keresés

Múltkutatók a határon
Szőcs Péter régész, úgy véli, a történész szakmát is egymásra találás és elhidegülés hullámzása jellemzi

Interjúalanyunk, több régészeti munka szerzője ma a román főigazgató után nemcsak az intézmény második embere, de egyben a történelmi tudat alakításában fontos szerepet játszó Szent István Kör elnöke is. Beszélgetésünk témája azonban nem annyira a múlt, mint inkább a jelen.

Közmondások szóltak nem olyan rég arról, hogy aki mifelénk földbe nyomja az ásót, biztosan dák leletek után kutat. Ha meg valahol többen ástak, akkor Decebal „párttagsági könyvét” keresték. A hatalomnak nagyon fontos volt bizonyítania ország-világ előtt, hogy a magyar határ közelében, különösen színmagyar települések helyén valamikor dákok éltek. Kiderült és kellő nyilvánosságot nyert az elmúlt húsz évben, hogy honfoglaló magyarok is éltek ezen a területen?

– Tagadhatatlan, hogy a rendszerváltás előtt létezett bizonyos hivatalos elvárás egyes korszakok kutatására, aztán a közvélemény csaknem kizárólag ezekről a régészeti eredményekről értesült. Meg kell mondani azonban, hogy a hivatalosan elvárt régészet mellett volt komoly szakmai eredményeket hozó munka is, mind Szatmáron, mind máshol az országban. Kitelepedéséig itt dolgozott Bader Tibor, a nemrég elhunyt Gheorghe Lazin, vagy Nagykárolyban Németi János.

Amíg tehették, az adott körülmények között igyekeztek megfelelni a szakmai elvárásoknak. Ami pedig a dákokat illeti, tudomásul kell venni, hogy a történeti és régészeti források szerint valóban létező nép voltak. A hozzájuk köthető jellegzetes tárgyak nemcsak a mai Románia területén bukkannak elő, hanem Magyarországon, a Felvidéken vagy akár Bécsben is. Mindez nem jelenti azt, hogy egykor a dák állam az osztrák fővárosig ért.

A baj pontosan a dákokhoz és az egykori államukhoz fűződő elméletekkel van, amelyek közül némelyik állami támogatást is élvezett. Okkal érzékeny a magyar közvélemény az ilyen „régészeti eredményekre”, de a válasz nem lehet az, hogy hasonló mesés magyar múlttal válaszoljunk. A honfoglaló magyarok itteni jelenléte nem az utóbbi húsz évben derült ki, hanem jóval korábban.

A leletek nagy része Nagykároly környékén csoportosul. Valószínű, hogy a megye akkor erdőkkel borított keleti részét csak később szállták meg a magyarok. Így Szatmárnémeti környékén egyelőre nem ismerünk ilyen leletet, de a közeli Csengerben előkerült egy honfoglaló harcos sírja, alig néhány méterre a mai országhatártól.

Van-e ma is valamilyen fenti, akár a szakmai „hatóság” részéről érkező utasítás vagy irányelv, hogy mit kell kötelezően kutatni, netán kiemelni? Mennyiben érvényesülnek nálunk a gyakorlatban a nemzetközileg elfogadott szakmai szempontok?

– Hatósági utasítás, elvárás nincs. A szakmai munkát mindenki végzettsége, képessége és az adott emberi, anyagi lehetőségek szerint végezheti. Az elért eredmények tehát kizárólag ezeknek a függvényei. A rendszerváltás után újra beindult az egyetemi régészképzés, valamint bővült a történészképzés magyar nyelven is. Így az utóbbi húsz évben olyan kutatóréteg formálódhatott, amely mára nemzetközi mércével is számottevő.

A romániai magyar nyelvű régészet a Posta Béla Egyesületbe tömörül. Évente többnapos konferenciát rendezünk, amelyen magyarországi kutatók, de román régészek is részt vesznek, és mindannyian méltatják az előadások színvonalát. Persze, egyes kutatók képzettsége, nyelvtudása, olvasottsága még sok kívánnivalót hagy maga után, de ezek személyi problémák, nem a rendszerből adódó kényszerek.

Közös témákban nincs hiány Igaz-e, hogy a szatmári múzeumnak a rendszerváltás előtt is, az akkori lehetőségekhez viszonyítva, jó kapcsolatai voltak a nyíregyházi történelmi múzeummal? Az már eléggé ismert, hogy később közös pályázatokat készítettek és készítenek. Arról az ÚMSZ is beszámolt, hogy a szatmári régészek éveken át részt vettek magyarországi kollegáikkal az ott épülő autósztrádák nyomvonalainak régészeti feltárásában. Azóta több más közös programjuk volt és van. Említene ezek közül néhányat?

– A két múzeum közötti érdemi kapcsolatok 1990-től kezdődtek. Már ez is nagy szó, hisz akkoriban nem a nyitás, inkább a kölcsönös elszigetelődés volt a jellemző a román–magyar kapcsolatok egészére. Helyi szinten azonban több határmenti kapcsolat alakult ki már közvetlenül a rendszerváltás után, amelyek aztán rendre terebélyesedtek.

Az EU bővítésével mind több olyan pályázati lehetőség adódott, amelyek kifejezetten a határon átnyúló együttműködés megerősítését támogatják, így kézenfekvő volt, hogy a két múzeum meglévő személyi és szakmai kapcsolataira építve elkezdjük a pályázás csöppet sem egyszerű munkáját. Az M3-as autópálya építését megelőző régészeti feltárásokon még csak mi, romániai régészek dolgoztunk, és pont ott fogant meg az ötlet, hogy a magyarországi kollégák is átjöhetnek ide dolgozni.

Számos olyan régészeti jelenség van, amely a mai országhatár mindkét oldalán megfigyelhető, ezért is tanulságos kiterjeszteni a kutatásokat. Ezt követte az együttműködés kibővítése a közös történeti és néprajzi kutatások irányába. Jelenlegi pályázataink több tudományterületet érintenek, s az alapkutatáson túl az eredményeket bemutató kiadványok, weblapok és DVD készítését, kiállítások rendezését is magába foglalja. A közös kutatás, feltárás eredményét bemutatjuk itt is, ott is.

Az azonos múlt miatt a közös témákat nem kell keresni. Milyen például az együttműködés az olyan, mindkét megyét érintő történelmi témákban, mint a kuruckor vagy a svábok betelepítése?

– Közös témákban valóban nincs hiány. A legfontosabb közös szál éppen az, hogy a történelmi Szatmár megye egy része Magyarországhoz, másik része Romániához került. Így a középkortól kezdődően könnyen integrálhatók a különféle helytörténeti vagy más típusú kutatások eredményei. Ilyen például a műemlék épületek, közülük is a középkori templomok építészeti felmérése, vagy a török pusztítás előtti településhálózat rekonstruálása, az eltűnt középkori települések, várak azonosítása.

A szatmári béke (1711) háromszázadik évfordulójára közös kiállítást és konferenciát tervezünk, amiből nem maradnak ki a kuruc szabadságharcot követő svábbetelepítések sem. A tervezett közös kiállítás helyi, nyíregyházi és szatmári perspektívából szemléli az országos szinten ismert folyamatokat, a mindennapi élet szintjén mutatja be a történéseket.

A közös munka, a kölcsönös tisztelet azt jelenti, hogy magyarországi régészek is kutatnak, kutathatnak nálunk?

– Természetesen! Mint már utaltam rá, a magyarországi régész kollégák többször dolgoztak nálunk. Sőt, előbb ők jöttek hozzánk és segítettek a légi fotózásban és a régészeti feltárást megelőző detektoros terepkutatásban. Németh Péter, a nyíregyházi múzeum nyugdíjas igazgatója, középkorkutató és jómagam a Gilvács várának helyét próbáltuk megállapítani. Több magyarországi építész vett részt az itteni középkori templomok felmérésében, de a néprajzosok közti együttműködés is kiváló.

A kapcsolat tehát kétoldalú és méltányos. Példaként említem, hogy még az első pályázatok idején mi elindítottunk egy kiadványsorozatot, amelyet egyes településeink rövid történelmi és kulturális kalauzának szántunk. A színes fotókkal illusztrált könyvecskét román, magyar és angol szöveggel láttuk el. Olyannyira megtetszett a magyarországi kollegáknak, hogy ők is elindítottak egy sorozatot, amely elsősorban az ottani szatmári részek településeit mutatja be.

Az ismert budapesti történész, Glatz Ferenc akadémikus a napokban azt mondta a Duna TV-ben, hogy a szomszédos országok szakemberei közül a román történészek a legnyitottabbak arra, hogy a közös múltat együtt beszéljék meg és dolgozzák fel. Mi erről a véleménye?

– Nem ismerem eléggé behatóan a környező országok történetírását, de másokkal együtt én is úgy látom, hogy az egymásra találás és az elhidegülés eléggé hullámzó. Voltak pillanatok, amikor kitűnően működtek a kapcsolatok a szlovákiai történészekkel is. S ne felejtsük el: az osztrák, a horvát és szlovén történetírással ha voltak is nézetbeli különbségek, soha nem jutottak el oda, hogy a nemzetek közötti ellentétet táplálják. Most szerencsére a román történészekkel alakult ki egy ígéretes párbeszéd.

A változás jórészt annak köszönhető, hogy nemzedékváltás megy végbe mind a magyar, mind a román történészeknél. Megfigyelhető, hogy több, eddig sok vitát és ellentétet kiváltó téma egyszerűen eltűnt, a komoly szakemberek számára már nem jelent kihívást. Ám az ellentétek nem tűntek el végleg, sok szakember a tudományos szempontokat mellőzve ma is szívesen kiszolgálja a közvélemény vagy éppen egy politikai réteg vélt vagy valós elvárásait, ami nem segíti a további tisztulást. De reménykedjünk a további pozitív változásban!

  színkép