Kustán Magyari Attila: Magyar-e vagy?


Kustán Magyari Attila: Magyar-e vagy?


Array ( [0] => KustanMagyariAttila.png [foto] => KustanMagyariAttila.png )
-A A+

Most, hogy végre felszabadulnak az ösztönök, és a politikai arisztokrácia újra elfogadhatóvá teszi az analfabetizmust, a hangos böfögést meg a civilizációs normák további levetkőzését, mi más várhat ránk a közbeszédben, mint az érveket helyettesítő címkézés, az árokásás, nemmagyarozás és így tovább.

Szegény Norbert Elias legalább is elgondolkodna azon, hogy vaskos könyve – pfúj, okoskodás! –  A civilizáció folyamata miért egyre kevésbé érvényes manapság. Ebben ugyanis amellett érvel a német szociológus, hogy a „fennebb levő” osztályok részéről szabályozott viselkedés egyre „lennebb” csorog, idővel pedig bensővé tesszük mindazokat a normákat, amelyektől korábban idegenkedtünk. Nagyszerű példákkal tarkítja könyvét, amelyben az emberi civilizáció különféle dimenzióit szabályozták – a testünkből érkező váladékok tárolási lehetőségeitől kezdve egészen a „komolyabb” kérdésekig.

Ez a folyamat tehát mintha megroppanni, sőt visszafordulni látszana. A magukra hagyott tömegek, akik most végre nem kell frusztrációt érezzenek megválasztottaikkal szemben – hiszen trónra emelték a velük látszólag egyívásúakat –, nyeregben érzik magukat. Végre nincs szükség arra, hogy a közbeszéd régi, gyanús útvesztőiben tévelyegve olvasni, érvelni, vitázni kelljen. Az olvasás hülyeség, az érvelés trükk, a vita a gyengéknek való. Helyette itt a kinyilatkoztatás és címkézés. A polkorrekt felrúgása (kivéve, ha minket érint ez), a Twitter-szintű odaröffenések dicső kora ez. (Néhány év alatt a Maszol is volt már simicskista, orbánista, sorosista, bolsi, migránssimogató, jobbikos stb., én magam is voltam libsi, zsidó és legutóbb pártkatona is. Könnyebb így, mint kifejteni az álláspontunkat. Az „olyan kilencvenes évek”.)

A végét járó liberalizmus és neoliberális gazdaság (ezt a kettőt keverni szokták, utóbbi jelentését különösen ritkán sikerül valódi értelmében használni) mellett a baloldal „középre” tolódása annak agóniáját okozta, és amíg ezt a rést nem töltik be, addig épül a konzervativizmus címszó alatti „negatív populizmus” díszes hatalma. A jelzős szerkezetet azért használom, mert a populizmus mint a népre hivatkozás önmagában nem jelenthetne problémát. Az előző kurzus azonban annak tekintette, hiszen a politikai elit – és ebben igaza van az újonnan épülőnek – mindig is csak koloncként tekintett a nép legitimációjára.

A „negatív populizmus” sem jobb azonban: az új kurzus az előzőhöz hasonlóan csak retorikáját tekintve hajlandó figyelembe venni a népet, és azon kívül, hogy a nőket antifeministává, a kisebbségi sorsban élőket kisebbségellenessé, a tanulatlannak hagyott embereket tudásellenessé tette, nem sokat változtatott az eddigi gyakorlatokon. Ahogyan a melegjogi aktivizmus a queer szitokszót pozitív jelzővé tette, a Hip-Hopban pedig öndefinícióvá vált a nigger szó, úgy most a fingós-böfögős-azasszonynememberezős szubkultúra válik elfogadottá. A különbség, hogy a két említett példa esetében az emancipáció volt a cél, nem pedig a belenyugvás abba a nyomorba, amiben tartottak mostanáig. Nem szólva arról, hogy a „negatív populisták” előbb gondos manipulációnak teszik ki a potenciális szavazóbázist, aztán hivatkoznak arra az öreg liberális eszmére, hogy az emberek szabadon gondolkodó és cselekvő aktorok. Így nem nehéz bármit is megszavaztatni.

De hát ez most egy ilyen korszak. Most éppen az a fő kérdés, hogy magyar-e vagy, és a fő állítás, hogy ezen kívül nem sok számít, az különösen nem, hogy a véleményed mögött áll-e bármi is az ablakba kihelyezett lojalitáson túl. Végre büszkeség, ami eddig szégyen volt. Újra meg lehet tölteni A szégyen antológiáját anélkül, hogy ezért most még bárki szégyent érezne. Sőt! Csak piros-fehér-zöld legyen az az ostor.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik