Rostás-Péter István: Trabant-tunning

Plasztikus replikához folyamodott a kormányfő, amikor pártja végrehajtó bizottságában számon kérték tőle a kabinet működését. A vita hevében nemegyszer elszóljuk magunkat, s mivel Tudose is humanoid teremtés, hát elnézhetjük neki, hogy disputa közben utólag visszavonandó kifejezésekkel él.

A miniszterelnököt távolról –  a képernyőn át – ismerem: a darabosabban fogalmazó politikus, ha interjúhelyzetben kényelmetlen kérdéssel szembesült vagy a riporter újra visszatért csökönyösen egy bizonyos témára, némi humorba mártott lazasággal, slendriánnak tűnő szó- és hangsúlyhasználattal válaszolt.

Most azt nehezményezte Tudose, hogy Trabantot kapott kormány gyanánt, s bizony ez a gépkocsimárka arról volt híres, hogy jóval több viccet termelt, mint sebességrekordot. A gúnyos odamondás egyben elszólásként is értelmezhető: sajátos beismerése annak, hogy a párt lenyomta a kormányfő torkán a kabinettagok listáját, de legalábbis a fajsúlyos tárcák vezetőit; hozott anyagból pedig csak azt lehet kipréselni, amit a matéria megenged.

Kissé elrugaszkodva a felütésben vázolt epizódtól, elgondolkodtató, hogy mitől-miként gyártja saját csődjét egy politikai alakulat, amely bő egy esztendeje masszív bizalmat és felhatalmazást kapott az ország dolgainak igazgatására. Negyedszázad alatt a szocdemek (vagy amit akartok) mindig meghatározó szereplői voltak a hazai belpolitikának: ennyi idő elegendő a generációváltásra, de a nemzedékek cseréje nem hozta meg a profizálódásnak azt a fokát, amely egy ekkora pártnak, ha távlatokban gondolkodik, szinte kötelező velejárója. Nem merem megkockáztatni, hogy nincs a háttérben, a második-harmadik vonalban akár elegendő szakembere a PSD-nek. Szakpolitikákat kidolgozó műhelyek, amelyek a koherens és – miért ne – hatékony kormányzás (elő)feltételeit biztosíthatnák. Erre tudnának rástartolni a szintén vérprofi tisztviselők, az apparátust mozgató, ha kell hajszoló, szervízlegények.

Más kérdés, hogy azt a túl nagyra szabott kormányprogramot, amelyről kihirdetése előtt sokáig csak egy embernek volt a pártban tudomása még egy felspannolt Ferrarival sem lehetne lefutni. Bár a programmal sem lenne valójában sok gond: ha azt inkább irányadó tervnek és nem kanonizált szövegnek tekintjük, belekódolva a módosítás-kiigazítás esélyét.

Tudose kifakadásának alapvető üzenete az én olvasatomban a következő: nem szerencsés, ha a párt – s azon belül egy szűkebb csoport – rátelepszik az összes hatalmi pozícióra, mintegy kisajátítja a döntési szinteket.

(Másrészt aligha lehetne tagadni, hogy a kormányfő a neki tetsző új arcokkal frissítené a csapatot és így vinné dűlőre a monolit-jellegéről ismert pártban az egyre inkább eldurvuló hatalmi harcot.)

Attól nem lehet kevésbé politikailag támogatott egy kabinet, ha dolgozni hagyják, felelősséget bíznak rá, de mozgásteret is utalnak hozzá. Alapvetően a bizalomdeficitről szól ez a történet, és ha valaki hajszolt vadként keresi a kiutat, hovatovább egyetlen bizalmasa marad; saját túlélési reflexeibe vetett hite. Ez pedig igen kevés, mondhatni, nem sokkal több, mint Trabantban a vágtatás.

Fotó: psnews.ro

Kimaradt?