2010-07-30 07:56:15
River-díj Ariadnénak

Bertóti Attila Ariadné fonala című alkotása nyerte a legjobb animációs film díját Olaszországban, a padovai River nemzetközi seregszemlén. A nagybányai születésű, a Sapientia EMTE kolozsvári film szakán végzett Bertóti kilenc perces animációját a kecskeméti animációs filmfesztiválon, a marosvásárhelyi Alter-Native és a bukaresti Animest fesztiválon és idén a győri Mediawave-en is díjazták. Az alkotót „korán” jött sikerének titkáról kérdeztük.
2010-07-30 07:41:40
Gazdát vált az M Stúdió
Sepsiszentgyörgy önkormányzata átvette az M Stúdió mozgásszínházi műhelyt a Kovászna Megyei Tanácstól. Erre a lépésre a színházi műhely tevékenységének akadálytalan folytatása miatt volt szükség.
2010-07-29 00:09:51
Patthelyzetben a műveltetők

A 63-as sürgősségi kormányrendelet alkalmazása a megyei és városi önkormányzatokat arra sarkallja, hogy jelentős bér- és létszámcsökkentést hajtsanak végre alkalmazottaik és a fennhatóságuk alá tartozó intézmények alkalmazottai körében is.
2010-07-28 23:28:28
Míves sokaság Udvarhelyen
A székelyudvarhelyi Székelytámadt-várban holnap nyitja meg kapuit a 11. Míves Emberek Sokadalma. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt, amely leginkább a hagyományos mesterségek bemutatására épül, ezúttal kétnaposra tervezték. Lőrincz Zsuzsánna, a szervező Artera Alapítvány vezetője szerint az idei MES kicsit más lesz, mint az eddigiek.
2010-07-28 23:28:13
Kortárs vágyálmok
Csiki Csaba videómunkáiból és műalkotásaiból nyílt tárlat a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A médiaművész Wunschtraum (vágyálom) című egyéni kiállítását kedden este Bartha Zonga esztéta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa nyitotta meg.
2010-07-28 00:06:35
„A változatosság a fontos”

Alig ért véget a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik – Remekművek a 19. századi magyar festészetből című időszakos kiállítás, máris a következő nagyszabású tárlat tervein munkálkodnak a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. Gyarmati Zsolttal, a múzeum igazgatójával a most zárt tárlat sikeréről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.
2010-07-27 23:50:01
Ördögkatlanban a háromszékiek
A háromszéki művészek is díszvendégei a Pécs mellett három faluban megrendezendő Ördögkatlan fesztiválnak, számolt be lapunknak Lázár Prezsmer Endre. A sepsiszentgyörgyi művelődésszervező szerint a Villányi-hegység három településén: Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán augusztus 4. és 8. között zajló fesztivál mintegy 300 programmal várja a résztvevőket.
2010-07-27 08:02:07
Kezdődik az őrület: jön a Sziget-fesztivál

A visszaszámlálás megkezdődött: már csak tizenötöt kell aludni, és kezdődik a buli! Ki kell használni az időt, mert az augusztus 11-e és 16-a között megrendezendő idei Sziget-fesztiválon, amikor a budapesti Óbudai-sziget válik a fesztiválőrület európai központjává, úgysem lehet, akárcsak egy percre is, lehunyni a szemet. A szervezők ráadásul az idén is sodró lendületű, fergeteges bulit ígérnek.
2010-07-27 08:01:45
„Kultúránk követe vagyok”
Bú Renaut Ágotáról három éve már olvashattak az ÚMSZ olvasói, akkor elmesélte, milyen hatással volt rá, amikor megtudta, hogy új hazájának, Franciaországnak abban a régiójában, vagyis Provence-ben, ahova költözött, Mohács után sok ezer, gályarabságba hurcolt, majd a franciák által kiváltott magyart telepítettek le. A szatmári származású tanárnőt legutóbbi hazalátogatásakor kérdeztük.
2010-07-27 08:01:28
Tüzes tábor Kommandón
Ezekben a napokban zajlik Háromszék legmagasabb pontján, Kommandón a 12. Cigányfolklór Tábor, amely az elmúlt években a fergeteges bulikról és az esti tábortűz melletti mulatságokról híresült el.
2010-07-27 08:00:42
Soros-mentőöv a művészeknek
Soros György magyar származású amerikai üzletember 11 millió dollárt (hozzávetőlegesen 36 millió lejt) ajánlott fel New York közel nyolcvan, művészettel foglalkozó intézményének, hogy azok le tudják küzdeni a gazdasági válság okozta nehézségeket.
2010-07-25 23:02:43
Visszatért a lovagok kora

Igazi lovagkori hangulat uralkodott a hétvégén Segesváron, egészen pontosan a középkori vár területén. Az állomástól könnyen a helyszínre talált az egyszeri turista és érdeklődő is, hiszen mintha a vonatok is csupán a Lovagok visszatérése nevet viselő Középkori Fesztiválra szállították volna az embereket.
2010-07-25 22:40:57
Báli levél Füredről
Bizony, húsz esztendeje is van annak, hogy Anna-báli episztolámmal bekopogtattam hozzád, beszámolandó arról, mi is történt egy ilyen szép nyári esten, a Balaton partján. Emlékszel? Annak idején tizenöt éven át minden alkalommal beavattalak a titkokba, úgy is, mint a bál szépét kiválasztó egyik zsüror – bár szinte kivétel nélkül az udvarhölgyek jobban megfeleltek ízlésemnek, mint a királynő...
2010-07-25 22:40:37
Tánc, tűzön-vízen keresztül
Az árvíz még ki sem hömpölygött Magyarlapád területéről, de az egy hétig tartó népzene és néptánc tábor zárására, a szombat esti gálára ünneplőbe öltözött a község.
2010-07-22 23:25:31
Még egy százalék kultúrára

