, hogy a bábszínészet többé ne egy kis nyúlványa legyen a színjátszásnak, aminek nálunk eddig tekintették.

Nemrég Temesváron, a magyar színház keretében működő bábosok kihoztak egy marionett-előadást az Aradi Marionettszínház művészeinek segítségével. Eddig a hazai magyar bábszínházak teljesen elhanyagolták a marionetttechnikát. Feltételezem, hogy nem is ismerték...

– Azok, akik Temesváron ezt a marionett-előadást csinálják, itt végeztek nálunk. Annak idején tartottunk egy kis marionett-tanfolyamot, szintén az aradi kollégák segítségével. Jelenleg épül a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem keretében az első, kimondottan bábszínház-rendeltetésű épület Romániában. Tehát nem valamilyen bálterem átalakításáról van szó, sem pedig egy egyház kultúrtermének az átalakításáról, ahogy az hajdan a marosvásárhelyi bábszínház esetében történt, hanem olyan épület készül...

Gáspárik Attila

Fotó: ÚMSZ/archív

Most, a gazdasági válság idején!

– ... igen, most, és eleve bábszínház lesz. Természetesen nem feledkeztünk meg arról, hogy marionett-emeletet is építsünk számára. De az animáció, a háromdimenziós animáció is lassan teret hódít nálunk. Ide tartozik a különböző lézertechnikák alkalmazása, a különböző fényeffektusokkal létrehozott jelenetek. Nagyon sok esetben a színészi játék is az eddigieknél nagyobb jelentőséget kap a bábszínházi előadás létrehozásában; mondom: forr, mozog minden.

És mi nem akarunk lemaradni az animációs színház által hozott forradalomról, nem akarunk meghátrálni. Nekünk ez egy nagy provokáció. És kötelező módon aki nálunk színészképzésben részesül, meg kell hogy ismerkedjék a bábszínészet alapjaival. Mint ahogy a bábosoknak meg kell tanulniuk azt, amit a színész szakosoknak tanítunk.

Jó dolog, hogy a színésznövendék megismerheti a bábozást, mert az pluszrálátást ad számára a színészi szakmátra.

– És fejleszti az eszköztárát, amire ugyancsak szüksége van. Ne feledjük, ma már nem úgy van, mint amikor mi végeztünk, és várva vártak a színházak minden végzettet. A mostani végzettnek el kell gondolkoznia azon, hogy miből él meg? És jól fog minden tudás. Amíg kap egy szerepet valamelyik színházban, elmegy és a gyerekeket szórakoztatja, tegyük fel, egy bábos produkcióval.

Csak fel is kell készíteni a jövendőbeli színészt arra, hogy ne várja a sült galambot, hanem ő maga kezdeményezzen valamit, amire aztán ráharapnak, és hívni fogják mindenhová. Talán ezért fordítanak olyan nagy figyelmet Vásárhelyen a zenés mesterségre? Ezért hívták haza tanítani Horváth Károlyt?

– Ő vendégtanárként színpadi zenét tanít, lévén hogy a zenés illusztráció egyik legavatottabb képviselője. Ma már nincs előadás zene nélkül.

Biztos, hogy régen sem volt, csak a kérdés az, hogy milyen az a színpadi zene? Legjobb, amikor élő zenét „használnak”. Például Victor Ioan Frunză és Cári Tibor együttműködése esetében Temesváron, Csíkszeredában...

– És még elég sok jó példa van erre. Mi is próbálkoztunk vele itt, a Stúdió Színházban, a Köteles Sámuel utcában, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen operettet mutattunk be, az Én és a kisöcsémet, és a zenepedagógiás hallgatóink zenéltek. Szükségünk van a Horváth Karcsi tapasztalatára, mert ő olyan zenei vezető, aki Erdélyből indult, és ismeri az itteni realitásokat. Itt éveken keresztül tartotta magát a „művésszínház zene nélkül” elmélet, amit valószínűleg nem fogalmaztak meg így hangosan, de...

... szorgalmasan gyakoroltak.

– Vagy azért, mert nem tudtak énekelni, vagy mert nem volt tehetségük a zenéhez, így álltak bosszút...

Illetve úgy vélték: minek foglalkozzam zenével, amikor nekem nagy gondolataim vannak?

– Ma már Purcăretétől Tompa Gáborig vagy Bocsárdiig minden nagy rendezőnél a zene karakteresen épül be az előadásba, és nekünk kötelességünk figyelembe venni azt, hogy a zene, a zenés képzés olyan eszközt ad a jövendőbeli művész kezébe, amitől jobb lehet, több lehet, okosabb lehet, tehetségesebb lehet, mint a többi. És ezért próbálunk nagyon nagy hangsúlyt fektetni rá.

Még tehetségesebb is?

– Vannak színészek, akik a tehetségüket jobban meg tudják mutatni a zenén keresztül, mint anélkül. Ezért nélkülözhetetlen a színészi képzésben. És beindítottuk tavaly a mozgásművészeti szakot is, mert a színész adott esetben mozgással, nonverbálisan kell hogy kifejezze magát. Tehát a jövőt célozzuk, folyamatosan előremenekülünk! És amikor egy hallgató innen kikerül, tudnia kell kérdéseket feltenni.

Már rég nem törekszünk arra, hogy válaszokat tanuljanak. Tudnia kell azt, hogy folyamatosan frissítse a technikáját, az eszköztárát, mindig észrevegye az új impulzusokat. Akkor megélhet, bármit hoz a jövő.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János
Mister U, a keresett profi

Tagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »

Ágoston Hugó
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály