Áttáncoltak a sorompókon
Egy szoknya libben a jobb sarokban, egy csizma koppan a bal sarokban, előttünk hegedűs, utánunk a tömeg, lassan haladunk, utunkat állja egy sorompó, kérik a belépőjegyünket. Ezzel a színes-zajos kavalkáddal találkozhatott az a művészetkedvelő, aki hétfőn este a budapesti Égtájak Iroda gálaestjén járt. A programot befogadó Vígszínház zsúfolásig megtelt, még a zenekari árkot is fel kellett tölteni székekkel.
A színház előtti lépcsőn is hömpölygött a tömeg, az eldugott sarkokban, lépcsőfordulókban és a galérián pedig csillogó szemű, de mégis nagyon koncentráló fiatalok készültek fellépésükre. Majd megszólalt az előadást jelző csengő, hívott a harangszó, megérkeztek az illusztris vendégek is – Gémesi Ferenc kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkár, Szabó Vilmos külügyi államtitkár –, majd Rubovszky Rita, az Égtájak Irodát működtető Hungarofest Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a több, mint ötszáz vendéget.
Fotó: Kánya Gyöngyvér
A „Kinek szíve merre vezet” című műsor ihlető motívuma a szenvedélyes keresés és egymásra találás volt
„Mikor bejöttünk az ajtón, átmentünk egy sorompón. Sokan így tettek akkor is, mikor átlépték az országhatárt. Mindenki, aki ma itt van: a néptáncos, a népzenész, az író, költő, a színművész, mindnyájan hivatásunknak érezzük, hogy döntögessük ezeket a sorompókat. Vannak azonban valakik, az Égtájak Iroda vezetője, Goldschmied József és munkatársai, akik már tizenöt éve nap mint nap ezért a célért munkálkodnak és élnek” – fogalmazott Rubovszky Rita, majd útjára engedett egy jókívánságot a sorompók nélküli világról.
Az idei évnyitó gálaest a magyarság hagyományaiból építkezett. A Kinek szíve merre vezet című műsor ihlető motívuma a szenvedélyes keresés és egymásra találás volt: a Vajdaságból, Horvátországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Muravidékről és Erdélyből érkezett táncosok, zenészek és színészek fizikai, műfaji és szellemi határokat átlépve keresték a káosztól a harmóniáig vezető utat.
„Szombaton és vasárnap mindenki külön-külön próbálta el produkcióját, majd hétfőn délelőtt itt a színházban tartottunk egy közös próbát, hiszen különböző régiókból érkezett táncosokkal dolgoztunk együtt” – avatta be lapunkat a részletekbe Antal Orsolya, a csíkszeredai Köpice Néptánccsoport tagja.
Mivel az idei műsor erős erdélyi alapanyagból építkezett, a Köpice mellett, a balánbányai Ördögborda és a csíkszentdomokosi Elevenek Néptáncegyüttes is meghívást kapott, valamint két-két pár érkezett a nagyváradi Csillagocska, a kolozsvári Szarkaláb és a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttesekből is.
Természetesen a próza sem maradhatott el, öt színész, köztük a hófehér ruhába öltözött Kicsid Gizella és a Sláger paródiát szavaló Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház) is táncra perdültek a színpadon. Az ezúttal „eredeti foglalkozásához” visszatérő, költői minőségében megjelent Markó Béla RMDSZ-elnök azonban komoly maradt, nem úgy a vendégsereg, akiket az előadás után finom falatokkal és táncházzal bírtak maradásra.
- nincs kapcsolt cikk!
- Olasz vendégkarmester Kolozsváron
- A feljelentést mutatják be a Tranzit Házban
- Rusz Lívia kiállítása Bukarestben
- Gyűjtés a szatmári gimnáziumnak
- Kolozsváron naptár- és kötetbemutató
- Elmaradó előadások Marosvásárhelyen
- Fotókiállítás Nagyszebenről
- Huszadik századi grafikák Udvarhelyen
- Kiállítás és könyvbemutató Nagybányán
- Amador a Győzelem moziban
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!