Ambrus Attila: Indulatos beszéd kirekesztő demokratáknak címezve

Nem háborított fel, hogy a Demokratikus Koalíció aláírást gyűjtött – miért is? –, hogy a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát vonják vissza... majd. (Mert azt a DK is tudta, hogy akciójának egyetlen következménye az lesz, hogy néhányan utálni fogják az erdélyi, a kárpátaljai, vajdasági magyarokat.)

Nem zavart, hogy egy Facebook-csoport szellemes képet posztolt, azaz zombikról szóló film egyik jelenetét kölcsönözve riogatta az anyaországi magyarokat azzal, hogy határon túliak mennek leadni a levélszavazatukat. (Nem magyarok, csak határon túliak!)

Nem háborított fel, nem zavart, mert másnak lehet más véleménye is, s csak a gusztusán múlik, hogy mit használ (csal, hazudik stb.) önigazolásra.

Az is inkább a szakmai önérzetemet sértette, hogy ellopták egy erdélyi magyar család fényképét, identitását és hazugságokat terjesztettek róluk, s noha több éven át dolgoztak a szülők Magyarországon, a gyerekek is ott születtek, azt írták róluk, hogy noha soha nem jártak Magyarországon, mégis elmennek szavazni az „ők”, az echte magyarok gyerekeik sorsáról.

Hogy a Facebook nem reagált érdemben a jelentésekre, miszerint a poszt gyűlöletkeltő és kirekesztő, megértem, hiszen olyan kategóriával, hogy magyargyűlölő magyar az algoritmus nem tud mit kezdeni.

Az azonban már indulatossá tett, hogy valaki(k) meg akarják mondani nekem, hogy ki vagyok. Román. Mert szerintük, ha valaki Romániában él, az román, még akkor is, ha magyarul beszél és Erdélyben él. Mondja ezt demokratikusnak hitt elvei védelmében, kirekesztően. Valójában nem tesz mást, csak Gyurcsány Ferenc képtelenségét szajkózza vagy ha úgy tetszik, Nicolae Ceaușescu szekus történész-ideológusainak véleményét osztja.

Régi és megkopott már a poén, hogy hogyan lesz az erdélyi magyar románná. Aki netán nem hallotta volna: úgy, hogy kiköltözik Magyarországra. Ám most már emigrálnia sem kell Pannóniába! Tele van a világháló ilyesféle kommentekkel: „Magyarul beszélő erdélyi bocskoros románok vagytok, akik bele akartok szólni a mi ügyeinkbe, pénzért!”

Kiderült a kirekesztő demokraták ellenünk kampányából az is, hogy mi, „magyarul beszélő erdélyi bocskoros románok” anyagi hasznot remélve Magyarországtól, nem átalljuk magyarnak hazudni magunkat, noha „1500 óta más a történelmünk”.

A gyűlöletkampány parazsát, mint már említettem, Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Konvenció szította fel. Öntöttek olajat a tűzre a jobbikosok és a szocialisták is, sőt, lángra lobbantották az utálatot a kárpátaljaiak iránt, nyugdíjelcsalókként bélyegezték meg őket. Magyarországon aláírásokat gyűjtöttek a külhoni magyarok szavazatának megvonásáért, azzal a sugallattal, hogy még az állampolgárságukat is felülvizsgálhatják azoknak, akik nem laknak és nem adóznak Magyarországon.

A kampányban Gyurcsány Ferenc járt elöl, de sem a szocialisták, sem a jobbikosok nem határolódtak el tőle, inkább biztatták szavazóikat, hogy csatlakozzanak a DK akciójához. Igaz, nem sok jót reméltek tőle, dohogtak is egyet amiatt, hogy a magyarországi gyűlölködésnek az lesz a hatása, hogy még az is szavaz Erdélyben, Vajdaságban és Kárpátalján – azaz a „magyarul beszélő románok, szerbek és ukránok” közül –, aki egyébként restségből, lustaságból nem tette volna meg.

S ha már szóba jött a felfokozott erdélyi választói kedv, a Magyar Szocialista Párt elnöke és a Fidesz-ellenes Koalíció miniszterelnök jelöltje úgy vélte, mégis el kell jönnie korteskedni Transzilvániába. Jöttek, láttak, hazamentek. Jöttek alázatot színlelve. Látták, hogy mégsem annyira vadak az erdőelveiek, mint ahogyan elképzelték őket. Hiszen kulturáltan végighallgatták, hogy új alapokra helyeznék a magyar–magyar viszonyt, a támogatásokat stb., stb. Senki nem szólt közbe, hogy Magyarországról ez másként hangzott: a viszonyt iszonyként, a támogatást támadásként hallottuk.

Magyarországon sokan nem értették meg, amit Kelemen Hunor szövetségi elnök fogalmazott meg számukra világosan és egyértelműen: fölösleges Erdélyben kampányolni, ellenünk gyűlöletbeszédet mondani, az erdélyi magyarok tudják, kire kell szavazniuk.

S bármennyire hihetetlen: ingyen.

Mert mi még többre tartjuk azokat, akik elfogadnak, mint akik fizetnek nekünk.

Indulatosan kérek minden kirekesztő demokratát, ne mondja meg nekem, hogy ki vagyok. Az már túl nagy kérés, mert megfeszítő intellektuális erőfeszítésbe telne, hogy gondolják végig Illyés Gyula megállapítását: „Magyar az, aki annak vallja magát.” És ezt nem írja felül az, hogy valaki szavazni fog vagy sem április 8-án.

 

Kimaradt?