Szász István Szilárd: A pénz hálójában


Szász István Szilárd: A pénz hálójában


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

A gyomorfájdalom, amit akkor érzünk, ha a pénzünk veszélyben van, valódi fájdalom. A pénz átformálja az agyunkat, miközben olykor irracionálissá tesz bennünket. Folyamatosan hajszoljuk, személyes életünkre és társadalmunkra is jelentős hatással van, befolyásolja közérzetünket, boldogságunkat, mégis oly keveset gondolkodunk azon, hogy mi is valójában a pénz.

A legkönnyebben talán úgy határozhatnánk meg, mint a legáltalánosabb érvényű csereeszköz. Társadalmi szintű megegyezés, bizalmi egyezmény, paktum, alku, hogy a pénzt (szinte) bármire használhatjuk. Pénzért bármilyen tárgyat vagy szolgáltatást megvehetünk, a birtokosaivá, élvezőivé válhatunk, ugyanakkor bármilyen tárgyat, árut vagy szolgáltatást felkínálhatunk pénzért cserébe. Az időnket és a munkánkat áldozzuk be, hogy pénzhez juthassunk, hogy aztán azt arra használjuk, amire akarjuk (vagy amire muszáj). A pénzt a lehető legkonkrétabbnak tekintjük, ami vagy van a birtokunkban, vagy nincs, mégis az egyik legmegfoghatatlanabb elvont fogalmunk.

Ha az agyunkat és elménket hálózatként fogjuk fel, márpedig mind az agykutatás újabb fejleményei, mind a nyelvészeti eredmények abba az irányba mutatnak, hogy az agyunk hálózatként működik (maga a fizikai és neurobiológiai struktúrája is hálózat, neuronok komplex hálózata), akkor érdekes „helye” van ebben a pénz fogalmának. A „pénz” egy hatalmas csomópont ebben a fogalmi és mentális hálóban, ugyanis szinte bármelyik másik fogalmunkkal felcserélhető. Pénzért megvehetjük a legújabb okostelefont, autót, házat, az esti pizzánkat és sörünket, de elmehetünk belőle nyaralni, masszázsra válthatjuk, strandolhatunk, sportolhatunk, szépítkezhetünk az „értékéből”.

Mondják, hogy pénzért nem lehet barátokat, szeretetet vásárolni, azonban abban egyetérthetünk, hogy a barátokkal eltöltött/elköltött közös élményeket sok esetben pénzért vásároljuk meg: legyen szó akár fagyizásról, közös kirándulásról, egy jó kis borozásról, ezek mind-mind pénzbe kerülnek. Közvetve tehát a pénz egyfajta ragasztóként szolgál a barátságok, szerelmek, emberi kapcsolatok számára, mert a közös élmények és tapasztalatok egy jelentős része pénzért lett megvásárolva.

Ilyenképpen tehát nemcsak a tárgyak cserélhetők el pénzért, hanem az élményeink, a szeretteinkkel való kapcsolatunk is kötődik a pénzhez, vagyis a mentális hálónkban nem csak a laptop és a cigaretta (vagy bármilyen tárgy) kapcsolódik a pénz fogalmához, lévén, hogy ezek elcserélhetők, hanem alattomos módon egész életünk, a kapcsolataink is hozzátapadnak a pénz fogalmához, még ha közvetettebb is a kapcsolat ezek között.

Nem csoda hát, hogy egyes kutatások arra jutottak, hogy ha a pénzre gondolunk, az agyunk azon részei aktiválódnak, amik a szorongáshoz, a fájdalomhoz és az éhséghez, szomjúsághoz kötődnek. A közgazdaságtan egy kedvelt kísérleti játékában, az úgynevezett ultimátumjátékban két játékos van: az egyik játékos a rendelkezésre bocsájtott összeget tetszése szerint feloszthatja maga és a másik játékos között, amit a másik játékos vagy elfogadhat, vagy visszautasíthat. Amennyiben a második játékos visszautasítja az ajánlatot, egyik játékos sem kap semmit. Racionálisan belátható, hogy bármi legyen is az első játékos ajánlata, a második játékosnak érdemes lenne azt elfogadni, mert a kis összeg is több, mint a semmi. Ehhez képest a kísérletek azt mutatják, hogy amikor méltánytalan ajánlatot kapnak a résztvevők, hajlamosak azt visszautasítani, annak ellenére, hogy így semmit sem kapnak.

Amikor funkcionális MRI (fMRI) idegi képalkotással vizsgálták a játékban résztvevők agyát, azt találták, hogy a korrekt ajánlatoknál, amikor a játékosok elfogadták az ajánlatot, elsősorban az agy azon részei aktiválódtak, amelyek a kognitív folyamatokban játszanak szerepet, amikor azonban a második játékosok méltánytalan ajánlatot kaptak, az érzelmekért felelős agyi területeik (főként a düh és az undor központjai) is aktiválódtak azzal az agyi területtel együtt, ami elsősorban kognitív konfliktusok esetén tüzel (ami itt a kognitív és az érzelmi motivációk közötti konfliktust tükrözheti). A kísérletek világosan megmutatták, hogy pénzügyi döntéseinkben (is) a racionális elménk mellett az érzelmeink is fontos tényezők.

Ezek a komplex folyamatok, a szövevényes agyi és mentális hálózatok állhatnak az olyan irracionális helyzetek hátterében is, amikor az emberek finomabbnak éreznek egy bort, csak azért, mert azt állították róla, hogy az egy drága bor, vagy jobban csillapítja a fejfájásukat egy olyan fájdalomcsillapító, amiről azt hiszik, úgy tudják, hogy sokba került. A gazdaságunk és ezen keresztül az egész társadalmunk egy bonyolult hiedelemrendszerre épül, amelyben a „pénz” foglalja el a központi szerepet. Hogy mennyit ér a pénz, vágyaink, elképzeléseink, hitünk, társadalmi szintű hiedelmeink határozzák meg.

Érdekes kísérleteket végeztek közönséges csuklyásmajmokkal, vagy ahogy sok helyen a sajtóban hivatkoznak rájuk, kapucinus majmokkal (Cebus capucinus). (Egyébként nemrégiben jelent meg egy olyan tanulmány, ami szerint a közönséges csuklyásmajmok egyikei azon főemlősfajoknak, amelyek beléptek a kőkorszakba, ugyanis egy panamai populációjuk elkezdett kőeszközöket használni héjak, magvak, rákok feltöréséhez.) A kutatók megtanítottak néhány kapucinus majmot a pénz fogalmára: az állatok hamar megtanulták, hogy a jelentéktelennek tűnő érmék értékesek, mert beválthatók hasznos dolgokra, szőlőt, almát, gumicukrot „vásárolhatnak” érte a speciális automatákban.

Olyannyira magukévá tették a dolgot, hogy csakhamar megjelent körükben a prostitúció is: az egyik majom fizetett a másiknak az aktusért, amelyik aztán a friss szerzeményét gyorsan be is váltotta egy kis szőlőre… Az egészben az ironikus, hogy a kapucinus rend, amelyről a nevét kapta a faj, a szigorú értelemben vett szegénységre törekszik.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik