Bíró Béla: Nemes ima


Array ( [0] => BiroBela.png [foto] => BiroBela.png )
-A A+

Németországot egy szerfelett különös botrány foglalkoztatja. Egy orvosnőt a büntetőtörvénykönyv 219/a paragrafusa alapján 6 000 eurós pénzbüntetésre ítéltek azért, mert a terhességmegszakítást reklámozta. Maga a terhességmegszakítás természetesen Németországban is törvényes, csupán az arra irányuló agitáció büntetendő. Vannak azonban, akik ezt is túlságosan diktatórikusnak tartják. Éva Högl, a Szociáldemokrata Párt jogpolitikusa a Bundestagban interpellált a törvénycikk megszüntetése érdekében.

Történik mindez abban a Németországban, melynek bizonyos tartományaiban a népszaporulat a nulla körül van, s az országos átlag is alig haladja meg az 1-et.

Megpróbálom elképzelni, hogy mi lehet Eva Högl fejében. Ebben az is segít, hogy az interneten megtudhatom róla, hogy ő volt a szexuális büntetőjog fellazításának, illetve a női kvóták intézményesítésének kezdeményezője és élharcosa. Azt vallja, hogy minden nő szabadon rendelkezhet a testével, nemcsak arra nem kötelezhető, hogy gyereket szüljön, de helytelen őt erre ösztönözni is.

Mi, férfiak, akik valóban szabadabban rendelkezhetünk a testünkkel, ennek a tételnek a megkérdőjelezésére aligha vagyunk jogosultak. (Igaz, a gyereknemzés jogilag tőlünk sem várható el.) A gyerekvállalás a nők „belügye”, hiszen az ő testükről van szó. Högl legvehemensebb ellenfelei Németországban is inkább a nők közül kerülnek ki. Például Gabrielle Kuby, aki a Globális szexuális forradalom című könyvében úgy véli, hogy az ENSZ és az uniós intézmények által hangoztatott diktatórikus szabadságideológia a szabadság nevében magát a szabadságot számolja fel.

Az kétségtelen tény, hogy csak az egyes ember döntheti el, mihez kezd a testével. Csak a kijelentés hátterében meghúzódó alaptétel kérdéses, mely szerint a testem csupán a sajátom. Sajnos nem csak az. Valakiktől kaptam, s az lenne természetes, ha tovább is adnám annak a közösségnek, melynek tagjaként szüleim az élettel megajándékoztak.

Azaz nem csak jogaim lehetnek, melyek jegyében ahhoz kezdek a testemmel, amihez akarok (persze ez sem teljesen igaz, hiszen az öncsonkítás, sőt még az öngyilkosság sem tartozik a jogaim közé), de kötelezettségeim is vannak a családommal és a tágabb közösségekkel szemben, melyeknek tagja vagyok. Ha nem adom tovább az életet, melyet a szüleimtől és egy egész sereg (a család létét is garantáló) egyéb közösség tagjaitól kaptam, gyakorlatilag ezekkel a közösségekkel szembeni kötelességemet nem teljesítem. Ha minden nő úgy gondolkodik, mint Eva Högl vagy éppenséggel Angela Merkel, ezeket a közösségeket ítélem halára.

Persze az egyéni szabadságjogok világában senkinek eszébe sem juthat, hogy egy nőt kötelezhetne arra, hogy gyerekeknek adjon életet. Ez szabadsága durva megsértését jelentené. A magyar Országgyűlés szintén szocialista nőtagjának szavaival: a nőket egy efféle kötelezettség emlegetése is tenyészkancákká alacsonyítja.

Arról nem is beszélve, hogy egy effajta kötelezettség a férfiak és nők közti egyenlőség markáns tagadását is jelentené. A férfiak ugyanis önzők, a szülés fájdalmas, a gyereknevelés költséges, a gyerekek hálátlanok. Egyetlen nő sem kötelezhető arra, hogy ezeket a hátrányokat, sőt megaláztatásokat önként vállalja. Természetről, természetességről szavalni (hogy az Istenről ne is beszéljünk) már önmagában is tisztességtelen, hiszen a természet (vagy a Teremtő) a férfiaknak az egészből pusztán a gyönyört juttatja, a terhek oroszlánrészét a nőknek kell cipelniük. Íratlan kötelességről beszélni ókonzervatív, szexista, diktatórikus magatartásról árulkodik.

Persze, a férfiak hajlamosak mindenféle komolytalan ellenérveket kieszelni, mint például azt, hogy az igazságtalanságot nem azzal háríthatjuk el, hogy nem szülünk és nevelünk gyereket, hanem azzal, hogy a férfiak a terheket – tényleg méltányosan – megosztják asszonyaikkal. S hogy a tágabb közösség, a nagyszülők és az állam is átvállalja azok jelentős részét.

Ez a „nagylelkűség” a feministákat nem hatja meg. Hiszen köztudott, maga házasság is egyfajta rabság. (A tétel az azonosneműek házasságára mintha már nem vonatkozna.) Azzal a ténnyel, hogy az a szabadságideológia, mely a szabadság lényegét a közösségtől való teljes függetlenségben látja, öngyilkos gondolatrendszer, még Judith Butler, a feminizmus egyik legszínvonalasabb képviselője sem hajlandó szembenézni. S a helyzeten a bevándorlás sem sokat változtathat. A bevándorlók egy darabig még lélegeztető gépen tarthatják a nyugati társadalmakat, végül azonban elkerülhetetlenül helyünkbe lépnek. A befogadók ugyanis, ha minden marad a régiben, elkerülhetetlenül, sőt – számos jel szerint – rohamosan elfogynak.

Persze nem a Nyugat lesz az első a világtörténelemben. A történelemkönyvek tele vannak kipusztult vagy felszívódott népekkel, népcsoportokkal. Németország, Franciaország vagy Anglia eltűnése (innen nézve) akár „természetesnek” is tekinthető. Csakhogy azok a népek, melyek a korábbi évezredekben eltűntek, még nem egészen lehettek tudatában annak, ami velük történik. Mi már igen.

Az ugyanis, ami manapság zajlik, a gyakran valóban színvonalas feminista vagy a gender ideológiából származó érvek ellenére sem magától értetődő. Egy nyilvánvalóan önfelszámoló gondolatrendszer fatális következménye. Friss hír, hogy egy skót pap, Kelvin Holdsworth, aki maga is érintett az ügyben, azért imádkoztatja híveit, hogy a 4 éves Georg herceg, William herceg és Kate hercegnő fia, ha felnő, egy napon férfiszeretővel állítson haza. Az anglikán egyház ugyanis máig nem fogadja el az egyneműek házasságát. De ha a dolog a királyi házon belül is problémává válik – véli Isten szolgája – az egyház is kénytelen lesz beadni a derekát.

Azt, hogy az Úr meghallgatja-e az ájtatos óhajt, nem tudni, de hogy a felkérést a maradék hívők mind nagyobb része is áhítattal teljesíti, ma már bizonyosra vehető…

Fotó: wng.org



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik