– Gazdag anyagot mozgat meg, közte jó néhány eddig nem ismert, de izgalmas fényképpel, amelyek, különösen mai tudásunk birtokában nyilván nagyobb jelentőségre tesznek szert. Ilyenek azok a képek, melyeken zsidók jelennek meg, vagy az akkor már a náci pártba szervezett erdélyi szászok. Az alaphangulat persze az eufória és a lelkesedés, ezt töri meg sok-sok, olykor alig hallható disszonáns hang. (Sajnos sokkal nehezebb a magyarhoz mérhető román anyagot találni, ezért a román nézőpont érthetően nem kap akkora teret.)

Ugyanakkor a kiállításnak nem célja ennek a kettősségnek a feloldása, érezhetően azt közvetíti, hogy minden eset része a történetnek, a kiállítás rendezőinek nem feladata „igazságot tenni”. Új interpretációval nem álltak elő a rendezők, részben azért mert a döntés körülményei elég jól feltártak és nincs szükség radikális újraértelmezésre. A második bécsi döntés elnapolt egy román–magyar összecsapást, lehetőséget biztosított

Németországnak, hogy manipulálja a két országot, egyszerre hozta el a felszabadulás élményét magyarok sokaságának, egyúttal sokkot okozva, csalódást keltve és a kiábránduláshoz vezetve románok milliói és sok százezer (dél-erdélyi) magyar esetében. Nem oldotta meg az „erdélyi kérdést”, csak egy újabb meglehetősen labilisnak bizonyult köztes állapotot teremtett.

Az erdélyi magyarok, szászok, zsidók kitörő örömmel fogadták Észak-Erdély visszacsatolását

– Amennyire tudom ez az első ilyen kísérlet és mindjárt meglehetősen színvonalas is. A kiállítás nem nagy, de jól elrendezett, a hangsúly az audio-vizuális elemeken van, könnyen befogadható. Mint említettem a képanyag egy része most kerül először nyilvánosság elé (ezek ráadásul színes diák) és ezek önmagukban is figyelemre méltóak.

Ami megjelenik a román anyagból (az egyik kurátor, Ottmar Traşcă a Román Tudományos Akadémia kutatója Kolozsvárott) az legalábbis elgondolkodtató. Másfelől persze aki az eufóriát, a felszabadulás érzését keresi, az is megtalálhatja, noha nem önmagában állva, hanem összefüggéseibe ágyazva. Egy olyan eseményre emlékeztet, aminek a megítélése gyakran végletes, és ami családok millióinak sorsát befolyásolta, emlékezetükbe ivódott. Ma is hivatkozási alapja annak a román nemzeti diskurzusnak, amelyik a magyar politikát és vele a magyarokat mindenestül elítéli, ha ezen sikerül kicsit lazítani, az máris hasznos lehet hosszú távon

– A második bécsi döntés kapcsán egy nagyon bonyolult csomót kellene kibogozni. A döntést már születése idején sem tekintették véglegesnek és ennek megfelelően fel-fellángolt a meglehetősen durva propaganda-háború. Később a „horthysta-fasiszta terror” a magyarokkal kapcsolatos legrémesebb állításokat is igazolni látszott és egy nagyon mély sérelmi diskurzus alapköve lett.

Az ippi vagy ördögkúti kivégzések ma is végső érvként szolgálnak sok vitában. A másik oldalon viszont a döntésről bármilyen értelemben pozitívan nyilatkozni nagyon sokáig nem volt szabad. A hallgatás, a kibeszéletlenség, a pozitív emlékek elfojtása viszont nehezen engedi meg a reális számvetést azzal, ami a bécsi döntést követte.

Az ilyen mértékben ellentétes történelemképek szükségszerű következménye, hogy szinte lehetetlen bármit is elfogadni a másik álláspontból, mivel az végső soron nem tudományos kérdésekre keres választ, hanem a morális felsőbbség megalapozására és így a másik alárendelésére szolgál.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!