Ambrus Attila: Valóban ugyanazok?

Úristen! Ezek ugyanazok! – szisszenhetett fel a romániai közvélemény miután a Román Tudományos Akadémia elnökének megválasztását követő napon kiderült, hogy az új elnök, Ioan-Aurel Pop a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté Emigránsellenes Brigádjának tagja volt. Pop az utóbbi években Románia legnevesebb felsőoktatási intézetének, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora volt.

A 199 vezető román értelmiségit listázó szekusnévsort a 22 című hetilap hozta nyilvánosságra és kétségbevonhatatlannak tűnő bizonyítékokat is szolgáltatott annak hitelességéről.

Ioan-Aurel Popot néhányan már megvádolták, hogy együttműködhet a Román Hírszerző Szolgálattal, azonban azt, hogy kapcsolata a titkosszolgálattal még a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, nem sokan gondolták.

Ami felkeltette a gyanút, hogy a rektor kollaboráns, az volt, hogy több ízben és mindig gondosan kiválasztott időpontban tett magyarellenes nyilatkozatot, noha egy román–magyar egyetem rektora volt.

A Magyar Tudományos Akadémia Trianon-bizottságáról például azt mondta: „Mi, akik nem a tegnap születtünk, tudjuk, hogy mi Magyarország alapvető álláspontja az utóbbi évszázadban: az, hogy nem fogadja el Erdély Romániához tartozását, állandóan az Erdélyre vonatkozó történelmi jogairól beszél.”

„Ha nem ismered el a nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban” – reagált Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentésére, miszerint az erdélyi magyaroknak a „nagy egyesülés” centenáriumán nincs ünnepelni valójuk.

Ion-Aurel Pop Szerinte a magyar kormány által létrehozott különleges osztály a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója idején, vagyis 2020-ban működik majd teljes gőzzel, ám addig sem pihen. Kampányt kezdeményez a romániai Nagy Egyesülés 100. évfordulója megünneplésének aláásására. „Többek közt azt terjesztik a magyarok, hogy Iancu de la Hunedoarát valójában Hunyadi Jánosnak hívták, s erdélyiek feje fölött zajlott le az egyesülés” – dörögte a történelemtudós fölényével.

Határozottan állította azt is, hogy Románia nem 100 éve létezik, 100 évvel ezelőtt csupán újra egésszé vált. Miként azt is, hogy Matei Corvinul (azaz a magyarok által Mátyás királynak átkeresztelt uralkozdó) tudatában volt annak, hogy a rómaiaktól származik, római örökségének. Állította mindezt történészként!

Hogy mi lesz most Ioan-Aurel Poppal? Mi lesz a Román Tudományos Akadémiával?

Abszoluté semmi! Az Akadémia korábbi elnökeinek magyarellenes álláspontja eddig is nyilvánvaló volt. Mintha csak feltétel lenne a magasrangú tisztség betöltéséhez a magyargyűlölet.

Egyébként is Ioan-Aurel Pop határozottan visszautasította és alaptalannak nevezte a vádat.

Azt hiszem fölösleges volt fáradoznia. Ugyanis még ha igaz lenne is a feltevés, akkor is csak megdicsőülne a „szekus”, akit ugyancsak értékelnének amiatt, hogy már a nyolcvanas években is és ma is a románság eszméjét védi, még a tudomány ellenében is.

Kimaradt?