Kustán Magyari Attila: Egy ateista karácsonyi gondolatai


Kustán Magyari Attila: Egy ateista karácsonyi gondolatai


Array ( [0] => KustanMagyariAttila.png [foto] => KustanMagyariAttila.png )
-A A+

Ateista vagyok és szeretem a karácsonyt. Az Egyesült Államokban a hasonló állítások rendre felbukkannak az ünnepek közeledtével, harsány viták zajlanak a karácsony keresztény jellegéről, illetve annak pogány gyökereiről és szekuláris értelmezési lehetőségeiről. Nálunk rosszabb a helyzet: viták sincsenek.

Bár a román sajtóban még találni bátor figurákat, akik az egyházat kritikával illetik, az erdélyi magyar sajtó láthatólag teljesen ignorálja ezeket a kérdéseket. A „hanyatló nyugat” pedig – ahová elköltözünk két hajráputyinozás között – javarészt túlvan az ilyesmin. Kelet-Németország több mint fele ateista vagy agnosztikus, a csehekről nem is szólva. Franciaország, majd az északiak, az észtek, svédek következnek a sorban. Az EU irigylésre méltó országai a vallásosság csúcsán: Románia, Görögország, Lengyelország, Bulgária.

A hasonlóság viszont – az ateisták és a vallásosak karácsonya között –, hogy mindenhol spektakuláris, valódi értékeken túli karácsonyokat élünk meg. Többnyire. A szeretet ünnepén a francia ateista és a román ortodox éppúgy lohol a mallba, könyököl, tapos és szitkozódik, mint a magyar katolikus. Éppúgy az árcímke az első szempont és nem a másikra való odafigyelés az egyik, mint a másik számára.

A karácsony tehát – legyen akár ateista vagy hívő karácsonya – nem a vallásosságon múlik. Én például mindig is szerettem, sőt korán megtanultam, hogy az ajándékokat nem jó kilesni, mielőtt megkapnánk, mert elrontom nemcsak a saját örömöm, de a szüleimét is. Azt is hamar megtanultam, hogy a karácsonyfa állítása nem az én dolgom, csak ha majd a saját gyerekemnek kell örömet okozni. Szívesen segédkezek, ha szükség van rá, az előkészületekben, de a fa mint a karácsony egyik fő dísze és gyülekezőhelye, mondhatni – valamiféle nem-vallásos értelemben – „szent”.

Épp ezért gondolom, hogy a karácsony senkié, azaz mindenkié kellene legyen, jelenleg azonban elsősorban a gazdasági szféráé. A reklámipar, az olcsó kínai munkaerő, a nyugati kapitalista szellem által leuralt ünnep ez is, amely sikertelenül próbálja rossz fröccsöntött angyalokkal és leárazott holmikkal visszaadni azt, amit egy kedves gondolat szülte ajándék ér valójában. Nem érezzük jól magunkat, mert ez a szorítás nem láthatatlan. A tülekedés után, az ünnepi takarítás és ebédkészítés, a fadíszítés körüli feszültségek nem adnak megnyugvást akkor, amikor számot kellene vetnünk saját magunkkal és a szeretteinkkel. Pedig minden lehetőségünk megvan rá, csak egymásra kell odafigyelnünk és nem a kirakatra – mi, hívők, agnosztikusok, panteisták, deisták, ateisták és így tovább.

Fotó: radiohumberlife.wordpress.com



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik