Kastély Napok Bonchidán
Két neves zenekar is fellépett az elmúlt hétvégén kilencedik alkalommal megrendezett Bonchidai Kastély Napokon, a magyarországi Piramis és a hazai Directia 5. Egyre inkább része lesz a kastély a kolozsvári és környékbeli kulturális életnek, ezt jelzi, hogy a legutóbbi Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválnak kihelyezett bonchidai vetítései is voltak, és méltán, hiszen – mint a szervezők hangsúlyozták – idén is rendkívül színes rendezvénnyel sikerült megörvendeztetni az érdeklődőket.
Fotó: Baló Levente
A lovagi tornák számára tökéletes díszlet kínálkozik a Bonchidai Kastély Napokon
„A Bonchidai Kastély Napok kulturális és szórakoztató jellegű programokat foglalt magában, melyen részt vesz a helyi közösség apraja-nagyja, ugyanakkor a környező településekről és Erdély más régióiból is nagyszámban érkeztek látogatók” – tudtuk meg a helyszínen a szervezőktől.
Szombaton a Miklós épületben két kolozsvári képzőművész tárlatát nyitotta meg Heim András. Takács Gábor fametszeteit és tusrajzait valamint Balázs László bőrplasztikáit látta vendégül a felújított épületrész. Mindkét művész emlékműveket és épületrészleteket dolgozott fel munkáiban.
A Bogáncs és Kisbogáncs néptáncegyüttesek különösen színes programot mutattak be; műsorukban szerepeltek szatmári és széki táncok is, de különösen nagy hangsúlyt kaptak a bonchidai eredetű táncok és zenék. Felújítva és gazdag menüvel várta a látogatókat az Art Café is.
- nincs kapcsolt cikk!
- Olasz vendégkarmester Kolozsváron
- A feljelentést mutatják be a Tranzit Házban
- Rusz Lívia kiállítása Bukarestben
- Gyűjtés a szatmári gimnáziumnak
- Kolozsváron naptár- és kötetbemutató
- Elmaradó előadások Marosvásárhelyen
- Fotókiállítás Nagyszebenről
- Huszadik századi grafikák Udvarhelyen
- Kiállítás és könyvbemutató Nagybányán
- Amador a Győzelem moziban
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!