Bíró Béla: Még egyszer a migrációról


Bíró Béla: Még egyszer a migrációról


Array ( [0] => BiroBela.png [foto] => BiroBela.png )
-A A+

Az integráció nem működik, merthogy szó sincs semmiféle integrációról. Pusztán asszimilációról van és lehet szó. Az olcsó munkaerőre ácsingózó nyugati államok egyszerűen nem látják, hogy a tűzzel játszanak.

Veress István kollégám kommentjének tökéletesen igaza van abban – de ezt én magam is többször leírtam –, hogy a migráció természetes jelenség. Abból az egyszerű tényből fakad, hogy az európai népesség a felvilágosodást követő szabadságkultusz és az ebből fakadó – számomra is az elmúlt évszázadok lényegét képviselő – emancipatív forradalmak sorozata következtében elveszítette kapcsolatát önmagával mint emberi populációval. A társadalom egyénekre hullt szét.

A korlátlan és a korlátozott (azaz ésszerű) szabadság közti középút, melyet a felvilágosodás még tiszta lelkiismerettel keresett és vélt megtalálni, valamiféle siralmas diadalba billent. Annak a szabadságnak, melyről a felvilágosodás legjelesebb gondolkodói álmodoztak, nemcsak az egyén, hanem a közösségek számára is garantálnia kellett volna az önrendelkezés és az autonóm gondolkodás lehetőségét.

A Szaharán aluli afrikai államokban, ahogyan a felvilágosodást megelőző Európában is, ma még a közösségnek az egyén fölötti korlátlan rendelkezési joga érvényesül. A mi XXI. századi mérsékelt égövünkön az egyén az, aki kontrollálatlanul rendelkezhet a közösség sorsa fölött. Egyik esetben a közösség az élet és a halál ura, másikban az individuum. A halálos ítélet hatályon kívül került. A nők egyenjogúakká váltak (ha valóban igen) a férfiakkal, a gyerekeknek már 10 éves kortól vagy még korábbról szexuális jogaik vannak. Az első dolog, amit ma már egyes tanintézményekben is a fejükbe vernek az, hogy a szexualitás pusztán gyönyör, amihez éretlenül, kézimunkával vagy a nemi határokat is átlépve mindenkinek szent joga van. A szexualitásnak semmi köze sincs a társadalmak önreprodukciójához… Másik esetben az önkielégítés erkölcsi rettenet, a szexualitás halálos bűn.  

Ez korunk egyik legtragikusabb jelensége, melyet a nemzetközi politikai elit vagy nem tud, vagy nem akar felismerni. És azért nem, mert a világ egyik fele az egyik társadalomfilozófia képtelenségeiben hisz az elvakultságig, másik a másikban. S mivel a két társadalomfilozófia – a szélsőséges elvakultságok mai állapotában – összeférhetetlen, a kétféle népesség és kétféle világkép összekeverése súlyos, a polgárháborús állapotokig menő konfliktusok nélkül megoldhatatlan.

A katasztrófát a határok lezárása, a kerítések, a nacionalizmus, a nemzeti államhoz (és korántsem a liberális társadalomszerveződés természetes alapegységéhez, a nemzetállamhoz) való visszatérés valóban nem oldhatja meg. Idő kérdése csupán az önmagát kereszténynek aposztrofáló, valójában azonban mind elvakultabban ateista és számbelileg mind gyorsabb ütemben hanyatló népességű nyugati világ – elképesztő katonai hatalma dacára – a szó szoros értelmében összeroppanjon a zömében elvakultan vallásos és mind gyorsabb ütemben gyarapodó külvilág nyomása alatt.

De vajon ez a kérdés megoldható pusztán bevándorlással, kultúracserével, az idegengyűlölet újabbkeletű variánsaival?

Kétségtelenül nem.

Az egyetlen megoldást a kétfajta népesség teljes jogú együttélése kínálhatná. Az államok közt és az államokon belüli értelemben egyaránt. Efféléről azonban – sajnos – szó sem lehet. Pedig a probléma megoldására – mondom ezt én, aki a kérdésnek semmiféle szakértője nem vagyok, csupán a józan eszemet próbálom használni – legalább két alapvető lehetőség van.

Az egyik – s nézetem szerint ez a legkézenfekvőbb – a különböző kultúrák együttélésének relatív függetlensége. Ami nem jelenti sem azt, hogy az – egyelőre, de már nem sokáig – többségi társadalmak ráerőltetik a bevándorlókra a maguk kultúráját, szokásait – egyetlen szóval: értékrendjét –, hanem az elviselhetőség szintjéig elviselik egymást. Az a többség nem viseli el azt, hogy a nőknek kimetsszék a csiklóját, hogy a tradicionális társadalmak abszolút jogot formálnak arra, hogy tagjaikkal tetszés szerint rendelkezzenek, és a kisebbség is elviseli, hogy a nyugati társadalmakban az individuum szabadságának más normái érvényesek. De miközben a többség a kisebbségtől elvárja, hogy bizonyos jogokat respektáljon, a többség is lemond az individuális szabadság közösségellenes túlhajtásairól, azaz a családnak mint elementáris emberi közösség lebontásának posztposztmodern technikáiról, az azonos neműek házasságának és homoszexualitásnak társadalmi normává nemesítéséről (ami korántsem jelenti magának a homoszexualitásnak a társadalmon kívül rekesztését), legalizálja a szexuális kapcsolat alapvetően közösségfenntartó jellegét.

A két kultúra az emberi együttélés alapvető elveiben csak akkor juthat valamiféle konszenzusra, ha a megegyezés közös belátáson alapul. Lehet, hogy naiv vagyok, hiszek benne, hogy ez lehetséges, merthogy mindkét közösségnek alapvető érdeke.

A másik lehetőség – ismét csak nézetem szerint – nem kevésbé racionális. A Nyugat nem az ember ember általi kizsákmányolásának és megalázásának sok évszázados technikáit exportálná továbbra is Délre és Keletre, hanem – természetesen az eddigieket messze meghaladó költségekkel – lehetőséget teremt arra, hogy a szóban forgó – minálunk aligha kevésbé racionális – társadalmak maguk jussanak el a szóban forgó konszenzushoz. Az emberi méltóság, a női jogok, a homoszexualitás és egyebek legitimitásának felismeréséig.

Csakhogy erre a globalista kapitalizmus vezető államainak – önnön társadalmuk tagjait is irgalmatlanul kizsákmányoló ideológiái – alapjaikban alkalmatlanok. Ez az állításom korántsem valamiféle marxista reminiszcencia. Egyszerűen annyit jelent, hogy a Nyugat: Amerika, Kína, Németország nem olcsó árukkal árasztja el a fejlődő és fejletlen világot, hanem lehetőséget teremt arra, hogy az adott államok alakíthassák ki a saját – általuk előállított termékkel mindinkább ellátható – piacaikat.

Ezáltal a Nyugat nagyvállalatai nyilván horribilis nyereségektől esnének el. De ez pusztán a – nyugati társadalmakban is mind horribilisebb – társadalmi egyenlőtlenséget is mérsékelhetné. S a közember vonatkozásában erőteljesen csökkenhetnének különböző államok közti – a migrációt voltaképpen ösztönző – jövedelmi különbségek. (A menekültekről itt nem szólok, a menekültjog valóban egyetemesen emberi, azaz mindenek fölött való…)

A nyugat ideológiai dominanciájának mérséklése gyakorlatilag azt jelenthetné, hogy az emberi társadalmak értékrendje az anyagi értékekről egyre inkább a szellemi értékek felé tolódhatna el.

Mindez talán utópia. De ha nem valósulhat meg, az emberi történelem legszörnyűségesebb disztópiái válhatnak valósággá.

Nem a migránsokkal van baj, ők valóban azt teszik, amit – a jelenlegi körülmények közt – Veress István és én is elkerülhetetlennek tartunk.

Ha továbbra is az marad, hogy egyik kedvenc székely szólásunkat idézzem: elég elé vagyunk. Sőt, még inkább leszünk.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik