Barokk vetélkedő
Antal Erika | 2009-06-18 08:25:33
nyomtat | elküld

A város múltjának és értékeinek megismerése, az épített örökség felfedezése a célja a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által kezdeményezett Barokk Évnek. Az események első sorozata a napokban ért véget.

A középiskolásoknak meghirdetett online barokk vetélkedőre húsz csapat jelentkezett, közülük tizenegyen végigjátszották a versenyt. Az internetes megmérettetés sikerét az is bizonyítja, hogy harminckétezer közönségszavazat érkezett.

A 250 éve épült barokk palota, a Toldalagi-ház

Fotó: Antal Erika

A 250 éve épült barokk palota, a Toldalagi-ház

A zsűri összetételét a szervezők egészen az eredményhirdetésig titokban tartották, csak a nagy napon derült ki, hogy a munkákat Lázok Klára történész, a Teleki Téka munkatársa, Fülöp Otília, a Sapientia–EMTE marosvásárhelyi adjunktusa, Orbán János művészettörténész, kutató, Nagy J. Attila műépítész értékelte.

A Marosvásárhely központjában álló barokk palota, a Toldalagi-ház 250 éve épült, a mellette álló torony, az egykori Barátok templomának a tornya is a barokk jegyeit őrzi. Ezeket kellett „felfedezniük”, megtalálniuk a versenyzőknek, valamint azt, hogy mi volt ezeknek a rendeltetése, ki építtette annak idején, és milyen célból.

A versenyzők a tudásukat filmnézés közben is bizonyíthatták, ami a megmérettetés első szakaszát jelentette. Majd barokk tárgyak felismerése következett, amibe szakértőket is bevontak, hiszen sok „talált” tárgyról kiderült, hogy bár hasonlít a barokkra, mégsem az. A harmadik fordulónak a barokk plakátkészítés volt a témája, egyes irodalmi alkotások barokk elemeit kellett felismerni.

A vetélkedő fődíja, amelyet a Nyakatekert Okoskodók csapata nyert el, (Albert Kinga, Brázdilik Zsuzsa, Bucşe Júlia, Kovács Gellért) egy nyolcnapos olaszországi kirándulás, illetve színházi bérlet a 2009/2010-es évadra.

Második lett a Ventosa Caterva csapat (Benedek Annabell, Ignát Loránd, Kerekes Zsolt, Kompó Tamás), amely négy hetijegyet nyert a marosvásárhelyi CokeLive Félsziget fesztiválra és négy koncertbérletet a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia következő évadára. A harmadik helyen a Kukucska csapat (Bartos Júlia, Dávid Panna, Szabó Ágnes, Szabó Noémi) végzett, Stúdió Színház-bérletet nyerve a 2009/2010-es évadra.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Fulladjon meg Ady Endre?

Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »

Sike Lajos
Mellesleg szilikon

Egészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »

Gyulay Zoltán
Hát mi lesz itt, tekintetes úr?

Választások lesznek ez évben, s nem mindegy, hogy a magyarság (vagy az őt képviselő pártok, ami nem ugyanaz, legkevesebb három halmazról beszélünk) miként szerepelnek a megmérettetésen. Jó esély van arra, hogy megint kommunistázzunk, szekuzzunk meg Neptunozzunk orrvérzésig, ahogy ezt megszoktuk. »

Krebsz János