Székedi Ferenc: Kongresszusok esztendeje

2013-ban Románia választás- és kampánymentes, de hogy a politikai élet pezsegjen, arról többek között kongresszusok gondoskodnak. Lehet, hogy dokumentumaikban nem lesznek egetrázóak, de hogy számelileg növekednek, annyi bizonyos.

A Nemzeti Liberális Párt múlt hét végén zárult kongresszusán nem kevesebb, mint 37 alelnököt választottak, érdekes lenne kiszámítani, hány liberális párttagra jut egy alelnök, ha ugyan az Antonescu- vagy Tăriceanu- hívek számát pontosan lehetne tudni.

A Demokrata Liberális Párt március végére úgyszintén hatalmas kongresszust szervez, több mint ötezer küldöttet szeretnének megmozgatni, abban bízva, hogy a tavalyi választások után, a téli hónapokban jéggé fagyott ellenzékből tavaszra csak felébred legalább egy rozmár vagy jegesmedve.

Az RMDSZ sem adja alább: májusban, Csíkszeredában, minden idők legnagyobb RMDSZ kongresszusát szeretnék megszervezni, nyolcszáz küldöttet várnak majd Hargita megye székhelyére és közöttük immár alanyi jogon, azaz küldöttválasztás nélkül, először lesznek ott teljes létszámban a szervezet polgármesterei.

Jót tesz ez vagy sem az RMDSZ-nek és annak a közösségnek, amely szavazataival a szervezetet hiteles képviseletre feljogosította? Alighanem igen. Mert a kongresszuson újból kiderül, hogy az egy-egy település élére állított polgármestereknek nem csupán annyi a dolguk, hogy kitűzzék a székely zászlót, együtt vígadjanak választóikkal a város- vagy falunapokon, és keblükre öleljék a testvértelepülési küldöttségeket, hanem jóval többet kellene foglalkozniuk – a tanácsosi testületekkel együtt – saját közösségeik mindennapi életével, annak számos olyan vonatkozásával, amely hátráltatja a modernizációt, az ország más térségeivel való lépéstartást.

Talán például a székelyföldi polgármesterek arról is beszélnek majd, hogyan állnak annak a földtörvénynek a véglegesítésével, amely úgy forog körbe-karikába, mint egy saját farkába harapó kígyó. Hosszú-hosszú évekkel hatályba lépése után a birtoklevelek ezrei még mindig nem jutottak el jogos tulajdonosaikhoz, annak minden hétköznapi következményével egyetemben: a földek nem telekkönyvezhetők, nem örökölhetők, nem adhatók-vehetők, nem támogathatók, a törvényen kívüli, ex-lex helyzet gátolja az építkezéseket, a mégoly szerény beruházásokat is, amelyekben a Székelyföld különben egyáltalán nem bővelkedik.

De talán arról is szót ejtenek majd, hogy mi történik a különböző infrastrukturális beruházásokkal, miért nem képesek megfelelőképpen hasznosítani az európai uniós forrásokat, a Leader-programok lehetőségeivel például miért nem tudtak élni? Mi történik a mítoszokba foglalt természetes környezettel, és egyáltalán a hangzatos fogalmak és a megtapasztalt valóság között (síparadicsom, látványfürdő, borvízút stb. stb.) mekkora is a különbség?

Azután meg a zászlólengetésen kívül vitatkozni lehetne arról is, hogy miért olyan nehéz a kapitalizmus és a piacgazdaság. És csupán egyetlen kis minta: jónéhány esztendővel ezelőtt, még Románia gazdasági dübörgésének az éveiben, a Székelyföldön beindult egy olyan tejfeldolgozó, amely technológiájának, termékeinek a minőségével megszerezte az európai uniós tanúsítványokat (ovális pecsétnek nevezik ezt sokkal egyszerűbben) és a különféle sajtjait el is tudta helyezni a legnagyobb romániai üzletláncok polcain. Csakhogy azóta változott a helyzet: a félszáz munkást foglalkoztató tejfeldolgozóból elfogyott a tej, mert saját székely tehenéből fejt saját székely tejét mindenki otthon szeretné saját székely sajttá átalakítani, hagymával, kaporral, gombával és ki tudja még mivel tarkítva, s azt a székely vásárokon szeretné eladni, a nagyüzemi beruházás pedig, hogy ne zárjon be, kénytelen tejet importálni. Természetesen nem a szomszéd megyékből, hanem külföldről. Amihez majd a legjobb esetben hozzáírhatja reklámcéduláin a hargitai havasok illatát, hiszen a papír sok mindent elbír.

A hétköznapi élet nem egyszerű és ellentmondásoktól, egyéni és családi, kiscsoportos valamint szomszédos települési érdekellentétektől terhes, ezek pedig annál mélyebbek, minél nehezebb az élet, minél kisebbek a jövedelmek.

Persze, azoknak a számoknak sem kell hinni, amelyeket a román lapok időről-időre megszellőztetnek, hogy a Székelyföld gazdasági mutatói csak a harmadik világ országaival vethetők össze, mert a szürke és fekete gazdaság hasznát, a mindennapi megélhetés ezernyi, felszín alatti vízfolyását ezek a mutatók nem tartalmazzák, mint ahogyan azokra az éles törésvonalakra sem világítanak rá, amelyek a szűk és gazdag kisebbség, valamint a bő és nincstelen többség között fennállnak.

Szóval jó, hogy ott lesznek a polgármesterek a kongresszuson. És még jobb lenne, ha az RMDSZ vezetősége a nagypolitika mellett rendszeresen, módszeresen és következetesen többet foglalkozna velük, mert ők a helyi választottak, és a legbiztosabb kulcsot jelentik a lakossághoz, amennyiben nem csupán a saját fizetésüket és rokonaik-barátaik állásba helyezését, vagy a közbeszerzések befolyásolását tekintik fő feladatuknak.

Az autonómia bizony nem a zászlólengetésen múlik. Hanem annak első lépése az, hogy egy helyi közösség miként képes saját lehetőségeivel élni és ehhez megtalálni más felhasználható erőforrásokat is.

Kimaradt?