Bíró Béla: Macron versus Orbán


Array ( [0] => BiroBela.png [foto] => BiroBela.png )
-A A+

A Zeit Online című internetes fórumon különös írás látott napvilágot. A felcím: Macron és Orbán megosztják az Európai Uniót. A cím: Emmanuel Macron és Orbán: az árkok mind mélyebbek. A szerző Ulrich Ladurner.

A gondolatmenet lényegét a szerző néhány markáns mondatban foglalja össze. A francia Macron erősebb EU-t akar. A magyar Orbán gyengébbet. Macron abban hisz, hogy a globalizációt Európának kell levezényelnie. Orbán úgy véli, hogy ezt csak erős nemzetállamok tehetik meg. Mindketten egy lendületesen formálódó politikai tömb élén állnak. Macron Orbán ellenében: ez az a szembenállás, mely az Európai Parlament megújításáért zajló 2019-es választási kampány erővonalait kirajzolja. Ezeknek az erővonalaknak az árnyéka máris világosan kitapintható. S két karizmatikus vezető képviseli őket. A hagyományos pártok sem megfogható világképpel, sem karizmatikus személyiségekkel nem rendelkeznek. A Macron és Orbán által képviselt alternatívák, bármennyire is eltérnek egymástól, a hagyományos pártalakulatok számára egyformán súlyos veszélyt jelentenek.

Orbán „ragyogó” választási eredményével, mely őt negyedszerre is Magyarország miniszterelnökévé tette, nemcsak túlságosan erőssé vált, de vonzereje a konzervatív táborban – messze Magyarország határain túl is – rendkívüli módon megnövekedett. (A szerző mellesleg az első miniszterelnökséget követő két szocialista választási ciklusról, s ennek szerepéről Orbán mai diadalmenetében – jellemző módon – említést sem tesz.) Ladurner szerint egy ideig az volt a kérdés, hogy az Európai Parlament Néppárti Szekciója képes lesz-e Orbánt „civilizálni” (az idézőjel tőle származik). A tét ma már az – véli –, hogy Orbánnak sikerül-e a Néppárti Szekciót tartósan „decivilizálni”. A választást követő sietős és lelkes konzervatív gratulációk a szerző szerint az utóbbi alternatívát valószínűsítik.

A végkövetkeztetés: Az Uniót kívülről (mármint Macron részéről) az Unió lerombolása (Zertrümmerung) belülről (Orbán részéről) a megmérgezés (Vergiftung) fenyegeti. Mindkét főnév idézőjelek nélkül szerepel.

A cikkből több ki nem mondott ténymegállapítás is kihüvelyezhető. Egyrészt az, hogy a mai német hatalom nemcsak Magyarországot, de Franciaországot is veszedelmes szövetségesnek tekinti. Azaz Angela Merkel és Emmanuel Macron felhőtlennek látszó viszonya korántsem felhőtlen. (Ez abban is megnyilvánult, hogy Németország nem volt hajlandó részt venni a Szíria-ellenes amerikai–angol–francia légicsapásokban.) A németországi viszonyok alaposabb ismerői már régen tudják, hogy Francia- és Németország közt gazdasági vonatkozásokban is mély ellentétek feszülnek. Macron a francia gloire nevében Németországgal akarja kiegyenlíttetni a francia állam halmozódó adósságait. Márpedig a németek – akárcsak Mária Terézia magyarjai – életüket és vérüket adnák az Unióért, zabot (azaz eurót) azonban nem, hiszen ők az Unióban éppen Németország gazdasági sikerességének fő garanciáját látják.

A cikkből az is világosan kiderül, hogy az a meghatározatlan méreg, melyet a szerző Orbán rovására ír, nagyvonalakban a nacionalizmus, implicite a jogállamiságnak nevezett birodalmi demokrácia elutasítása. Nos, Orbán kétségtelenül nacionalista és autoriter személyiség. Csakhogy közel sem annyira mint Ukrajna, Románia, Szlovákia, Szerbia, Horvátország miniszterelnökei.  Legfennebb annyira mint Macron maga. Macron és az előbbiek közti különbség is csak a nacionalizmus és a jogállam értelmezésében rejlik.

Sőt, Macron a kisebbség fogalmát nem is ismeri. Franciaországban származásától függetlenül mindenki francia. A kritérium a francia földön való születés. Annak azonban, aki francia földön született, kötelező módon le kell vetkőznie nem-francia nyelvét és kultúráját. Azaz Macron nacionalizmusa nem nyelvi-kulturális nacionalizmus (amennyiben efféle kisebbségek az állam területén jog szerint nem is létezhetnek), hanem nemzetállami nacionalizmus. (Meglehetősen paradox módon, amennyiben a retorika szintjén a francia elnök a nemzetállamok gyöngítésére apellál.) Macron ugyanis úgy próbálja visszaállítani Franciaország egykori nagyságát, hogy a hagyományos gloire nevében európai partnereire is igyekszik saját akaratát ráerőltetni. Hívei nem véletlenül nevezik Napóleonnak, sőt Jupiternek.

Ezt a francia stratégiát a kelet-közép európai államok is követni próbálják. Csakhogy nekik letagadhatatlanul vannak kisebbségeik. Gloire-juk meg nagyrészt légből kapott. A Trianoni döntés „eredményeként” még Magyarország áll legközelebb a francia modellhez. Magyarország azonban így is rákényszerül arra, hogy fontosabb kisebbségeinek, a romáknak, a zsidóknak, a németeknek és másoknak a jogait legalább formálisan elismerje.

Az, hogy Orbán és a magyar népesség az illegális migránsokat elutasítja, nem annyira nacionalizmusukból, mint inkább sajátos történelmi tapasztalataikból ered. Magyarországon szinte mindenki pontosan tudja, hogy a magyar társadalom ugyanúgy nem lehet képes egy jelentékeny bevándorló tömeg asszimilálására, ahogyan a kiegyezés után a sok-sok évszázada Magyarországon élő románokat, a szlovákokat, a szerbeket sem sikerült. S a Trianon utáni kisebbségeket is sokszor csupán látszatra, vagy még látszatra sem, mint a romákat például. S ahogyan ma már – a nemzetépítés két diadalmas évszázada után – Franciaország sem igazán képes muszlim bevándorlóinak asszimilálására. (Az eufemisztikus nyugati fogalomrendszer szerint: integrálására.) Hogy ez a – korántsem megalapozatlan – félelem valóban Európát csődbe juttató méreg lenne, legalábbis vitatható.

A Nyugat államaival ellentétben, melyek gazdasági prosperitásukat (a reményeik szerint mégiscsak asszimilálható) migránsokra próbálják alapozni, Orbán Viktor országa jövőjét a családi értékek rehabilitálására, a demográfiai mutatók javítására, azaz a magyar társadalom önreprodukciójának lehetővé tételére igyekszik alapozni. Lehet, hogy az individualizmus egyeduralmának mai körülményei közt ez az alternatíva is utópia. De még mindig racionálisabb, mint a migránsok nyugati kizsákmányolására építendő – jóval kockázatosabb – „emberbarát” stratégia.

Méregnek pedig semmiképpen sem nevezhető.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik