Megszavazták a médiatörvényt
Az Országgyűlés döntése értelmében jelenlegi formájában megszűnik a magyar Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület, összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely autonóm államigazgatási szerv. Ennek elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, valamint a Magyar Rádió Közalapítványból, a Magyar Televízió Közalapítványból és a Hungária Televízió Közalapítványból létrejön a Közszolgálati Közalapítvány.
A törvény szerint – amely a kihirdetését követő napon lép hatályba – a hatóság a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés mellett részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában. Önálló hatáskörrel rendelkező szervei az elnök, a médiatanács, illetve a hivatal.
Az NMHH feladata az „elektronikus hírközlési piac zavartalan, eredményes működésének és fejlődésének, az elektronikus hírközlési tevékenységet végzők és a felhasználók érdekvédelmének, továbbá a tisztességes, hatékony verseny kialakulásának, illetve fenntartásának elősegítése az elektronikus hírközlési ágazatban, valamint az elektronikus hírközlési tevékenységet végző szervezetek és személyek jogszabályoknak megfelelő magatartásának felügyelete”.
A hatóság önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, amely saját bevételekből fedezi a kiadásait. Az elnök (akit a mi-niszter nevez ki) hívja össze a médiatanácsot, nevezi ki a hivatal főigazgatóját, felmenti, illetve visszahívja a hírközlési és médiabiztost, illetve elfogadja a hatóság szervezeti és működési szabályzatát.
- nincs kapcsolt cikk!
- „Többszemközt” Magyari Tivadarral
- Meglepetés Zilahon
- Sepsi BC: új halasztás
- Megvásárolták a Dallas Pashamende helyszíneit
- Eurovízió: Azerbajdzsán engedje szabadon a politikai foglyokat!
- Ülősztrájk Rómában a magyar sajtószabadságért
- Meglopták a vonaton Baricz Gergőt
- Egyre népszerűbb a Duna Híradó
- Távozott az MTVA kommunikációs igazgatója
- Lady Gaga a legjótékonyabb híresség
Mind egyformák?Idősebb emberek még emlékeznek rá: a ’89-es fordulat után néhány héttel viszonylag jól szervezett propaganda folyt annak érdekében, hogy a hatalmat még átmenetileg se gyakorolja a „kommunista-gyanús” Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Tanácsa, hanem adják azt át a hadseregnek, és legalább a választásokig, de ha a nép úgy akarja, akkor akár meghatározatlan ideig vezessék be a katonai diktatúrát – az majd rendet teremt az országban, véget vet a „terroristák” garázdálkodásainak, a monarchista és legionárius bandák aknamunkájának. »
Székely Ervin
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos
Mellesleg szilikonEgészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »
Gyulay Zoltán



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!