Fürdőruhamustra: telteknek ajánlunk fazonokat
| 2010-06-25 12:03:52
nyomtat | elküld

Sokan neki sem állnak fürdőruhát keresni, mondván, minek, hiszen fazon ide vagy oda, fedetlen a test és a pluszkilók is. Tévedés. Előnyös fazonokba bújva jó pár kilót lecsalhatunk. Nézzük, milyen darabokban érdemes gondolkozni, ha strandra készülünk némi túlsúllyal.

Strandra menni szerencsére nemcsak 50 kiló alatt lehet, és jócskán akadnak olyan fazonok, amelyekben némi súlytöbblettel is kiválóan lehet festeni. A sopánkodás helyett álljunk neki a lehető legjobb és legelőnyösebb darabok felkutatásának, és a trendek helyett elsősorban a saját alkatunkkal legyünk tisztában. Fürdőruhát soha ne úgy vegyünk, hogy oké, most még kicsi, de két hét múlva már belefogyok. Legyen kényelmes, ne vágjon be sehol, ne szorítson. Attól ugyanis nem karcsúbbak, hanem mindössze feszültebbek leszünk.

Legnagyobb tévedés, hogy a teltkarcsú lányok kizárólag egyrészesben mutatnak jól: aki arányosan telt, az kísérletezzen bátran kétrészesekkel is, a bugyira ráomló hassal azonban célszerű nagyon vigyázni. A kis bikiniket, tangákat, hajszálvékony pánttal ellátott apró csodákat felejtsük el, maradjunk szigorúan a hagyományos fazonoknál: vastag pánt, merevítő, jó kiképzésű és strapabíró anyagok.

Csak azokkal a fazonokkal kísérletezzünk, amelyeknél a melltartó kosara rögzítve van. Jó, ha a mell alatt átfutó pántok is szélesebbek és masszívabbak: kevés kiábrándítóbb látvány akad, mint amikor ezek a pántok belehasítanak a bőrbe, vagy egyszerűen csak felcsúsznak mellközépig, és hurkásra nyomják a kebleket. A nyakba akaszthatós fürdőruhákra ez még inkább érvényes.

A bikinialsó, tehát a bugyi ne legyen megkötős, ne legyen tanga, és lehetőség szerint a fehér színt is hanyagoljuk. Az óriási virágmintákkal is bánjunk óvatosan fenéktájon. Ha kedveljük a sortos fazonokat, válogassunk bátran, hiszen ezek a combból is takarnak néhány centit, ezek viszont csak 165 centi fölött ajánlottak: alacsony lányoknak nem a legelőnyösebb ilyesmibe bújni.

A derékban nyitva hagyott, csípőre engedett fazonok, a trikinik (átmenet az egy- és kétrészes fürdőruhák között) között is találhatunk megfelelő darabot: ha effélére esik a választásunk, a diszkrétebb színvilágúakat részesítsük előnyben (ez utóbbi szintén azoknak állhat jól, akiken a súlyfelesleg szép arányosan oszlik el).

Ha klasszikus, egyrészes fürdőruhát szeretnénk választani, a minél egyszerűbb fazonokat keressük. Az arannyal vastagon kivert, függőkkel-lifegőkkel-strasz-szokkal, óriási márkajelzésekkel ellátott feltűnő holmikat felejtsük el, a molettebb testet ezek az extrák nem ékesíteni, hanem csak csúfítani fogják.

Ha azonban mégiscsak szeretnénk valahogy cifrázni a látványt, válasszunk nagy kalapot, karkötőt megfelelő fülbevalóval, érdekes strandkendőt vagy bármit. Szintén nem szerencsés, ha olyan fürdőruhát veszünk, amelyik itt-ott ki van vágva, és elsőre roppant szexinek tűnik. A V nyakkivágás rendkívül előnyös moletteknek, mivel optikailag nyújtja az alakot. A hosszanti vagy átlós irányban csíkozott dresszek szintén vékonyítanak.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Olajbogyós burgonyapüré

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg fekete olajbogyó, 2 ek. olívaolaj,  frissen őrölt bors, só.

vicc

Azt mondja a tanár:
– Gyerekek, ki tapasztalta azt, hogy jobb adni mint kapni, mikor és hol?
Pistike jelentkezik:
– Én, tanár bácsi! Tegnap a boksz-edzésemen!