Új díj a fiatal íróknak
Baloga-Tamás Erika | 2010-09-01 00:36:22
nyomtat | elküld

Holnap indul a hetedik alkalommal megrendezett gyergyószárhegyi írótábor. Az idei kiadás egyik eseménye, hogy új díjat hoztak létre a fiatal erdélyi alkotók számára, amely Csiki László nevét viseli. A közelgő eseményről Kassay Péter szervezővel beszélgettünk.

Hány résztvevővel számolnak idén és tulajdonképpen mi alapján választják ki az írótábor résztvevőit?

– A táborban való részvétel meghívásos alapon történik. Igyekszünk minden erdélyi műhelyt meghívni, ezen kívül azokat a vezető írókat, művészettörténészeket is elhívjuk, akik határon túl élnek. Idén úgy negyvenöt és hatvan közötti résztvevővel számolunk.

Fontosnak tartják, hogy a feltörekvő írógeneráció hangsúlyosan legyen jelen a táborban?

– Olyannyira, hogy idén első ízben egy díjat is kitaláltunk, amit fiatal újkönyves íróknak, költőknek ítélünk oda. A Csiki László-díjat a kritériumrendszerünknek megfelelően csakis erdélyi irodalmár kaphatja meg, a lényeg, hogy fiatal legyen, azaz a korhatár 35 év és az elmúlt két évben legyen kiadott műve.

Kassay Péter, a gyergyószárhegyi írótábor szervezője

Kassay Péter, a gyergyószárhegyi írótábor szervezője

Milyen hozadéka van egy ilyen tábornak?

– A tábor valamikor a hetvenes évek végén indult, akkor Kriterion név alatt. Aztán hosszú időre leállt az akkori politikai rendszer miatt, aztán 99-ben újraindítottuk. Azóta kétévente rendezzük meg, és elmondható, hogy egyre több és több hozadéka van. A legnagyobb talán az, hogy mindenik ilyen tábornak van egy témája, az ideinek a zene és a költészet, ilyenkor lehetőség nyílik, hogy ezen művészeti ágakon belül tevékenykedő résztvevők, szakmai berkeken belül tudják megbeszélni a felvetődő témákat.

Másrészt pedig minden írótábor alkalmával lehetőség adódik egy műhely bemutatkozására, ezúttal például az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy jelentkezik. Harmadrészt van egy olyan része ennek a történetnek, ahol kurrens problémakat beszélhetnek meg írók, költők, kiadók, művészettörténészek egymás között, olyanokat, amelyek kimondottan az írótársadalmat érintik.

Mit vesznek figyelembe, és egyáltalán ki dönt a tábor aktuális témájáról?

– Van egy csapat, mely szervezi ezt a találkozót, és egymás között hányjuk-vetjük meg, hogy miről is beszéljünk a következő alkalommal. Ez felkerül a meghívóra, és akinek tetszik a téma, az elfogadja a meghívást.

Mint már említettem, az idei írótalálkozó tematikus beszélgetése a zene és költészet körül forog, amelyet klasszikus dalest koronáz meg, Könczei Árpád, Csemiczky Miklós, Kővári Eszter Sára és Balog Zsolt előadásában. Erre szombaton 18 órakor kerül sor, a Csiki László-díj ünnepélyes átadásával egyi dőben a Lázár-kastély lovagtermében.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János
Mister U, a keresett profi

Tagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »

Ágoston Hugó
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály