Bogdán Tibor: Hányszor verhetjük meg az asszonyt


Bogdán Tibor: Hányszor verhetjük meg az asszonyt


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Vasile Lupu 1646-ban és Matei Basarab 1652-ben elfogadott Kódexe lehetővé tette a férfiember számára, hogy „öklével vagy tenyerével” „szelíden” bármikor büntetlenül megverje a feleségét. A derék férfiembert ekkortájt felelősségre csakis akkor vonták, ha az asszonyt „megvesszőzte”, „bottal arcba vagy fejbe verte”, „vérző sebeket” okozott neki. Ha azonban mindezt első ízben tette meg, akkor még ezt is elnézték teremtés koronájának.

A távoli középkori idők most azért jutottak eszembe, mert 68 szenátor és képviselő urunk nemrégiben összetanakodék, és olyan törvénytervezetet dolgozott ki, amely igencsak közel hozta hozzánk a napfényes középkort, mintegy felelevenítve a „nemes középkori hagyományokat”. A jogszabálytervezet szerint ugyanis a családi erőszakot nem büntetnék, amennyiben arra első ízben kerül sor és a felek utána kibékülnek. A szöveget mintha úgy fogalmazták volna meg, hogy idejében figyelmeztesse a férfiakat: az „első alkalommal” hagyják helyben alaposan az asszonyt, mert másodjára már nem ússzák meg szárazon. Aztán magukra vethetnek, ha nem éltek az első alkalommal. És ezen a megfogalmazáson nincs is miért nagyon elcsodálkoznunk, hiszen mifelénk manapság még tartja magáét a mondás, miszerint a pénz számolva, az asszony verve jó, hogy az asszony-sör-medve székely hasonlatról már ne is beszéljünk.

Na jó, van azért ebben a törvénytervezetben némi ráció is. Mert mi tagadás, a családi veszekedések közben ugyanis könnyen elcsattanhat egy-két pofon is – általában a férj részéről –, aztán jön a kibékülés; ezért valóban kár lenne felrúgni egy házasságot. (Bár azért egyetlen elcsattanó pofonnal sem lehetne lelkiismeret-furdalás nélkül egyetérteni, bárki részéről jöjjön is). Ilyesmiért tulajdonképpen nem is emel panaszt senki, a családi erőszak nem is itt kezdődik.

Az Esélyegyenlőségi Országos Ügynökség adatai szerint 2009 és 2016 között 102 ezer esetben követtek el családon belüli erőszakot, amelynek áldozata súlyosan sérült – csupán 2016-ban több mint tizenháromezer ezer incidenst jegyeztek, több mint kétezer női és csaknem tizenegyezer gyermek áldozattal. (Igaz, százhatvanöt férfi panaszos is akadt – ők lehettek a „papucsférjek”)?

Ezek a számok önmagukban is aggasztóak, csakhogy még riasztóbbá teszi őket az ügynökség figyelmeztetése: mindez nagyjából csupán a jéghegy csúcsa. Az esetek nagy többségében tudniillik az áldozat nem emel panaszt, gyakran szégyenérzetből, vagy a család megőrzéséért, sokszor a gyermekek miatt. Vagy azért – és ez a leggyakoribb – mert megfélemlítették.

És itt van a jogszabálytervezet legnagyobb logikai bukfence. A hatvannyolc honatya nyilvánvalóan úgy véli, hogy a családi erőszaknak kitett személy nyomban az első eset után panaszt emel. Holott erre – és ezt az Ügynökség adatai is bizonyítják – csak igen ritkán kerül sor. Az áldozat feltehetően csak akkor él ezzel a lehetőséggel, miután helyzete már teljesen elviselhetetlenné vált. És a ki tudja hányadik durva verés utáni első feljelentést az esetleg elfogadásra kerülő és életbe lépő törvény megengedően „első esetként” kezeli, úgy tesz, hogy az agresszor az első ilyen cselekedeténél tart. A „feljelentő” pedig minden bizonnyal újabb kiadós verésben részesül, az így megfélemlített áldozat pedig mit tehet mást? Az újabb verés elkerüléséért „megbocsát” majd párjának – és minden megy tovább, mint korábban.

Talán történelmi hagyományai vannak annak, hogy Kelet-Európában nem igazán számít igazán bűnnek a családi erőszak. A nők elleni illetve a családi erőszakot megelőző és elítélő Isztambuli Konvenció néven is ismert Európa Tanácsi megállapodás ellen Horvátországban például többezres tiltakozások voltak – azért is, mivel a dokumentum bevezeti a harmadik nemet és törvényesíti az egyneműek közötti házasságot, ezzel pedig ellentmond a keresztény értékeknek. Bulgáriában a kormánykoalíció hasonló okokkal szegült szembe a Konvencióval, Szlovákiában pedig a volt miniszterelnök, Robert Fico szintén a ratifikálás ellen döntött. A dokumentumot nem ratifikálta Csehország, Görögország, Azerbajdzsán, Oroszország és Magyarország sem.

Románia viszont már 2016-ban aláírta és ratifikálta a Konvenciót, amelynek értelmében szigorítania kellene az idevágó törvénykezést. Ehelyett most jött ez a törvénytervezet, amelynek megfelelően az első verés bocsánatos bűnnek minősül.

És semmilyen garancia nincs arra, hogy a jövőben nem tanakodnak össze majd újabb honatyák, akik törvényesítenék, mondjuk a második, a harmadik vagy a ki tudja hányadik verést. Vagy ne hoznának olyan törvénymódosítást, amelynek értelmében „ököllel vagy tenyérrel” „szelíden” bármikor megverhetőkké lesznek a családtagok…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik