keresés

Tanügyi mókuskerék: Miclea versus Andronescu

1. A jelenleg érvényben levő tanügyi törvényt 1995-ben emelték jogerőre. Az eltelt időszakban – elsősorban a társadalmi rendelés miatt – elévült sok paragrafusa, teljesen nyilvánvaló, hogy új kell ezek helyett. Értékelhető, hogy egyszerre két variáns is született, mint tudjuk, az egyik az Elnöki Hivatalban, a másik pedik az Nevelési, Kutatási és Innovációs Minisztériumban –, és az lenne a csoda, ha a jobbikat lehetne választani ezek közül.

A romániai gyakorlatot ismerve szkeptikus vagyok, hogy a jobb törvénytervezetnek nagyobb lesz a támogatottsága, mint a kevésbé jónak. És mivel politikai döntés tárgya, hogy melyiket vezetik be – az egyik kidolgozója a PD-L , a másiké a PSD – a huzakodások felől kétségeim sincsenek.

Éppen ezért nem a kézbe kapott tervezetek elemzésére vállalkozom – ezt megteszik mások helyettem, akiknek az a tisztjük –, hanem az egyes kiemelt cikkelyek, alpontok elolvasása után azok várható hatásáról, eredményeiről vagy eredménytelenségeiről fogok gondolkodni. Igyekszem nem minősíteni, hanem elemezni.

2. Az Államelnöki Hivatal átfogó felmérő tanulmánya, javaslatai – a munkálatok vezetője, irányítója Mircea Miclea egyetemi oktató, volt oktatási miszter – már hónapok óta közismertek, olvashatóak az Államelnöki Hivatal honlapján. A továbbiakban ezt 1-es variánsnak nevezzük.

A másik tervezet Ecaterina Andronescu jelenlegi tanügyminiszter nevéhez és az általa képviselt intézményhez kötődik, f. év augusztus 14-én került a minisztérium weboldalára. Ennek a megnevezése Codul Educaţiei, és nem törvény. Mi ezt a 2-es variánsnak tekintjük. A dolog érdekessége, hogy mindkét tervezet előkészítő bizottságában 70 százalékban ugyanazok a szakemberek dolgoztak – de eltérő szempontok alapján –, ezért lett az eredmény is más.

2.1. Tartalmi vonatkozások

Az Államelnöki Hivatal terve – azaz a 1-es variáns – koherens intézkedések rendszerszerű működésében gondolkodik. Készítői teljesen új koncepcióból indulnak ki: részletes helyzetelemző és felmérő tanulmányt készítettek, ebből vonták le a következtetéseket. Tették ezt nem máról holnapra, hanem annyi idő alatt, amennyire szükségük volt az alapos dokumentációhoz, a mai romániai oktatási helyzet végiggondolásához és a modernizálási lehetőségek megfogalmazásához, a politikai pártokkal való egyeztetésekhez, rosszabb esetben, az egyeztetések megpróbálásához.

Érthető alapelvük a következő: hatékony oktatáspolitikához csak országos szintű konszenzus alapján kidolgozott, hosszú, illetve rövid távra tervezett intézkedéseken alapuló stratégia és annak a következetes alkalmazása vezethet. Ezt a stratégiát is kidolgozták, és eljuttatták a különböző politikai pártokhoz.

Pár évtizedes tanügyi tapasztalatom mondatja velem, hogy a Miclea-csomag az, amely igazán javítani szeretne és tudna az oktatás minőségén. Ezt még Andrei Marga is elismeri (lásd: Proiectul PD-L pe Educaţie e nevrotic, al PNL prea puţin inventiv. In:Ziare.com, 2009. aug. 17.), és csak annyit ró fel a kidolgozóknak, hogy az ő elképzeléseit is átvették és értékesítették munkájukban. Állításaim igazolására álljon itt néhány példa:

a) Miclea és munkatársai lemondanak a 12 osztályos általános oktatásról, mert elemzésükből az derül ki, hogy erre nincs országos igény, és az állam maga sem tudja vállalni. Helyette 9 osztályos általános oktatást vezetnének be, ez sokkal reálisabb lenne, és ezt egészítené ki a 3 évre tervezett líceumi oktatás. Ezzel végre az az áldatlan állapot is megszűnne, hogy a változatlan iskolaszerkezet (a 4+4+4) a régi tanterveket, tankönyveket újból és újból a világra hozza.

b) Micleáék fő érve az, hogy így szervesen össze lehetne kapcsolni az oktatási és a curriculáris szinteket, mert a jelenlegi oktatás gyenge eredményeinek egyik oka éppen a szóban forgó szintek szétválasztása. Többek között a következő alapkompetenciákat fogalmazzák meg, amelyek az egyén fejlődését szolgálnák: (1.) anyanyelvi és idegen nyelvi kompetencia, (2.) matematikai, tudományos és digitális kompetenciák, (3.) menedzsment és vállalkozói/anteprenoriális kompetenciák.

Ezeknek a kompetenciáknak a szolgálata jelentené az egységes rendező elvet a curriculáris reform kiteljesítésében, a tantervek, tankönyvek megírásában és elfogadásában. A tanulók teljesítményének jelenlegi értékelési formáját sem találják megfelelőnek, és ezt mindenki tapasztalhatja, egy érdemjegy önmagában nem egyenlő a tudás szintjével. Arról nem is beszélve, hogy a tanügyben sokhelyütt megnyilvánuló korrupció egyik forrása is a nem megfelelő értékelési rendszer.

Ma az ismeretek elsajátítását mérjük és értékeljük. Ehelyett a terv készítői a kompetenciák elsajátításának a módját ellenőriznék és értékelnék, amely reális feed back lehetne tanuló és szülő számára a gyerek jövőjét illetően, sokkal reálisabb információt szolgáltatna, mint a mai hierarchikus értékrend (ki a tízes, ki a kilences, a nyolcas stb. tanuló, és ki bukott meg fizikából).

Ezek mind előremutató intézkedések sorát generálják, annyira, hogy itt és most – sajnos – szinte megvalósíthatatlannak tűnnek. De biztos, hogy a tanulók érdekeit szolgálják/szolgálnák, azaz tanulóközpontú iskolát és oktatást szeretnének. Mi is! – régóta.

c) A tervezet az intézkedések egész sorát is tartalmazza, amelyek szakmai szempontú vitát igényelhetnek ugyan, de közvitára nem valók, még parlamenti vitára sem, hiszen nem mindenki szakember ezekben a kérdésekben. A vita ezekben a kérdésekben, egyébként is csak fölösleges időpazarlás – mondják. E helyett azt kérik, hogy a kormány vállaljon felelősséget a parlamentben a törvénycsomag elfogadásáért, hogy mihamarabb munkához lehessen látni.

A szakmai, de főként a politikai ellenfelek ennek éppen az ellenkezőjét szeretnék, mert a közvita sem nálunk, sem máshol még nem oldott meg semmit, csak elodázott.

3. A 2-es variáns, azaz Ecaterina Andronescu oktatási miniszter Tanügyi Törvénykönyve időben az előbbi, 1-es variáns után készült el. Ami eddig a tanügy szervezésére, tartalmára, minőségére, pedagógusok javadalmazására vonatkozó törvények, különféle országos szintű vizsgák lebonyolítására vonatkozó különálló rendelet és metodológia , most mind bekerült a törvénykönyvbe, mint javaslat. (Ha érvénybe lép, ezekhez fognak majd új metodológiát kidolgozni.)

Ha nagyon erőltetnék, ki lehetne jelölni azokat a cikkelyeket is, amelyeket a „Cod” abból a törvénycsomagból vett át, amely az előző kormány alatt készült, és amelyet az akkori miniszter, Adomniţei nevével fémjeleztek. Az Andronescu-csomag nem hoz koncepcióbeli újdonságot, a tanítás lényegét nem érinti, nem is akarja a rendszert megváltoztatni – sokkal inkább konzerválni azt. Említettük már, hogy nagyrészt, 65–70 százalékban ugyanaz a team dolgozott mindkét variánson.

A 2-es variáns nyelve és stílusa inkább elegáns pedagógiai traktátumra jellemző, mint törvényre. Erre utal a bevezetőben olvasható fogalomapparátus és annak magyarázata, bár sok helyen csak általánosságokat fogalmaznak meg (pl. mit értünk azon, hogy élethosszig tartó tanulás, a szak- és technikai oktatás értelmezése stb.) De kétségkívül pozitívuma, hogy számba veszi és körülírja az oktatás alapfogalmait, elveit.

3.1. A Tanügyi Törvénykönyv öt részből és 279 cikkelyből áll

A törvénycsomag magában foglalja a közoktatást, a felsőoktatást, a pedagógusok statútumát és újra megerősíti a hárompillérű oktatási rendszert, a 4+4+4-et. Mivel koncepciójában nem sok újat tartalmaz, csak azokat a pontokat fogom kommentálni, amelyek egy magát újnak tituláló tervezetben szembeszökő módon nincsenek összhangban az újítás szándékával.

3.2. Elvek

a) Elég meglepő módon a szubszidiaritást az alapelvek között találjuk. Jelentése: az alulról induló, fölfele haladó építkezés. Sajnos, deklaratív szinten marad, mert az egész törvénycsomag arról szól, hogy az oktatás irányítását most is a minisztérium szintjén képzeli el, és innen indul lefele (5. cikkely e pont).

b) A társadalmi dialógus szükségessége is alapelv (5. cikkely, q pont). A társadalmi dialógusra a tervezet a 15-ös cikkelyben még visszatér. A társadalmi dialógus hasznos – mondjuk az alapelvekről, de nem az oktatás szerkezeti, technikai döntéseiről. Ennél is nagyobb baj, hogy nálunk eddig a társadalmi dialóguson jobbára a tanügyi szakszervezetekkel való egyeztetést értették. Azokról pedig köztudott, hogy szerintük a tanügy centralizált szerkezete létkérdés.

Félő, hogy ezután is a tanügyi szakszervezetekkel való egyezkedés fogja a társadalmi dialógust jelenteni, mint eddig. Nálunk a szakszervezetek döntőbíróként szerepeltek eddig is, bármiféle tartalmi vagy szerkezeti változtatáshoz az ő jóváhagyásuk kellett, sőt abba is beleszóltak, hogy a minisztériumi rendeleteket hogyan kell/nem kell megfogalmazni.

Ha a tervezet továbbviszi ezt a régi gyakorlatot, biztos, hogy curriculáris változásra sem számíthatunk (értsd: óraszámcsökkentés, információredukálás). Pedig a szakszervezeteknek valójában csak a pedagógusok jogállásába lenne/lehetne beleszólásuk.

c) A kötelező oktatás szervezési formája (8. cikkely, 1-es alpont) 13 osztályra terjed ki, azaz minden 18-19. éves fiatal kötelező módon még ott ül az iskolapadban. Az iskolai fokozatok felosztása a következő:

– óvodai nagycsoport – előkészítő év

– elemi oktatás – I–IV. osztály

– gimnáziumi oktatás: V–VIII. osztály

– líceumi oktatás: IX–XII/XIII. osztály

Kidolgozói érezhettek valami visszásságot, ezért egy következő alpontban (2) azt fogalmazzák meg, hogy a nappali oktatás 16 éves korban véget ér :„încetează” (pontatlanság: addig tart). A következő alpont (3) arról rendelkezik, hogy akik az előző alpont szerint kimaradnak a nappali oktatásból, azok estiben vagy csökkentett látogatási kötelezettséggel fogják befejezni tanulmányaikat.

A kiemelt három alpont (8.1,2,3) zavaros, valószínű azért, mert elkészítői is tudják, hogy a kötelező 13 éves oktatás kivitelezhetetlen. Idekívánkozik egy megjegyzés: első mandátuma idején, 2001-ben Ecaterina Andronescu oktatási miniszter megpróbálta általánosítani a IX. osztályt. Fiaskó volt. Aztán törvénnyel kötelezték a X. osztályt, ez se ment, többek között azért, mert az iskolaépületek nem bírták.

Most ugyanaz a miniszter javasolja a XII/XIII. osztály általánosítását, szinte biztos, hogy nincs esély rá, annál is inkább, mert az oktatás szerkezete nem változik, marad az 1989 előtti 4+4+4-es rendszer. Ha a szerkezet nem változik, a tartalom sem változhat. A régi szerkezet a helyben topogás oka, és ezt akarják a törvénycsomag kidolgozói konzerválni. Miért is kell új törvény ehhez?

d) Alapelv a szegregáció kiiktatása is (13/6) – tulajdonképpen a szegregáció ellen hoz fel érveket, és a szegregációt törvényszegésnek minősíti. Miután mindezt kifejti, következik egy kiegészítés: „az anyenyelv tanítása, illetve egyéb tantárgyak tanítása nem jelent szegregációt.” A szegregáció akkor nem érvényes, ha a törvény másképp rendelkezik. Tehát tilos is a szegregáció, meg nem is. Olyan bonyolultan fogalmaznak – akarva vagy akaratlan –, hogy ebből semmi jóra nem lehet számítani.

Hadd kommentáljam ezt bővebben. Tudjuk, hogy a szegregáció fogalma hogyan és miért került be több közép-kelet- európai ország oktatási törvényeibe: e mögött a romák szándéka áll, akik azt kérik, ne kényszerítsék őket csak roma iskolába, mert az károsan érinti az integrálódásukat. Az ő szempontjuk elfogadható. Ha ők így akarják, miért akarjuk mi másként? De ez a törvényszakasz jelentheti a kisebbségi oktatás megszüntetését is.

A kormány kisebbségért felelős közméltósága (az oktatási minisztérium többségi kisebbségi-államtitkáráról van szó) nemrég bizonyította, hogy mennyire képes a hatalom törvény nélkül is megváltoztatni a kisebbségi oktatást azáltal, hogy ha tőle függne – önhatalmilag - megszüntetné az önálló magyar iskolákat. Az alkotmányba foglalt jogokat sajátos szempont szerint „interpretálni” bárkinek a fejében megfordulhat.

Itt akarva-akaratlanul zárójelet kell nyitnunk, mert ez a fenti személy fejében meg is fordult. A tevékenységéről írott primitív félévi jelentésében egyenlőségjelet tesz a kisebbségi oktatás és a roma oktatás közé, sőt mi több, az oktatási minisztérium honlapján közzétett jelentés 90%-a a roma oktatásról szól. Más kisebbségre nem figyel oda. Pedig a romániai kisebbségi oktatás majdnem 90%-a magyar nyelvű oktatás. Erről még akkor sem lehet a kisebbségért felelős államtitkárnak „megfeledkeznie”, ha a nemzetisége szerint a többséghez tartozik.

Tévedés ne essék: a roma kisebbség iskolaproblémáinak aránya 15 az 1-hez az összes romániai kisebbség viszonylatában. Az is köztudott, hogy a roma kisebbségnek mások az elvárásai, mint a német, a szlovák, az ukrán, a magyar stb. kisebbségnek, akik a nemzeti identitásuk megőrzését többek között az anyanyelvi oktatás önálló szervezésében látják.

e) Ilyen és hasonló csúsztatásokra ad alkalmat a törvénytervezet még akkor is, ha az utána következő félmondat arról szól, hogy az előzőkben kifejtettek nem mindenkire vonatkoznak. Ki olvas félmondatot?

f) A felekezeti oktatás lehetőségéről szóló cikkely – (17.) – átveszi kissé kozmetikázva az előző törvény passzusait. Lényeg: a felekezeti oktatás szervezését csak a líceumban és a felsőoktatásban (tulajdonképpen a papképzésben) teszi lehetővé – akár az előző. Ez megint visszarendezi a kilencvenes évekbeli állapotot, hiszen a református, katolikus, unitárius egyház 1990 óta követeli óvodái vagy kisiskolái újraszervezését, nemcsak líceumait.

3.3.Szervezési kérdések

a) A 20. cikkely szó szerint újabb betongyűrűt épít a 4+4+4-es iskolarendszer köré, amely amíg létezik, nem győzzük eléggé hangsúlyozni, visszalopja a régi tartalmakat az oktatásba. Csak a beiskolázási terv mechanizmusa lesz bonyolultabb. Íme, az elképzelés: az iskola készíti el, ezt előterjeszti a helyi vezetésnek, a megyei tanácsoknak, majd a megyei tanfelügyőség monitorizálja/korrigálja és fölterjeszti a minisztériumba, a minisztérium pedig tovább monitorizálja/ korrigálja, és meghozza az ítéletet kormányhatározat formájában.

Azért, hogy a decentralizálás elvének formailag eleget tegyen, még beiktat egy/két lépcsőfokot: eddig az iskola készítette el, a tanfelügyőség monitorizálta, és ezt hagyta jóvá/vagy módosította a minisztérium, most az iskola és a tanfelügyelet közé belépnek a helyi és a megyei tanácsok.

Mi lesz a feladata egyiknek vagy másiknak, az nincs benne a tervezetben, például arról sem rendelkezik, hogy a konfliktusos kérdéseket kinek a tiszte kivizsgálni. Hogy az oktatási törvényt és a helyhatósági törvényt is össze kellene hangolni, erről szó nem esik.

b) A 26./2. cikkely kikötései sok zavart fognak okozni: eszerint az I. osztályba azok a gyerekek írhatók be, akik elvégezték az óvoda iskolára előkészítő (nagy)csoportját. Adataink szerint Romániában a gyerekeknek csak 80 százaléka jár óvodába, így már az indulásból 20 százalékos analfabetizmust terveznek?! A további alpontok, az ún. második esély keretében, beiskolázási lehetőséget biztosítanak azoknak, akik nem jártak I-IV. osztályba. Bonyolultabb, mint képzelnénk.

c) Az elemi oktatással (I-IV.) foglalkozó rész (26/6) már a IV.-et végzettek számára is országos szintű felmérést ír elő (ha lehet, ezt is a decentralizáció jegyében? Az óvodások is várhatnak valami hasonlóra?) Sejtem, mi lehet e mögött.

A PISA-jelentések eredményeit úgy akarják feljavítani, hogy előszervezik a tanulóknak a teszteket, felmérőket, hogy álrutint szerezzenek a feladatlapok kitöltésében. Tehát nem tartalmi, hanem formai okból, az országimázs szempontja miatt vezetnek be egy újabb, valóban formális intézkedést.

d) A líceumba bejutás módozatait (27/5) a szaktárca majd a kidolgozandó metodológia hatáskörébe utalja. Addig titok fedi. Tehát az elemibe való beiratkozás mikéntjét ismerhetjük, a líceumit nem.

e) A szakoktatásról szóló cikkely (29) igazolja, hogy a szakoktatás mint olyan a líceumok technológiai ágazatába kerül, gyakorlatilag beolvad abba, és megszűnik mint külön entitás. Leírja, hogy milyen diplomát szerezhetnek a végzettek. Látszólag minden nagyon európai. Kérdés: a középiskolát végzett technikusok fogják a betonozást, a festést-mázolást stb. végezni, vagy hozunk rá munkaerőt a Távol-Keletről, mert a mi kétkezi szakembereink elmentek nyugatabbra, újakat pedig nem képezünk.

f) Bekerült egy szabályzó a rendhagyó teljesítményre képes, különösen tehetséges diákokra vonatkozólag (32. cikkely). Végre! Mert Romániában új szempont az elitképzés, bár mindenütt a világon van ilyen. Eddig létezett egy ún. Kiváló Tehetségek Központja, de törvényileg nem szabályozták a működését.

A probléma mindössze az, hogy a szervezési kérdésekről mikor fognak intézkedni? Majd utólag, a távolabbi jövőben megszületendő metodológia keretében? Addig marad a törvény szövege. Ez a törvény is – mint annyi más romániai törvény – kiegészül majd azzal a leírással, hogy hogyan kell értelmezni, alkalmazni.

Magyarán: törvény ugyan lesz, de a törvény alkalmazását metodológiához kötik. Csak magamnak jegyzem meg, hogy az 1995-ös tanügyi törvényhez utólag ezer oldalas ún. metodológia született. Ennyit átolvasni is nehéz, hát még megjegyezni és alkalmazni.

g) A heti óraszámokban a törvénycsomag javaslatai (36. cikkely) nem hoznak újat, azaz marad a régi bevett szokás: általános szinten szabályoz. Igy elemi osztályokban heti 20, V–XII.-ben pedig heti 30 órát ír elő, életkori sajátosságok figyelembe vétele nélkül. A kisebbségi iskolákban ehhez jön még a heti román órák száma, így az elemi osztályokban 22–24-re, az V–XII.-ben heti 33–34-re nő az iskolában eltöltött órák száma.

Az azonban mindenképpen pozitívan értékelendő, hogy a gimnáziumban és a líceumban a törzsanyag az órák 60%-át teszi ki, a profilok szerinti differenciált tantárgyakra 30% jut, és 10% marad az iskola rendelkezésére. Ezt azért fontos kiemelni, mert egyike azoknak a szabályzóknak, amelyek a tartalmi kérdések (a curriculum) decentralizálása fele mutat, illetve lehetővé teszi a különböző profilok szerinti szakosodást (36/3).

h) Az óratervet szabályozó cikkely (36/5) beszédes bizonyítéka annak, hogy a Kód nem hajlandó a centralizásáról lemondani. Ezt tehát az Országos Curriculáris Tanács intézményesen dolgozza ki – a Neveléstudományi Intézet koordinálásával.

Ki van döntési helyzetben, és ki dolgozik? A fenti megfogalmazás azt jelenti, hogy létezik (és működik) egy szakosodott intézmény, amelyik a saját házi feladatát sem tudja elvégezni (akkor miért működtetni?), vagy azt jelenti, hogy a Neveléstudományi Intézet mindenek fölött áll, és döntési joga van (csak és nem szól bele a koncepcióba, holott maga is jól el tudná végezni az alárendelt intézmény feladatait). Végül újból a minisztérium hagyja jóvá a dokumentumot.

i) Ugyanez az elképzelés tapasztalható a tantervekre vonatkoztatva is (37.cikkely). Ezeket továbbra is az Országos Tantervbizottságok fogják kidolgozni, majd az Országos Curriculáris Tanács láttamozza, és a minisztérium fogja jóváhagyni. Csak úgy kapkodják egymás kezéből a munkát!

Igy világos, hogy a tantervek racionalizálása sehol nem téma: a különböző tantárgyak túlméretezése, a tantervekbe bezsúfolt növekvő információhalmaznak az ésszerű és lehetőleg arányos csökkentése már azért sem lehetséges, mert amit kitöröl az egyik bizottság, biztos visszaírja a másik.

A tantervkészítők eddig sem tudtak kilépni ebből a mókuskerékből, továbbra sem lesz rá lehetőségük. Tapasztaltuk, hogy minden országos tantárgybizottság arra törekszik, hogy minél több ismeretet zsúfoljon a tantervbe, mert így a heti 30 órából x vagy y tárgynak minél több jut.

Tehát az alapelvek között fogalmazható, bármilyen szépen, hogy az oktatás tartalmát úgy kell meghatározni, hogy az a tanulók képességeit fejlessze, mert a különböző bizottságok a szakmai sovinizmus által szított és fenntartott csatározásokban fogják kiélni magukat – úgy látszik ezután is, éppúgy mint eddig.

Megjegyzendő, hogy a tanterv kérdésében a minisztérium eddig sem tudott a saját döntési pozíciójával élni, maximum arról lehetett szó, hogy a biológia, a matematika stb. óraszámát maximalizálta (vagyis nem lehet több mint...), de a tankönyvek információs anyagát még monitorizálni sem tudta. Remélhetjük-e, hogy ezentúl másképp lesz? A tantervcsomag előírásai szerint nem.

j) A fenti témakörbe sorolandó a tankönyvek kérdése is (38. cikkely). A tankönyvek megírásának, illetve elfogadásának vonatkozásában nem sok új várható: mindenben a minisztérium dönt (mint eddig). Az ezután kidolgozandó metodológia alapján (magyarán: a törvénytervezetből nem tudhatjuk meg, hogy minek alapján).

Visszalépést jelent az előző évek gyakorlatához képest, hogy az alternatív tankönyvek sorsa kétségessé válik: az iskolák a pénzügyi helyzet függvényében egy-, legfeljebb két címet rendelhetnek. Nem az lesz a szempont, hogy melyik a jobb, hanem az, hogy melyik az olcsóbb. Meg főleg nem biztos, hogy kettő lesz. Ami pedig újra azt fogja jelenteni, hogy a tanárok jórésze bemagoltatja tanítványaival az egy és sérthetetlen tankönyv betűit, hogy a vizsgákon az ő tanítványai biza álljanak helyt.

3.4. A tanulók teljesítényének értékelése

a) Az evaluálásra vonatkozó cikkely (39-40.) az I—IV. ossztályban csak minősítést ír elő, ami nem rossz, az V—-XII-ben marad az 1-10-ig terjedő érdemjegy osztogatása. Azt azonban sehol nem olvashatjuk, hogy melyik lesz az átmenő osztályzat: a 2-es, az 5-ös?

b) A folyamatos értékelés mellett a minisztérium országos szintű ellenőrzést végez a IV. osztály végén. Annak viszont örülhetünk, hogy legalább a kisérettségi elmarad, ha azt a készülő metodológia valamilyen formában vissza nem lopja.

c) Az érettségi vizsgán nóvum lesz az, hogy az eddig érvényben levő nyelvi kompetenciát (román-, illetve anyanyelv és idegen nyelv tudást) igazoló diploma melléklethez hozzá szerezhető még egy melléklet, amely a „digitális kompetenciát”vagy a szakoktatási ismereteket igazolja.

Az idegen nyelvi és a digitális kompetencia szükségessége európai modell alapján került előtérbe. Hogyan mérik a kompetenciát? Ezt majd a készülő metodológiából fogjuk megtudni. A kezünkben tartott Nevelési Kód tervezete szerint az érettségi maga is könnyebb lesz valamivel, de várjuk meg a végleges formát! - és főként a metodológiát.

4. Külön figyelmet érdemelnek azok az újdonságok, amelyek most kerülnek először törvényes keretbe. Ezek közül több a Nevelési Kód alapelvei között is szerepelhetne.

a) A 44. cikkely az iskoláért felelős intézmények között feladatcsoportokat oszt szét és különít el („competenţe partajate”), ami úgy értelmezhető, hogy a decentralizálás mint elv szöveg szinten benne van az új Kódban. A minisztérium standardokat dolgoz ki az iskolák építésére vonatkozóan.

A helyi-, illetve a megyei tanács iskolát épít, illetve iskolaépületet bérel, és ezeknek a fenntartását biztosítja. A tanfelügyelőség pedig monitorizálja az iskola építésével, illetve fenntartásával kapcsolatos ügyintézést. Hogy hogyan, arról a törvénycsomag bizonyára később intézkedik.

b) A költségvetés (44. cikkely) továbbra is alap– és ún. kiegészítő költségvetéssel számol, ez eddig is így volt. A törvénycsomag azonban arról nem beszél, amiről a régi finanszírozási kormányrendelet rendelkezett, és ami minket külön is érdekel: a kisebbségi oktatásnak jutó kiegészítési költségvetésről.

A költségvetési alap nagyrészét a minisztérium biztosítja (46-os cikkely), ehhez a helyi tanácsok is adhatnak hozzá, ha lesz miből, és főleg, ha lesz rá politikai akarat. Megjegyzendő, hogy a 9. cikkely 3. pontja az oktatás finanszírozására a nemzeti jövedelem 7 százalékát kéri. (Jelenleg ez 4 százalék).

c) A közoktatás humán erőforrásainak (47. cikkely) biztosítása a tervezet megszövegezése szerint ezután az iskolák feladata lesz, magyarán az iskola maga vállalja, hogy megfelelő pedagógusokról gondoskodik. Ennek lehet nagyon jó – minőségen alapuló – eredménye, de lehet kevésbé óhajtott is (mondjuk atyafiságos alapon). Bízzunk a józan észben: ha egy iskoláról köztudott lesz, hogy kiváló tanári gárdával rendelkezik, biztos, hogy keresett iskola lesz.

d) Az iskola szervezési életében megjelenik az Iskolai Carta (Carta Şcolii, 49. cikkely), amely az iskola működésének alapszabályait tisztázza. Diáknak, szülőnek, helyi vezetésnek is szerepet biztosít – azaz az eddig ismert iskolai szabályzat (Regulament...) most beépül a törvénybe. Ennek alapján fognak majd újat (?) megalkotni, amelyben a Tanulók Konzultatív Tanácsának (Comitetul Consultativ al Elevilor) (50. cikkely) nagyobb szerep jut.

e) A kollégiumi rendszer (şcoală după şcoală) bevezetése és általánossá tétele mindenképpen üdvözlendő próbálkozás (52/11. cikkely). Ezt azonban csak pályázati pénzekből lehet finanszirozni, vagy szülői hozzájárulással működhet.

f) Az ösztöndíjrendszer (53. cikkely ) bőkezűbb, mint eddig, reméljük, az is marad.

g) Az egyetemi oktatásban a 2005-ben bevezetett 3+2+3-as ún. bolognai rendszer szerint megyünk tovább (55–117. cikkely). A felsőoktatás vonatkozásában érdemes megjegyezni, hogy a törvénycsomag az egyetemek vezetőségét továbbra is választásos alapon oldaná meg, amelynek eredményét miniszteri rendelet szentesítené.

A Miclea-javaslat ezzel ellentétben a pályázati alapon történő menedzseri kinevezés mellett dönt, mert ezáltal az eddigi, gyakran előfordult, kollegiális–rokoni vezetőségszervezést el lehetne kerülni. A szakszervezetek természetesen az Andronescu-törvénycsomag javaslatait támogatják, ha valaki kételkedett volna efelől.

Az egyetemisták a menedzseri kinevezés mellett voksoltak, de ezzel párhuzamosan megtartanák a szenátusi választást is. Ami a kisebbségi oktatás szempontjából fontos az az, hogy az 57-es paragrafus tételesen leírja: az egyetemek programja és tanítási nyelve különböző lehet. Reméljük, ez benne is marad a tervezetben, és kőbe vésik a honatyák, amikor a parlament megvitatja az Andronescu-féle tanügyi törvény variánsát. Ha egyáltalán megvitatja.

Az sem kizárt, hogy a kormány az Andronescu-féle csomagért vállal felelősséget? Elvileg ez sem kizárt, mert a politikában nincs lehetetlen, de ez a döntés a tanügy fejlődését legalább tíz évre befagyasztaná.

Vigasztalódjunk azzal, hogy akármit talál ki a minisztérium, szeptember 15-én csak megindul a tanítás... Amint az eseményekből látszik, már ez sem olyan biztos.

  kisebbség