Bogdán Tibor: Halálos gyógyítható betegségek


Bogdán Tibor: Halálos gyógyítható betegségek


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Miközben a kormánykoalíció pártjai immár több mint egy éve – képletesen fogalmazva – élet-halál harcot folytatnak az igazságszolgáltatás megnyirbálásáért, a korrupt politikusok büntetlenségéért, addig teljesen közönyösen hagyja őket, hogy folyamatosan növekszik a kanyaróban, az influenzában és más, hasonló – orvosilag teljesen gyógyítható! – betegségekben elhunytak száma. Ezek a halálesetek viszont már korántsem képletesek, hanem – sajnos – nagyon is valósak!

A Fertőző Betegségek Országos Felügyeleti és Ellenőrző Központjának statisztikája a harmadik világbeli állapotokat idézi. Olyan kórokban halnak meg mifelénk tömegesen, amelyek civilizált országokban már csak orvostörténeti szakkönyvekben szerepelnek.

A felmérésből ugyanis úgy tűnik, hogy a kanyarójárvány immár szinte megfékezhetetlen lett Romániában, az orvosok közel két éve nem bírnak vele. A megbetegedések száma ez idő alatt megközelítette a tizenegyezer nyolcszázat. Csupán március utolsó öt napjában kétszáztizenöt új eset történt. A kanyaró már 45 halottat követelt – felnőttet is, de főleg gyermeket.

És történik mindez 2018-ban! Európában, az unió tagországában! A statisztikából az is kiderül, hogy az influenza Romániában máris 110 halottat követelt, a járványt pedig még egyáltalán nem fékezték meg.

A Járványügyi Román Társaság adatainak megfelelően mindez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a lakosság jelentős része nem kapott védőoltásokat, részben a megfelelő gyógyszerek hiánya, részben a lakosság ellenérzése miatt. A kanyaró esetében például a beoltott gyermekek részaránya nem éri el a 45 százalékot sem. A bukaresti Cantacuzino Intézettel kapcsolatos problémákat pedig még mindig nem oldották meg az illetékesek, holott az országban egyedül itt készülnek védőoltások.

Orvosok, egészségügyi szakértők maradéktalanul egyetértenek abban, hogy ezen a reménytelen helyzeten csakis szigorú törvénnyel lehetne változtatni. Csakhogy a két kormányzó párt elnökét, Liviu Dragneát és Călin Popescu Tăriceanut a „gyalogpolgárok” élete nem igen érdekli. Így aztán hagyják, hogy az oltási törvény több mint nyolc hónapja ott porosodjék a törvényhozás valamelyik fiókjában. Holott régen napirendre tűzhették volt, hiszen ők a parlament két házának elnökei. Mellesleg pedig: maguk is szülők!

A kormánykoalíció legfőbb gondja azonban, immár közel másfél éve az igazságszolgáltatás jogköreinek megnyirbálása, a Laura Codruța Kövesi, a „párhuzamos állam” elleni, igazságügyi reformnak csúfolt harc. Pártjaik honatyái a padokból szinte kiesve, két kézzel szavazták meg a napokban az igazságszolgáltatási törvény módosításait, lóhalálában változtatnának a büntető törvénykönyvön is.

Ezek a változtatások azonban életet nem mentenek – ám szabadságot hoznak. Pontosabban: mentesítenek a börtöntől. Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu, valamint kamarilláik ezzel saját büntetlenségüket biztosítanák, nyugodtan és szemérmetlenül lophatnák szét az országot, mit számít az, hogy mindezzel kihívják maguk ellen Brüsszel, Washington haragját, és lassan kizárják Romániát a demokratikus jogállamok sorából.

Aminthogy tudomást sem vesznek a normális országokban gyógyítható betegségekben meghalt emberek százairól, ezreiről.

Az „igazságügyi reform” mellett Liviu Dragnea és Călin Popescu Tariceanu számára rendkívül fontossá vált a „hagyományos család” meghatározásának kérdése is, amelyről egyenesen népszavazást terveznek. A tét: a családot a házastársak (amint az az alkotmányban szerepel) vagy pedig a férfi és a nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasság alapján határozzák meg.

Ez szintén nem ment életeket, de szavazatokat hoz, tekintettel az ország lakosságának homofób beállítottságára. A voksokra pedig most már igen nagy szükség van, hiszen közelednek az államfőválasztások, márpedig mindkét politikus fél szájjal be is ismerte, hogy megmérettetné magát. Az ugyancsak jövőre sorra kerülő Európai Parlamenti választásokról már nem is beszélek, ahol a kormánykoalíció azt szeretné, hogy az európai fórumban pártjaik minél több olyan taggal képviselje magát, aki Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu kívánságainak megfelelően, csakis jót mond az országról – akár szemenszedett hazugságok árán is.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik