T. Szabó Csaba: Régészeti turizmus Erdélyben


T. Szabó Csaba: Régészeti turizmus Erdélyben


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

A tömegturizmus korát éljük. 2017-ben közel 1,3 milliárd ember kelt útnak, hogy néhány napra vagy hétre kulturális, vallási vagy más jellegű turizmus okán egy új, otthonától távol eső helyet látogasson meg. A globális kor tömegturizmusának nagy része még mindig Ázsiában érzékelhető, ahol a vallási turizmus és zarándoklat – két, ma már nehezen elkülöníthető jelenség – évente több száz millió embert mozgat meg, különösen Indiában és Kínában.

A vallási turizmus továbbra is igen erős Európában is – gondoljunk csak a Vatikán, Santiago de Compostela, Fatima vagy Lourdes zarándokhelyeire –, a tavaly az öreg kontinensre látogató mintegy 670 millió turista 40 százaléka az ún. kulturális turizmus szellemében érkezett ide. Bár a kulturális turizmusnak számos hazai és külföldi maghatározása ismert, a tágabb értelmezések szerint „a kulturális turizmus olyan turisztikai termék, amelynek keretében a turista kifejezetten kulturális motiváció miatt kel útra, a termék kínálati oldalát képviselő szolgáltatások pedig a kultúra által motivált turista igényeit elégítik ki. Kifejezetten kulturális jellegű motiváció lehet például a műemlékek és örökséghelyszínek felkeresése, a fesztiválokon való részvétel, a kiállítás-, múzeum-, színház- vagy koncertlátogatás, illetve a tanulmányút vagy a zarándoklat.”

A kulturális turizmus egyik sajátos ága a régészeti turizmus, amely egy település vagy régió régészeti emlékeinek felkutatását, látogatását feltételezi. Számos olyan város, település, helyszín ismert Európában de azon túl is, amely kizárólag régészeti örökségének köszönhetően képes a turizmusból fennmaradni. Kiemelendő itt az első kínai császár terrakotta hadserege, Pompeii romvárosa, Athén Akropolisza, Machu Picchu, Stonehenge, Angkorvat, Petra, Giza, Luxor és Karnak romjai, Epheszosz vagy Róma ókori romjai. Ezek a helyszínek alighanem a világ leglátogatottabb régészeti lelőhelyei évi több százezer vagy akár millió turistával, bár a sort folytathatnánk számos további jelentős helyszínnel. Szinte minden európai országnak van néhány olyan régészeti lelőhelye, amely már bekerült a régió leglátogatottabb turisztikai körforgásába.

Ha kicsit közelebb jövünk Közép-Kelet Európa régiójába, és nem az olasz, görög vagy spanyol analógiákon siránkozunk, akkor is érdekes adatokkal találkozunk. Magyarországon például a kulturális turizmusnak óriási forgalma van, és ebből a régészeti helyszínek is jelentős szeletet képviselnek. Elég itt az UNESCO világörökségi helyszínné nyilvánított pécsi kora-keresztény sírkamráira, Szombathely Isis szentélyére vagy Óbuda (Aquincum) római romvárosára és múzeumára gondolnunk. Ez utóbbi nemrég a CNN Budapest-ajánlójába is bekerült. Magyarországon számos olyan kiadvány is készült, amely az ország régészeti helyszíneinek turisztikai jellegű bemutatását szorgalmazta. Kiemelendő a számos kiadvány közül az Itinerarium Hungaricum két kötete, amely Magyarország római és őskori régészeti emlékeit mutatja be röviden, frappánsan és a turisták számára elérhető formában. Magyarországon ugyanakkor a német és osztrák mintát követve számos jelentős régészeti park ismert, amelyek egyre több programmal, interaktív időszaki kiállításokkal várják a turistákat. A régészeti parkok mellett ugyanakkor kiemelendő azok a régészeti kiállítások is, amelyek az elmúlt években óriási népszerűségnek örvendtek. Elég itt a nagy magyarországi autópálya-építkezések régészeti anyagát bemutató sikeres kiállításra vagy a Seuso vándorkiállításra gondolnunk. A magyarországi régészeti turizmus tehát fellendülőben van az elmúlt években, ám még így is lemaradásban van a nyugati, de akár ausztriai példákhoz képest, ahol a régészeti parkok némelyike – például Carnuntum római városa – évi több százezer turistát vonz, míg egyes régészeti múzeumok – például a Museum of London Archaeology  (MOLA) – a kortárs közönségrégészet (public archaeology) mintapéldájává lett.

Ehhez képest, Románia a maga 16 000 régészeti lelőhelyével – amelynek mintegy fele található Erdély területén – félévszázados lemaradásban van a régészeti turizmus területén. Bár Erdély UNESCO világörökségi helyszínei – a Hátszeg vidéki dák erődítmények és a szász erődített templomok – régészeti műemlékek és egyben nemzeti jelentőségű régészeti helyszínek, sajnos többségük csak a legmerészebb és legelszántabb kultúrturista listájára kerül fel. A hat dák világörökségi helyszín közül gyakorlatilag csak Gredistye (Sarmizegetusa Regia) az, amelyik úgy a romániai, mint a külföldi turista köztudatába került, és infrastrukturális szempontból, látogatható, turisztikai szempontból értékesített. Nemrég sikerült csak a régi, 90-es évek végéről származó feliratokat lecserélni, és valamelyest interaktívabb múzeumpedagógiai módszerekkel bemutatni a helyszint. A többi dák erődítmény gyakorlatilag az 1970-es, 80-as évek szakmailag nemegyszer kifogásolható rekonstrukciós állapotát tükrözi. A helyszíneket benőtte a fű, némelyik helyszint pedig nemcsak hogy járművel, de gyalogszerrel sem lehet egykönnyen megközelíteni. A helyszíneken sem múzeum, sem turistaközpont nem található. Ha valaki mégis oda téved, csak abban reménykedhet, hogy van térerő a telefonján és néhány sort elolvashat a neten a várakról szóló alapos honlapról, hisz magyar nyelvű régészeti kalauz jelenleg nincs, amely segítené a magyar turistát ilyen téren. De román nyelven is az utolsó régészeti kalauz a nagyközönségnek 1982-ben íródott.

Valamivel jobb állapotban, de szakmailag egyre aggasztóbb arculattal várja a látogatókat Gyulafehérvár erődítményének maradványai, Porolissum (Mojgrád, Szilágy megye) régészeti parkja vagy Dacia provincia fővárosa, Várhely (colonia Sarmizegetusa). A többi Erdélyben található római helyszín egyelőre fűvel fedett, turisztikai szempontból gyakorlatilag értéktelen helyszínként várja a szebb jövőt. Reménykeltő projektek indultak nemrég a tordai római erőd (Potaissa), Sebesvár (Bologa) és Mikháza szakszerű turisztikai értékesítésére vonatkozóan. Hasonló állapotban van jelenleg Verespatak római múltját bemutató bányarendszer és múzeum, amely – ha még idén világörökségi helyszín is lesz – óriási terhek és befektetések árán tud csak turisztikai vonzóerővé lenni. Az őskori régészeti parkjaink talán még ennél is szerényebb állapotban várják az arra tévedőket.

A középkori emlékeink – várak, erődített templomaink, Árpád-kori műemlékeink – jelentős része ugyan átesett régészeti kutatáson, ezekről a legtöbb esetben nem esik szó a helyszínen. Néhány ritka példa esetében – például a kolozsvári, marosvásárhelyi, szebeni, brassói vagy gyulafehérvári ásatásokról – találunk említést az általános turisztikai leírásokban vagy a helyszínen felállított ismertetőkön.

Az erdélyi régészeti örökség turisztikai értékesítése hosszú, nehéz és költséges folyamat, amelyben szükség lenne egyrészt a központi szerveknek (kulturális minisztérium, helyi önkormányzatok) mint a tudományos intézmények és turisztikai cégek együttműködésére. Ilyen jellegű összefogásra mifelénk aligha számíthatunk. Az időszaki ásatásokon túl, fontos lépés lenne az ásatások anyagának helyszíni bemutatása, informatív, interaktív, kreatív és nagyon látványos, szenzációs információs-panelek kihelyezése, kisvideók készítése, QR kódos megoldások, telefonos applikációk készítése, amely ezeket a helyszíneket úgy a fiatalok, mint az idősek számára érthetővé, élővé, személyes örökséggé varázsolják. Ez utóbbira szerencsére már van néhány kísérlet Erdélyben, például Gyulafehérváron és Kolozsváron is. Egy másik hasznos megoldás egy, a régészeti helyszíneket röviden bemutató digitális régészeti térkép lenne. Ilyen jellegű térkép már készült Gyulafehérvár római emlékeiről. De nagy segítség lenne az is, ha hosszú idő után végre sikerülne kiadni Erdély Régészeti Kalauzát nyomtatott formában. Ennek előkészületein jómagam dolgozok, remélhetőleg támogatókat is tud majd vonzani az ötlet és Roska Márton 1942-es munkája valamint I. H. Crisan 1982-es kötete után sikerül egy modern, a kortárs turisták és művelt nagyközönség számára elkészíteni egy régészeti kalauzt és egy digitális térképet Erdély régészeti helyszíneiről, amely az első lépése lenne a nyugaton már olyannyira népszerű közönségrégészet erdélyi meghonosításának.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik