Kortárs művek otthona
Baló Levente | 2010-09-02 10:19:21
nyomtat | elküld

A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér ez év áprilisában nyílt meg Sepsiszentgyörgy központjában, és egy olyan helyként határozzák meg a házigazdák, Kispál Ágnes Evelin, Kispál Attila és Vetró Barnabás, ahol az új médiumokban született, új szemléletmódot képviselő munkákkal találkozhatnak az érdeklődők.

A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér ez év áprilisában nyílt meg Sepsiszentgyörgy központjában, és egy olyan helyként határozzák meg a házigazdák, Kispál Ágnes Evelin, Kispál Attila és Vetró Barnabás, ahol az új médiumokban született, új szemléletmódot képviselő munkákkal találkozhatnak az érdeklődők.

„Úgy gondoljuk, hogy ez egy hiánypótló alkotói tér, ahol a kortárs alkotások jelenhetnek meg. Éppen ezért a Gyárfás Jenő Képtárral együtt, mellette, alternatívát képviselve jól tudunk működni a Székely Nemzeti Múzeum fennhatósága alatt” – állítja Kispál Attila. Nem a képtár ellenében, hanem annak kiegészítéseképpen jött létre a Magma, fogalmazták meg a kezdeményezők a már 2007-ben született „kiáltványukban”. Ebből is látszik, hogy a kiállítótér megnyitását legalább hároméves előkészítői munka előzte meg. De a gyökerek még ennél is korábbra nyúlnak vissza.

Kiállítótér, nem galéria

„A MAGMA, amint ez a nevében is benne van, kiállítótér és nem galéria, szögezi le Vetró Barnabás, el akarunk kerülni mindenféle félreértést, nem áll szándékunkban a művekkel kereskedni”. Egy olyan városban jött létre a MAGMA Kortárs Képzőművészeti Kiállítótér, ahol a Baász Imre, illetve Ütő Gusztáv nevével fémjelzett művészeti kezdeményezések kapcsán is a terep jól elő volt készítve. Bár a legújabb kezdeményezéseknek kíván teret biztosítani, a hagyományokhoz is kötődése van ilyenképpen.

Nyitott, előítéletmentes befogadói magatartást kérnek a kortárs alkotások

Fotó: MAGMA

Nyitott, előítéletmentes befogadói magatartást kérnek a kortárs alkotások

Csiki Csaba „makettjei”

Szeptember ötödikéig tekinthető meg Csiki Csaba médiaművész Wunschtraum (Vágyálom) kiállítása. „Ami újszerű a Csiki kiállításában, az hogy nagy hangsúlyt kapnak munkáiban a hangok. És ez egyáltalán nem jellemző egy képzőművészeti alkotás esetében, pontosabban szólva Csiki a kép és hang találkozásáról számol be” – vélekedik Kispál Attila. Az egyik installációban egy kék fény mint egy szkenner fénye végigpásztázza a földön heverő fekete ágyhoz hasonló tárgyat, amikor a pásztázó fény elindul, taps hallatszik.

Hangoknak, képeknek és tárgyaknak véletlenszerű találkozásaként határozza meg saját alkotásait a művész. Nem a koncepcióteremtés elvére épít hanem kísérletet tesz arra, hogy az értelemteremtést kizárja az alkotásból, következésképpen szinte minden a nézőre van bízva. Nem lezárt, értelmezési nyomvonalakkal ellátott művek, hanem ingergazdag tárgyakat hoz létre. Ezért mondja Bartha Zonga Csiki Csaba munkáit méltatva, hogy azok a „feelingre” alapoznak. A művész lényegében egy makettet ajánl.

Kitörés(ek) és szilárdulás

A MAGMA mozgása kettős. Egyrészt mélyben lappangó forrongás, alakulás, szerveződés, másrészt pedig időről időre való felszínre törés, erupció. Niklas Luhman „autopoietikus” jelzője éppúgy érvényes rá, mint a kollektív akcióként való (ön)meghatározás. Autopoetikus abban az értelemben, hogy önmagát fenntartja, szüntelenül újraizzítja anélkül, hogy bármilyen formális vagy tematikus kötöttséggel, elvárással számolna.

Paradox módon azonban – ha nem is alakít ki függőségi viszonyt a tetszés/nem tetszés, értelmezhetőség/értelmezhetetlenség kategóriáival például – mégsem önmagába forduló gesztusként, hanem kollektív megnyilvánulásként képzeli el (ön)működését, tehát néha-néha kitör. A következőkben ilyen kitörések nyomait dokumentáljuk, amelyek a Kispál Attila, Kispál Ágnes Evelin és Vetró Barnabás Magma projektjének ívét írják le a felszínre tolulástól a szilárdulásig. (Bartha Zonga)

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János
Mister U, a keresett profi

Tagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »

Ágoston Hugó
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály