Rostás-Péter István: Küszöbérzet


Array ( [0] => RostasPeterIstvan.png [foto] => RostasPeterIstvan.png )
-A A+

Átellenben, a szintén kétemeletes tömbház egyik erkélyéről frissen mosott trikolór lóg: szél nem lebbenti, zsákutcába ritkán téved be rakoncátlan légáramlat, nap sem süt rá, legfeljebb ha koradélutáni felhőtlen órákban rézsútosan rávetődik néhány ritkás decemberi sugárnyaláb. Az épp elsurranó taxira apró piros–sárga–kék háromszögű jelzést applikáltak, ez csempész némi dinamizmust a lankadt-nyújtózkodós reggelbe. Fösvény perspektíva nyílik tájra és korra.

Hogy harmincadikán a gyulafehérvári Hungária hotelben, majd a múzeummá avatott egykori tiszti kaszinóban 99 éve miként zajlottak a Zesemények, arról a nemzet mai tagjainak nagy része igen keveset tud. Maguk a történészek sem sokkal tájékozottabbak, hiszen képileg mindössze három, dokumentumértékű fotográfia őrzi a sorsfordítónak kikiáltott pillanatokat (mozgókép-mentes archiválás, miközben Janovicsék „stúdiója” Kolozsváron már több tucat produkciót forgatott le a századelőn). Nincs tudomásuk a mai tűzijáték-csodálóknak, hogy a proklamáció szövege fölött heves viták zajlottak, arról meg még kevesebben hallottak, hogy volt itt Erdélyben magyar és szász nagygyűlés, de ez nem is többségi kortársaink mulasztása, a tankönyvszerkesztőké is csak részben…

Ha most heves, és bevallottan didakticista ugrással két esztendőt kihagyunk, a látvány (látlelet, mire rálel a tekintet, lehet, hogy ez előkelőbb, esetleg szakszerűbb kifejezést) ugyancsak felemás, töredezett, némely részletében torz. Leszámítva az elnökválasztás alig elalélt utóhullámait, néhány (kétes esztétikai hozadékkal járó) emlékművel feldúsított körkép fogad. De ez csak a felszínes panorámázás: érdemes szekvenciánként felleltározni, mit hozott a centenárium, s ráadásként 2019. Hozott-e például román–magyar történészbizottságban érdemi munkát, nagypolitikában kisebbség–többség paktumot, kódexet, akármit (aminek áthágását újra szóvá lehet tenni, de legalább már nem kell visszautalni a százados félhomályba), újabb visszaszolgáltatott egyházi-közösségi ingatlanokat, kiteljesedő magyar oktatási rendszert (a MOGYE meg pár örökös cél kivételével, mert különben vészesen közel kerülnénk a minoritatis kanaanis bódítóan lefegyverző állapotához), a romániai magyar (nemzet)állampolgár lelkében a fellélegzést, hogy nem is volt olyan szörnyű, s íme: ezt is kibírta. A szomszéd Vasile bácsi ugyanúgy köszön neki, és Veronica tántihoz továbbra is beadhatják a gyereket, ha dolguk akad vagy színházba mennének hétvégén.

Többesélyes képletnek tekinteni a száz gyertyát elfújó Románia közeljövőbeli alakulását nem egyéb, mint burkoltan elismerni, hogy a helyzet módfelett összetett, mi több, kusza: ebben a komplexitásban kisebbségi és többségi félelmek, rögzültségek ugyanúgy megjelennek, mint a visszafogott aggodalom, hogy ezt az esélyt sekélyes céloknak rendeli alá a megalomán fesztivizmus, a voksszerző politikai kalkulus. Ezért, aki románként drukkol annak, hogy 2018 ne sikkadjon el, számolhat a saját többségén belüli kisebbségnek kijáró státussal. A többieknek – jórészt önhibájukon kívül – nem tét, hogy lesz majd össznemzeti katarzis. Meg nem is.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup