– Nagyon röviden szólva: különbözőnek. Ugyanis ebben az évben új helyszínen szerveztük meg a tábort, a Tövishát nevű kistérség Kusaly nevű falujában. Úgy adódott, hogy a régi helyszínen, ahol az utóbbi néhány évben voltunk, pénzügyi bizonytalanságok miatt nem tudtunk időben helyet foglalni.

A helyszín pedig magával vonja a tábor jellegének változását is. A résztvevők tekintetében az alapgárda idén is a szilágysági művészekből állt össze. A szilágyságiak, a házigazdák mellett pedig kolozsvári, brassói, illetve debreceni meghívotta érkeztek.

– A téma teljesen szabad. Másrészt viszont a téma adja magát, a helyszínhez kapcsolódóan. Ez a kusalyi helyszín egy egészen más tájat hozott elénk, más témákat kínált. Az elmúlt néhány évben a Bihar megyei Sólyomkővárra jártunk, ahol hatalmas terek voltak, hegyek és völgyek egymás közelségében, monumentális volt az egész.

Ahol most vagyunk, egy völgybe, illetve a domboldalra települt falu, nagy látványossága első látásra nemigen van. A résztvevők mégis megtalálták a vonzó témákat. Van a faluban egy tizenötödik századi gótikus templom, amely számtalan átalakítást ért meg, így érdekes formai kombinációkat nyert. Ez volt talán a legnépszerűbb téma a kollégák körében.

Maga az épület is ritkaságszámba megy, egyedülálló stíluselemeket mutat, különös hangulata van a domb tetején, öreg fákkal körülvéve. De volt, aki a homokos domboldalba vájt barlangokat festette, amelyek ma már elhagyottak, mert kihalófélben van a szőlőgazdálkodás. A homokos sziklafalak viszont érdekes formákat mutatnak.

Szabó Attila személyes archívumából

– Az irányvonalakat tekintetbe véve van olyan résztvevő, aki az impresszionizmusnak egyfajta kései ágához tartozik, tehát hagyománytisztelő, és van, aki teljesen interpretatív módon dolgoz fel egy-egy motívumot, akár a szürrealizmusba fordulva. De vannak kollegák, akik fotóban dolgoznak, ami megint külön világot jelent.

Dabóczy Géza olajfestményeket készít, kimondottan a plein air festészet érdekli, ezt nagyon ügyesen gyakorolja is, a tonális festészet hagyományában dolgozik, ami lassúbb munkamenetet jelent, egyfajta meditatív festészet, sok figyelmet és rendkívüli kidolgozottságot igénylő alkotásmód az övé. Id. Starmüller Géza akvarellben dolgozik, keze alatt naponta akár több mű is megszületik. Termékeny alkotó, de az alkalmazott technika is segíti ebben, az akvarellel könnyebb dolgozni, tisztább munkamódszert jelent, nincs benne az olajfestménnyel járó nyűg.

Burai István először ceruzarajzot készít, vázlatosan, majd átviszi tusrajzba. És van, amikor ez festményben folytatódik. Az ő művei egyfajta lírai figurativitást jelenítenek meg, a huszadik századi magyar képzőművészet, közelebbről a szentendrei csoport hagyományát viszik tovább. Összességében a figurativitás uralkodik az Ipp Art-os alkotók munkáiban, ebben közrejátszik az is, hogy ilyen helyszínen, ahol a leginkább megkapó a táj és az épített örökség, nem könnyű elkerülni a figurativitást.

Ez alól némiképpen kivételek Székely Géza munkái, ő a végletekig tolja a figurativitás határait, addig megy el, ahol még éppen felismerhető a konkrét látvány. Alkotásaiba beépíti az avantgárd hagyományt, a konstruktivizmust, az expresszionizmust, erős színkontrasztokkal él. Grafikus alkat még akkor is, ha sokszor festészeten dolgozik. Munkái sűrű szövésűek, terheltek, akár a filozofikus tartalmakig elmenően, nehéz megközelíteni őket, de éppen ezért megragadóak, fogva tartják a nézőt.

– Ez a tizennegyedik kiadás, az első tábort 1997-ben tartottuk. Csepei János szilágysági mérnök, a művészetek nagy barátja és támogatója, valamikor eljutott a gyergyószárhegyi alkotótáborba, és az, amit ott látott, annyira elvarázsolta, hogy azzal az elhatározással jött haza: ezt itthon is meg kellene csinálni, mert milyen fantasztikus dolog, hogy egy héten keresztül néhány művész együtt alkot, egészen közvetlen párbeszédet folytatva.

Az ő ötlete alapján mindjárt került más támogató is, és így létrejött ’97-ben az első tábor, ami eléggé kísérleti jellegű volt, éppen ezért többnyire diákok voltunk itt, akik a környékről a kolozsvári képzőművészeti főiskolán tanultunk. A nevét egyébként onnan kapta, hogy helyszíne a Zilahtól nem messze található Ipp községben volt. Innen indulva aztán sorra bekapcsolódtak a szilágysági alkotók, azok is, akiket addig nem ismertünk.

Elkezdtek kialakulni a kapcsolatok, egyfajta hálózat jött létre, és ez nagyon szép volt. Volt kísérlet arra, hogy román kollégák is részt vegyenek, néhány éven keresztül rendszeresen meghívtunk román művészeket, de ez valahogy nem akart működni, és akkor letettünk arról, hogy táborunk nemzetközi jellegű legyen. Tehát maradt törzstagságként a szilágysági magyar alkotók közössége.

– Volt kiállításunk már Bukarestben, Kolozsváron, Nagybányán és még sok helyen. Zilahon minden évben van, bemutatjuk az évi alkotótábor termését. Egy időben pedig rendesen körbejárt a kiállítás itt, a környező falvakban, mert igény volt rá, és mi erre szívesen válaszoltunk. Ez az igény most már valahogy alábbhagyott. De Szilágycsehbe például rendszeresen elvisszük a kiállítást most is.

A leginkább számottevő csoportos bemutatkozás a Kolozsvári Művészeti Múzeumban volt, amikor a tizedik évforduló alkalmával sikerült egyben megmutatni a legjavát annak, ami az elmúlt időszakban megszületett a csoporton belül. Erre az alkalomra egy kiadós katalógus is készült. A csoport törzstagjait egy-egy portfólióban is bemutatjuk, valamint egy helyre került a csoport munkásságáról megjelent sajtóanyag is. Azóta eltelt már újabb négy év.

Voltak veszteségeink, elhunyt Szabó Vilmos, aki a csapat egyik alaptagja volt, és szakmai szempontból a legnagyobb tapasztalattal rendelkezett, sokszor tanácsolta a kollégákat. Összességében, úgy látom, jelen vagyunk az erdélyi magyar képzőművészeti közéletben, és ez fontos. A művészek között van kommunikáció, a készülő munkák hatnak egymásra, benne van a párbeszéd, egymás megismerésének a hozadéka.

Több okból kifolyólag is úgy alakult, hogy egyre nehezebb megszervezni egy ilyen tábort, egyre nagyobbak a költségek is, és sok előkészítő munkával jár. De mindig akkor derül ki, mennyire érte meg ezt a tábort megszervezni, amikor utolsó nap mindenki kirakja a munkákat, és azokat végig lehet nézni. És azok nagy pillanatok tudnak lenni, amikor döbbenettel látom, hogy milyen műalkotások születnek meg. Ezért éri meg dolgozni.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!