Az önkormányzatok által eltartott művelődési intézmények állami társfinanszírozását kérik a polgármesterek. „A héten a brassói, aradi és csíkszeredai elöljárókkal közösen találkoztunk Kelemen Hunor kulturális miniszterrel” – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
2010-07-22 23:08:55
A sajtófotók tükrében
„Húsz évvel a magyarországi politikai rendszerváltás után eljött az ideje, hogy nemzeti és szociális téren is megtörténjen a rendszerváltás” – mondta szerdán Székelyudvarhelyen Tőkés László, az Magyar Távirati Iroda (MTI) fotókiállításának megnyitóján.
2010-07-22 23:08:43
Táncba fordult Magyarlapád
Több mint száz vendég érkezett idén is a Nagyenyedtől alig néhány kilométerre, a Maros és Küküllő összefolyásánál elhelyezkedő, vendégszeretetéről, néptáncairól és dalairól híres Magyarlapádra, a július 25-ig tartó néptánctáborba.
2010-07-21 22:47:07
Arcot kaphat Szent István

A Nagybánya régi főterére tervezett, a település szabad királyi város hajdani pecsétjét ábrázoló, eredeti dombormű engedélyeztetéséhez a helyi önkormányzatnak kérést kell írnia és Kádár Károly szobrászművész első javaslatának dokumentációjával kell a minisztériumhoz fordulnia, tudtuk meg Kelemen Hunortól.
2010-07-21 22:29:39
Richard Wagner rockosítva
Ismét benépesül vasárnap Bayreuthban a Grüner Hügel, azaz a Zöld Dombnak becézett „szent hely”. Mert Richard Wagner rajongói számára a bájos bajor kisváros egyértelműen az, a csarnok, ahol nyaranta kizárólag a mester műveit adják, valóságos szentély.
2010-07-21 22:29:23
Ariadné – fémruha és kalapok
Fémből „szőtt” ruhák és különböző kalapgyűjtemények jelentik az újdonságot a Marosvásárhelyen nyílt Ariadné textilművészeti kiállításon, ahol a hagyományos technikák mellett merészebb próbálkozások is teret kaptak.
kultúra röviden
aktuális
társadalom
gazdaság
média
sport
- Spanyolnáthás pólósok
- Mogyoródon száguldanak
- Debrecenben nyert a Bázel
- Román és magyar érmek
- Indul a pontvadászat a magyar fociélvonalban
- Ausztrálokat úsztattak a trikolórok Váradon
- Rostálódó Európa Liga
- Éremeső Barcelonában
- Urziceni–Zenit a BL-ben, kalandos tévéközvetítéssel
- Tempestini és Pulpea az IRC-ben vigasztalódnának
porta
világ
pénz
kütyü
Okostelefonok és társaik
Kezdetben vala az intelligens mosópor. Ez azért számított forradalmi találmánynak, mert tulajdonképpen mindent tud, amit régen a kétkezi háziasszonyok: mos. Eltűntet minden csúfos foltot a ruháról, és közben persze nemcsak megőrzi a színét, hanem a fakultét fel is frissíti. »
Gyulay Zoltán
Az RMDSZ nem, a pénze igen!
Futnak a patkányok! – mondják a hajósoknál, ha jön a vihar. Persze azokra a gyengébb jellemű társaikra is célozva, akik menten eltűnnek a fedélzetről, ha egy nagyobb széllökés megingatja a hajót. Aztán vihar múltával előbújnak és eljátsszák, hogy mennyire helytálltak, nekik köszönhető a túlélés. »
Sike Lajos
Hánykolódó gondolatok
Hiszen Ehrlich orvosságáról van szó. És arról az irtózatosan aggodalmas kérdésről, hogy ez az orvosság éppen a produktív lángelméket fogja-e megszüntetni a jövő korszakok számára. »
Szellemidézés
hírek
- Visszakerült a városhoz a sepsiszentgyörgyi M Stúdió
- Szurkolói rendbontás Bukarestben
- Visszafordult a Malév kolozsvári járata Ferihegyre
- Túszként használják a romákat a románok?
- Ozzy Osbourne nem zavarhat csendet Bukarestben
- Ma temetik az izraeli katonákat
- Ma lehetetlen közlekedni a Napfény autópályán
- Elutasítja a cigány-diszkriminációt a külügyminisztérium
- Segélykoncert a szatmári autistáknak
- Négy földrengés is volt az éjszaka
vélemény
Okostelefonok és társaikKezdetben vala az intelligens mosópor. Ez azért számított forradalmi találmánynak, mert tulajdonképpen mindent tud, amit régen a kétkezi háziasszonyok: mos. Eltűntet minden csúfos foltot a ruháról, és közben persze nemcsak megőrzi a színét, hanem a fakultét fel is frissíti. »
Gyulay Zoltán
Az RMDSZ nem, a pénze igen!Futnak a patkányok! – mondják a hajósoknál, ha jön a vihar. Persze azokra a gyengébb jellemű társaikra is célozva, akik menten eltűnnek a fedélzetről, ha egy nagyobb széllökés megingatja a hajót. Aztán vihar múltával előbújnak és eljátsszák, hogy mennyire helytálltak, nekik köszönhető a túlélés. »
Sike Lajos
Hánykolódó gondolatokHiszen Ehrlich orvosságáról van szó. És arról az irtózatosan aggodalmas kérdésről, hogy ez az orvosság éppen a produktív lángelméket fogja-e megszüntetni a jövő korszakok számára. »
Szellemidézés


